K&h cikkek

Mi történt a családi cégekkel a járvány alatt?
Minden harmadik családi cég növelte bevételeit tavaly, derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából, és bár várakozásaik mérséklődtek, előrejelzéseik szerint az infláció jóval kevésbé fogja megviselni őket, mint a vírus miatt bevezetett korlátozások.

Kiderült, milyen biztosításokat kötnek a kkv-k
Közel minden cégnek van biztosítása, leggyakrabban kötelező-, casco- és általános felelősségbiztosítást kötnek – derült ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. A mezőgazdasági cégek a legaktívabbak, 94 százalékuk rendelkezik valamilyen biztosítással. Választáskor az ár-érték arány a legfontosabb szempont, de a személyes ügyfélszolgálat is lényeges.

Súlyos nehézségekkel néznek szembe a családi cégek
A családi vállalatoknak idén az infláció, a munkaerő- és az alapanyaghiány jelenti a legnagyobb kihívást, derült ki a K&H családi vállalatok klub legutóbbi rendezvényén. Utóbbi feltehetően még súlyosabb lesz az Ukrajnában zajló történések miatt. A problémára rövid távon a magasabb készletszint, hosszabb távon pedig a helyi termelés felfuttatása lehet a megoldás, ami a lokális gazdasági teljesítmény és a fenntarthatóság szempontjából is kedvezőbb, mint az import.

Óvatosak lettek a cégek - így választanak hitelt
Jellemzően saját kapcsolattartójukon keresztül és személyesen tájékozódnak hitelfelvételkor a cégek, derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. Több pénzintézetnél is érdeklődnek: tízből alig egy vállalkozás igényel kölcsönt úgy, hogy csak egy banktól kér be ajánlatot.

Három tényező, amelyek leginkább akadályozzák a kkv-k működését
Munkaerőhiány, árfolyamváltozás, anyaghiány – ez akadályozza leginkább a cégek működését, derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményeiből. A megfelelő szakemberek felvétele a vállalkozások több mint harmadának jelent problémát, míg az euróárfolyam változása és a járványhelyzet miatt kialakult anyaghiány nagyjából ötödüket érinti.

Pénzt, de honnan - hogyan oldják meg a cégek a finanszírozást?
Az újonnan alapított cégek majdnem háromnegyedének van üzleti terve és közel ötödük nyitott lenne arra is, hogy banki hitelből valósítsa meg az ötletét – derül ki a K&H felméréséből. 23 százalék már vett is fel hitelt korábban, a legnépszerűbb konstrukció a likviditási problémák áthidalását segítő folyószámlahitel.

Elég menő megoldások vannak a küszöbön
Remek ötletek válhatnak valósággá a K&H innovathon versenyének eredményeként, ahol tizenegy fiatal, startup vénájú csapat hozott jobbnál jobb megoldásokat. A február végi eseményen fenntarthatósággal, és bankoláson túli (azaz beyond banking) megoldásokkal kapcsolatban hoztak vállalkozás ötleteket a versenyzők. Az idei év nyertes csapata a kidea, akik a bölcsődék és óvodák kommunikációját segíthetik a szülőkkel úgy, hogy egy biztonságos és hatékony alkalmazást nyújtanak. Az eseményen fenntarthatósági és beyond banking különdíjat is odaítélt a zsűri, illetve a Start it @K&H különdíj is gazdára talált.

2 tényező, amit a kezdő cégek már nem hagyhatnak figyelmen kívül
A most induló vagy nemrégen alapított vállalkozások fejlődésében már hatalmas szerepet játszik a fenntarthatóság és a digitalizáció, legalább egy fenntarthatósági szempontot is figyelembe vesznek működésük során.

Túl a nehezén? Ezek a cégek lehetnek most a legnagyobb nyertesek
Rekord mértékű, 11 százalékos átlagos árbevétel emelkedésre számítanak a mikro-, kis- és középvállalkozások idén, derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. A legnagyobb növekedésre méret tekintetében a mikrocégek, szektor szerinti bontásban pedig az iparban és az építőiparban számítanak. A magas infláció miatt azonban reálértéken szerényebb lehet a bővülés. Az emelkedő alapanyagárak és bérköltségek a mérsékeltebb profitvárakozásokban is tükröződnek.

Mit tesznek a nagy cégek a klímakatasztrófa ellen?
Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem harmadának – 31 százalékának – van saját fenntarthatósági stratégiája, egy évvel korábban ez mindössze a 15 százalékukra volt igaz. A vállalatok főként a környezettudatos működést, a dolgozókkal való méltányos bánásmódot és az etikus üzleti viselkedést helyezik előtérbe.
A vállalatokat is elérte az infláció
Bár a nagyvállalatok jellemzően már beépítették áraikba a pénzromlás hatását, a cégek több mint felének okoz nehézséget a magas infláció. A K&H nagyvállalati növekedési index szerint a szektorok közül magasan a mezőgazdasági cégeknek jelenti a legnagyobb kihívást az áremelkedés.
Rég látott optimizmus: derűlátóan vágnak neki az új évnek a cégek
Pozitív várakozásokkal indulnak neki az évnek a mikro-, kis- és középvállalkozások: a K&H kkv bizalmi index enyhe csökkenést követően jelenleg is 11 ponton áll. A cégek optimizmusában szerepet játszik, hogy az előttük álló egy évben a közterhek csökkenésére számítanak. Ezzel együtt enyhe óvatosság is tapasztalható, ami feltehetően a koronavírus negyedik hullámával és a hitelkamatok várható emelkedésével magyarázható.
Vége a nyugdíjas állásoknak - forradalmi változás előtt a munkahelyek
Egy kutatás szerint sokkal lazábban fogunk kötődni a munkaadókhoz, aminek hatására megszűnhet az úgynevezett nyugdíjas állás fogalma is.
Hogyan léphet új szintre egy vállalkozás?
Egy vállalkozás indulásakor előnyt jelenthet, ha saját tőkéből indul és minden feladat egy kézben összpontosul, hiszen így a döntéshozatal is gyorsabb. A növekedésnek azonban éppen ez szabhat határt. Ahhoz ugyanis, hogy egy vállalkozás szintet tudjon lépni, már csapatban kell gondolkodni. A megbízható, jól képzett alkalmazottak és a külső szakmai partnerek, tanácsadók teszik azt lehetővé, hogy a vállalkozás a hirtelen növekvő keresletet, egy új üzleti lehetőséget vagy a megváltozott fogyasztói igények kiszolgálását is gyorsan, rugalmasan, biztos pénzügyi háttérrel tudja megugrani.
Kivárásra játszanak a legnagyobb magyar vállalatok
Rengeteg cég maradt adós saját magának új fejlesztésekkel, termékekkel az elmúlt két évben. Még az igazán nagy, 10 milliárd forintot meghaladó forgalmú magyar vállalkozásoknak is mindössze 37 százaléka rukkolt elő újdonsággal - derül ki a K&H innovációs indexéből. A visszafogott fejlesztési kedv magyarázható a pandémiából adódó bizonytalan környezettel. Elsősorban a közepesnek mondható 2-4 milliárdos és 4-10 milliárdos cégek voltak aktívak, 46 és 43 százalékuk fejlesztett új szolgáltatást vagy terméket, míg a legkisebb vállalkozásoknak csak a negyede.
Mekkora jövedelemmel rendelkeznek a magyar fiatalok?
Javult a fiatal korosztály jövedelmi helyzete tizenkét hónap leforgása alatt - derül ki a K&H ifjúsági indexhez készített kutatásból. A 19-29 évesek háztartásában a jövedelem 266 ezer forintot tett ki az idei harmadik negyedévben, azaz 16 százalékkal nőtt éves szinten, az egy főre jutó jövedelem pedig 20 százalékkal 132 ezer forintra emelkedett. A fiatalok hatoda rendelkezik hitellel, jellemzően személyi kölcsönt, lakás- vagy folyószámlahitelt törlesztenek.
Hogyan állnak az adatokhoz a magyar cégek?
Az adat világdevizává kezd válni, de sok cég még nem igazán foglalkozik vele - többek között ez derül ki a K&H jövőkutatásból és a K&H innovációs indexből. Bár a magyar vállalkozások körében 18-ról 26 százalékra nőtt azoknak az aránya, amelyek az okoseszközökből, szenzorokból származó adatokat felhasználják, a geolokációs és közösségi média-adatokkal mindössze 10-ből 1 cég foglalkozik komolyabban.
Komoly gonddal néznek szembe a startupok
Rohamléptekben növekszik a budapesti startup ökoszisztéma, az induló cégek pedig egyre több finanszírozási lehetőség közül választhatnak. A Start it @K&H hazai kockázati tőkebefektetők és angyalbefektetők bevonásával szervezett befektetői napján a legnépszerűbb megoldásokról és a befektetés elnyeréséhez elengedhetetlen pénzügyi tudatosságról tájékozódhattak az érdeklődő csapatok.
Egyre nagyobb kihívásokkal nézhetnek szembe a cégek
Új akadályokkal kell szembenézniük a kkv-knak, derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, harmadik negyedéves eredményeiből. Tavaly a járvány közvetlen következményeként a kereslethiány okozott nehézségeket, mostanra viszont az anyaghiány jelent kihívást a kereslet intenzív visszatérése és a kiüresedő készletek miatt.
Kiváló ötletekkel indult az ország egyik leginnovatívabb startup versenye
Lezárult az országos Ideathon 4.0 by K&H verseny első fordulója: a hétvégén volt az első győri megmérettetés, amelyen a FoxToy gyerekjátékok cseréjét IT logisztikai módon támogató platformjának pályázata lett a befutó. Az Ideathon 4.0 by K&H célja, hogy a csapatok az innovációra és a fenntarthatóságra fókuszáló bankoláson túli szolgáltatásokra tegyenek javaslatokat.
Koronavírusos a cégek innovációs kedve
Bár a járvány okozta sokk utáni újraindulásban és a hosszú távú tartós növekedésben egyaránt megkerülhetetlen lenne az innováció, a magyar vállalkozások minimum visszafogottak ezen a téren - derül ki a K&H innovációs indexének második méréséből, amely a 300 millió forintot meghaladó éves árbevételű magyar cégek fejlesztéseit, terveit térképezte fel. A K&H innovációs indexe 28 pontot ért el az idei második félévben, ami 3 ponttal elmarad az első féléves eredménytől. A kutatás szerint a nagyobb vállalatok számítanak komolyabb innovátornak, a szektorokat nézve pedig az ipar és a szolgáltató szektor viszi a prímet.
Maszk, home office? Nagyvállalatok árulták el, hogyan készültek a negyedik hullámra
A nagyvállalatok már az ősz elején tudatosan készültek a járvány negyedik hullámára. Az egészségügyi kockázat csökkentése érdekében szinte minden nagyvállalat tervezett valamilyen intézkedést. Minél több munkatársa van egy cégnek, annál inkább komolyan vette a felkészülést.
Egyre nagyobb a munkaerőhiány, nehézségekkel küzdenek a cégek
Már a cégek harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből.
Nőnek a cégek aggodalmai a munkaerőhiány miatt
Már a cégek harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. Így a következő egy évben a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók fizetése várhatóan újra olyan ütemben nőhet, mint a járvány előtt. A középvállalkozások, illetve a mezőgazdasági cégek terveznek leginkább béremelést.
Vannak lehetőségek a megtakarítók számára, de indokolt az óvatosság
Az infláció felgyorsult, az alapkamat pedig emelkedő pályára került, ami a befektetések piacát is érinti – derült ki a K&H befektetői klubjának budapesti rendezvényén. A cég szakértői szerint kulcskérdés, hogy milyen stratégiát választanak most a megtakarítással rendelkezők.
Tartósan ilyen optimisták még sosem voltak a kkv-k, de milyen kihívásokkal számolnak?
Az előző negyedévben felállított történelmi csúcs után továbbra is derűlátók a mikro-, kis- és középvállalkozások a K&H kkv bizalmi index felmérés legfrissebb, harmadik negyedéves adatai szerint. A következő egy évben szinte az összes kkv pénzügyi eredményei javulását várja, azonban egyre többen számítanak a közterhek és a vállalati hitelkamatok emelkedésére. A mutató jelenleg 16 ponton áll.
Üzentek a fiatalok a cégeknek
Kevésbé érzik jól magukat a munkahelyükön a fiatalok. Legalábbis az idei második negyedévben 39 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik megbecsültnek érzik magukat - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az eredmény a munkát adó cégek számára is fontos, hiszen a hivatalos adatok szerint a pandémia utáni gazdasági újraindulás során újra munkaerőhiányos helyzet alakulhat ki, ezért fokozott szerepet kap a meglévő munkaerő megtartása.
Váratlan pénzügyi helyzetekre készíti fel a fiatalokat a K&H
A járvány miatt a váratlan eseményekre való felkészülés kiemelt szerepet kapott a mindennapokban, ez pedig rövid, közép- és hosszú távon a biztosítások felértékelődését eredményezheti - derül ki a K&H összefoglalójából. A K&H szerint a tudatos pénzügyi, ezen belül biztosítási döntések hozzájárulnak a fenntartható társadalomhoz és ebben a fiatalok főszerepet játszhatnak.
Veszélyeket rejtő generációváltás: mi lesz a családi cégekkel?
Míg öt éve a családi vállalatok 13 százaléka számára volt aktuális a generációváltás kérdése, jelenleg ez már 23 százalékuknál megtörtént vagy éppen folyamatban van. Akár családtag, akár külsős szakember veszi át a cég irányítását, a folyamat mindenképpen veszélyt jelent a cég működésére.
Mennyire nyitottak a fiatalok a legmodernebb fizetési megoldásokra?
Általában kevesebb, mint a megkérdezett fiatalok fele alkalmazza a legújabb fizetési megoldásokat – derül ki a K&H ifjúsági indexéből.
Ebben a mobilbankban már a legnépszerűbb biztosítások is elérhetőek
A digitális offenzívában megjelenő újabb és újabb megoldások népszerűek és egyre inkább beépülnek a hétköznapjainkba, hiszen a mesterséges- és emberi intelligencia szoros együttműködésében van a jövő. A cél, hogy ahol lehetséges, ott teljesen képesek legyünk automatizálni a folyamatokat – derül ki a K&H előrejelzései alapján.
Egy évtizede nem látták ilyen kedvezőnek versenyhelyzetüket a kkv-k
A hazai kis- és középvállalkozások közel olyan nagy ugrást várnak a versenyhelyzetükben, mint a 2008-as gazdasági világválság után.
Lefelé tart a forint
Bár lassabban, de folytatódik a magyarországi kamatemelési ciklus, a forint és feltörekvő piaci társai inkább a negatív irányba mehetnek középtávon a negyedik hullám okozta bizonytalanságból adódó nemzetközi befektetői hangulat miatt – véli Hajósi Péter, a K&H alapok vezető stratégája. A részvénypiacokon még mindig van keresnivalója a megtakarítóknak, akiknek érdemes a külföldi devizákra figyelniük.
Készpénz vagy bankkártya? Meglepetés a fiataloknál
Azonos arányban használják a fiatalok a bankkártyát és a készpénzt vásárlásaik során: a bankkártyás fizetés 51 százalékkal, a készpénzes 49 százalékkal szerepelt a K&H ifjúsági index felmérésében. A fiatalok körében a nők inkább vevők az elektronikus megoldásokra, míg a férfiak többsége a készpénzben bízik. Az alapfokú végzettségűek a készpénzt részesítik előnyben, a diplomások pedig inkább kártyát használnak vásárláskor.
Bevitt egy gyomrost a járvány: jelentősen csökkentek a magyarok bevételei
A magyarok 11 százalékát érintette nagyon súlyosan a pandémia pénzügyi szempontból, különösen az alacsony jövedelműeknél okozott problémát – derül ki a K&H biztos jövő indexéhez az idei második negyedévben a 30-59 éves korosztály körében készített reprezentatív felmérésből. A magyarok 36 százalékát szintén kedvezőtlenül érintette a járvány, azonban tudták kezelni a helyzetet.
Hogyan hatott a koronavírus a takarékoskodási szokásainkra? Most kiderül
Továbbra is többségben vannak azok, akik lényegesnek tartják a hosszú távú pénzügyi tervezést, megtakarítást: a 30-59 évesek 76 százaléka látja így a helyzetet a koronavírus-járvány fényében – közölte a K&H a biztos jövő indexhez készült reprezentatív kutatás alapján.
Miben jók a családi cégek? Most kiderült
A hatodik K&H családi vállalatok kiválósági díj nyertesei hosszú távú stratégiájukkal küzdötték le az utóbbi év akadályait.
Kétéves jó hír érkezett a magyar cégekről – megjött a kedv a beruházásokhoz
Majdnem két éve nem állt ilyen magasan a beruházási hajlandóság a kis- és középvállalkozások körében, derül ki a K&H bizalmi index kutatás legutóbbi eredményeiből.
Mennyi pénzt buktak a fiatalok a járvány miatt?
Az idén javult a fiatalok anyagi helyzete a bevételeket nézve 2020 márciusához képest, azonban még mindig sokan vannak, akik kénytelenek kevesebbel beérni a járvány miatt – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A 19-29 éveseknek a 19 százaléka az idei második negyedévben már a bevételek növekedéséről számolt be, 40 százalékuk azonban csökkenést könyvelhetett el. A bevételcsökkenésről beszámoló fiatalok körében a nőket érzékenyebben érintette a járvány, ők 50 ezer forintról voltak kénytelenek lemondani, míg a férfiak átlagosan 39 ezer forintos mínuszról számoltak be.
Digitalizáció: óriási különbség van a magyar cégek között
A vállalatok 36 százaléka fontosnak tartja a digitális fejlesztéseket, míg 45 százalékuknak ez nem lényeges – áll a K&H innovációs indexéhez készült felmérésben. A vállalatméret pedig befolyásolja a digitális transzformációt, a fejlesztésekhez való hozzáállást: a legkisebb cégek törekednek erre a leginkább.
Komolyan veszik a járvány miatti bizonytalanságot a vállalatok
Az előző negyedévhez képest jóval kevesebb fejlesztést terveznek a hazai nagyvállalatok, derül ki a K&H legújabb felméréséből. Az év első három hónapjához képest harmadával kevesebben vannak, akik a következő egy évben gondolkodnak valamilyen beruházásban.
Innováció: ezért vannak a magyar cégek lemaradva
Innovatív termékek fejlesztése a vevők igényeinek kiszolgálása, a termékminőség javítása, a versenyelőny megszerzése, stabilizálása, a pályázati források elérése – ezek mind az innováció motorját jelenthetik a magyar vállalatoknál a K&H innovációs indexéhez készült reprezentatív kutatás szerint. Ugyanakkor bőven akadnak gátló tényezők, a magyar cégek 27 százalékánál forráshiány miatt maradnak el az innovációk, 22 százalékuk a támogatások nehézkes elérésével magyarázzák ezt. Az is kiderült, hogy a magyar vállalatok a ténylegesnél szebbnek látják az innovációs lépéseiket.
Ilyen még nem volt: rekordmagas árbevétel-növekedéssel számolnak a hazai cégek
A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
Szép remények: tovább javulhat a magyar cégek anyagi helyzete?
A második negyedévben is pénzügyi helyzetük javulására számítanak a cégek a K&H nagyvállalati növekedési index kutatása szerint.
Kártyás vásárlás külföldön: mire figyeljünk?
A külföldi utazások miatt nyáron általában jelentősen emelkedik a külföldi kártyaforgalom és készpénzfelvétel. A K&H-nál a járványt megelőzően, 2019 nyári hónapjaiban a kártyás vásárlások összege másfélszerese volt a havi átlagnak, a készpénzfelvételeké pedig közel 30 százalékkal volt magasabb. Ekkor egy-egy K&H-s külföldön 6-7 alkalommal vásárolt a kártyájával és összesen közel 80 ezer forintot költött.
Hol vannak az új termékek? Kevés cég mer most fejleszteni
Kisebbségben vannak Magyarországon azok a cégek, amelyek az utóbbi időszakban új terméket dobtak a piacra, a K&H innovációs indexe szerint 100-ból 43 cégre volt ez igaz. A nagyvállalatok kilógnak a mezőnyből, közel 70 százalékuk rukkolt ki újdonsággal, miközben a legkisebb cégeknek csak a 38 százaléka tett ugyanígy. Az iparban és szolgáltatási szektorban érdekelt cégeké a főszerep az új termékeknél, a kereskedelmi és agrárcégek lemaradásban vannak.
Nyoma sincs a vírusnak – kitart az optimizmus a hazai nagyvállalatoknál
A legújabb K&H nagyvállalati növekedési index kutatás szerint tovább nőtt a cégek optimizmusa a második negyedévben és hat pontra emelkedett a mutató értéke. Ilyen magasan utoljára a vírus berobbanása előtt, több mint egy éve volt. A fellendülés annak köszönhető, hogy a vállalatok sokkal pozitívabban látják a hazai gazdasági kilátásokat.
Mi a közös a BMW-ben, a Volkswagenben, az Aldiban, a Lidlben és a Facebookban?
A világ legnagyobb cégei közül meglepően sok családi tulajdonban van. De vajon csak a véletlen műve, hogy ezek a vállalatok rendre jobban teljesítenek a többieknél?