Van, amiben jobbak a családi cégek, mint az egész vállalati szektor

Kissé innovatívabbak a hazai családi cégek, mint a vállalati szektor általában - derül ki a K&H innovációs kutatásából.

Magyarországon a családi vállalkozások száma meghaladja a 900 ezret, a hazai vállalkozások kétharmada ilyen jellegű cég.

A családi vállalatok 48 százaléka vezetett be új, vagy jelentősen javított terméket, illetve szolgáltatást az elmúlt két évben, míg az összes vállalatot nézve ez az arány 45 százalék.

A családi vállalatok a vállalati szektorhoz hasonlóan jellemzően az elmúlt két év bevételének 2-10 százalékát forgatták vissza innovációs tevékenységre. A cégek negyede ugyanakkor a bevétel több mint 10 százalékát fordította erre.

A fejlesztésekben elsősorban a vállalat saját dolgozói vettek részt, de a családi vállalatok 6 százaléka technológiai startupokat is bevont a folyamatba, míg a teljes vállalati szektorban 4 százalék volt ennek aránya.

A teljes vállalati szektorral megegyezően a családi cégek átlagosan a működési költségek 5 százalékát fordították szoftvervásárlásra, informatikai fejlesztésekre és a folyamatok automatizációjára 2020 óta.

A családi vállalatoknál az elmúlt két évben főként olyan digitális korszerűsítés történt, aminek eredményeképpen a meglévő szoftvereket, alkalmazásokat már hálózatban tudják kezelni, valamint egyszerűbbé és gyorsabbá vált a feldolgozható adatok rendszerezése, számítása és kiértékelése. A teljes vállalati szektorban is történtek ilyen jellegű fejlesztések, csak kisebb mértékben.

Emellett a dolgozók informatikai tudásának fejlesztésére a családi cégek valamivel több pénzt költöttek, mint a vállalatok általában, előbbinél átlagosan 22 dolgozónak, utóbbinál pedig 20-nak biztosítottak informatikai továbbképzést 2020 óta.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo