K&h cikkek


Egy évtizede nem látták ilyen kedvezőnek versenyhelyzetüket a kkv-k

Egy évtizede nem látták ilyen kedvezőnek versenyhelyzetüket a kkv-k 

A hazai kis- és középvállalkozások közel olyan nagy ugrást várnak a versenyhelyzetükben, mint a 2008-as gazdasági világválság után.
Lefelé tart a forint

Lefelé tart a forint 

Bár lassabban, de folytatódik a magyarországi kamatemelési ciklus, a forint és feltörekvő piaci társai inkább a negatív irányba mehetnek középtávon a negyedik hullám okozta bizonytalanságból adódó nemzetközi befektetői hangulat miatt – véli Hajósi Péter, a K&H alapok vezető stratégája. A részvénypiacokon még mindig van keresnivalója a megtakarítóknak, akiknek érdemes a külföldi devizákra figyelniük.
Készpénz vagy bankkártya? Meglepetés a fiataloknál

Készpénz vagy bankkártya? Meglepetés a fiataloknál 

Azonos arányban használják a fiatalok a bankkártyát és a készpénzt vásárlásaik során: a bankkártyás fizetés 51 százalékkal, a készpénzes 49 százalékkal szerepelt a K&H ifjúsági index felmérésében. A fiatalok körében a nők inkább vevők az elektronikus megoldásokra, míg a férfiak többsége a készpénzben bízik. Az alapfokú végzettségűek a készpénzt részesítik előnyben, a diplomások pedig inkább kártyát használnak vásárláskor.
Bevitt egy gyomrost a járvány: jelentősen csökkentek a magyarok bevételei

Bevitt egy gyomrost a járvány: jelentősen csökkentek a magyarok bevételei 

A magyarok 11 százalékát érintette nagyon súlyosan a pandémia pénzügyi szempontból, különösen az alacsony jövedelműeknél okozott problémát – derül ki a K&H biztos jövő indexéhez az idei második negyedévben a 30-59 éves korosztály körében készített reprezentatív felmérésből. A magyarok 36 százalékát szintén kedvezőtlenül érintette a járvány, azonban tudták kezelni a helyzetet.
Hogyan hatott a koronavírus a takarékoskodási szokásainkra? Most kiderül

Hogyan hatott a koronavírus a takarékoskodási szokásainkra? Most kiderül 

Továbbra is többségben vannak azok, akik lényegesnek tartják a hosszú távú pénzügyi tervezést, megtakarítást: a 30-59 évesek 76 százaléka látja így a helyzetet a koronavírus-járvány fényében – közölte a K&H a biztos jövő indexhez készült reprezentatív kutatás alapján.
Miben jók a családi cégek? Most kiderült

Miben jók a családi cégek? Most kiderült 

A hatodik K&H családi vállalatok kiválósági díj nyertesei hosszú távú stratégiájukkal küzdötték le az utóbbi év akadályait.
Kétéves jó hír érkezett a magyar cégekről – megjött a kedv a beruházásokhoz

Kétéves jó hír érkezett a magyar cégekről – megjött a kedv a beruházásokhoz 

Majdnem két éve nem állt ilyen magasan a beruházási hajlandóság a kis- és középvállalkozások körében, derül ki a K&H bizalmi index kutatás legutóbbi eredményeiből.
Mennyi pénzt buktak a fiatalok a járvány miatt?

Mennyi pénzt buktak a fiatalok a járvány miatt? 

Az idén javult a fiatalok anyagi helyzete a bevételeket nézve 2020 márciusához képest, azonban még mindig sokan vannak, akik kénytelenek kevesebbel beérni a járvány miatt – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A 19-29 éveseknek a 19 százaléka az idei második negyedévben már a bevételek növekedéséről számolt be, 40 százalékuk azonban csökkenést könyvelhetett el. A bevételcsökkenésről beszámoló fiatalok körében a nőket érzékenyebben érintette a járvány, ők 50 ezer forintról voltak kénytelenek lemondani, míg a férfiak átlagosan 39 ezer forintos mínuszról számoltak be.
Digitalizáció: óriási különbség van a magyar cégek között

Digitalizáció: óriási különbség van a magyar cégek között 

A vállalatok 36 százaléka fontosnak tartja a digitális fejlesztéseket, míg 45 százalékuknak ez nem lényeges – áll a K&H innovációs indexéhez készült felmérésben. A vállalatméret pedig befolyásolja a digitális transzformációt, a fejlesztésekhez való hozzáállást: a legkisebb cégek törekednek erre a leginkább.
Komolyan veszik a járvány miatti bizonytalanságot a vállalatok

Komolyan veszik a járvány miatti bizonytalanságot a vállalatok 

Az előző negyedévhez képest jóval kevesebb fejlesztést terveznek a hazai nagyvállalatok, derül ki a K&H legújabb felméréséből. Az év első három hónapjához képest harmadával kevesebben vannak, akik a következő egy évben gondolkodnak valamilyen beruházásban.

Innováció: ezért vannak a magyar cégek lemaradva 

Innovatív termékek fejlesztése a vevők igényeinek kiszolgálása, a termékminőség javítása, a versenyelőny megszerzése, stabilizálása, a pályázati források elérése – ezek mind az innováció motorját jelenthetik a magyar vállalatoknál a K&H innovációs indexéhez készült reprezentatív kutatás szerint. Ugyanakkor bőven akadnak gátló tényezők, a magyar cégek 27 százalékánál forráshiány miatt maradnak el az innovációk, 22 százalékuk a támogatások nehézkes elérésével magyarázzák ezt. Az is kiderült, hogy a magyar vállalatok a ténylegesnél szebbnek látják az innovációs lépéseiket.

Ilyen még nem volt: rekordmagas árbevétel-növekedéssel számolnak a hazai cégek 

A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.

Szép remények: tovább javulhat a magyar cégek anyagi helyzete? 

A második negyedévben is pénzügyi helyzetük javulására számítanak a cégek a K&H nagyvállalati növekedési index kutatása szerint.

Kártyás vásárlás külföldön: mire figyeljünk? 

A külföldi utazások miatt nyáron általában jelentősen emelkedik a külföldi kártyaforgalom és készpénzfelvétel. A K&H-nál a járványt megelőzően, 2019 nyári hónapjaiban a kártyás vásárlások összege másfélszerese volt a havi átlagnak, a készpénzfelvételeké pedig közel 30 százalékkal volt magasabb. Ekkor egy-egy K&H-s külföldön 6-7 alkalommal vásárolt a kártyájával és összesen közel 80 ezer forintot költött.

Hol vannak az új termékek? Kevés cég mer most fejleszteni 

Kisebbségben vannak Magyarországon azok a cégek, amelyek az utóbbi időszakban új terméket dobtak a piacra, a K&H innovációs indexe szerint 100-ból 43 cégre volt ez igaz. A nagyvállalatok kilógnak a mezőnyből, közel 70 százalékuk rukkolt ki újdonsággal, miközben a legkisebb cégeknek csak a 38 százaléka tett ugyanígy. Az iparban és szolgáltatási szektorban érdekelt cégeké a főszerep az új termékeknél, a kereskedelmi és agrárcégek lemaradásban vannak.

Nyoma sincs a vírusnak – kitart az optimizmus a hazai nagyvállalatoknál 

A legújabb K&H nagyvállalati növekedési index kutatás szerint tovább nőtt a cégek optimizmusa a második negyedévben és hat pontra emelkedett a mutató értéke. Ilyen magasan utoljára a vírus berobbanása előtt, több mint egy éve volt. A fellendülés annak köszönhető, hogy a vállalatok sokkal pozitívabban látják a hazai gazdasági kilátásokat.

Mi a közös a BMW-ben, a Volkswagenben, az Aldiban, a Lidlben és a Facebookban? 

A világ legnagyobb cégei közül meglepően sok családi tulajdonban van. De vajon csak a véletlen műve, hogy ezek a vállalatok rendre jobban teljesítenek a többieknél?

Fizetésemeléssel és juttatásokkal kecsegtetik a dolgozókat? 

A járvány úgy tűnik, nyomott hagy a kkv-k bérezési szándékán is. A fizetések várt 7 százalékos emelkedése mellett ismét egyre többen tervezik béren kívüli juttatásokkal értékelni az alkalmazottak munkáját – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérés legfrissebb eredményeiből.

Kitört az optimizmus a családi vállalatoknál 

A kis- és középvállalkozások 58 százaléka van családi kézben, mégis ritkán olvashatunk őket vizsgáló kutatásról. A K&H ezért ismételten felmérést készített körükben. Az eredmények alapján a következő 3-5 évben a családi vállalkozások majdnem 80 százaléka számít saját cége növekedésére. Ez jóval magasabb arány, mint a „hagyományos” vállalatok esetében. Fejlesztések terén is az élen járnak, durván minden harmadik cég fordította árbevételének több mint 10 százalékát ilyen célokra az elmúlt években.

Szép kilátások: mire készülnek a munkaerőpiacra lépésükkör a diákok? 

Sok diák derűlátó: az iskola befejezése után 50 százalékuk arra számít, hogy könnyen munkába tud majd állni – derül ki a K&H ifjúsági indexéből.

Túl a nehezén? A hazai vállalatok már nem tartanak a negyedik hullámtól 

Ha jön is negyedik hullám, négyből három kkv már nem számol a tavaszihoz hasonló súlyosságú járványhelyzettel. Az újabb korlátozások helyett inkább a vírus előtti működési teljesítményük visszaállítására fókuszálnak – derül ki a K&H felméréséből.

Beindult a turizmus - a cégek is ráharaptak a SZÉP-kártyára 

Jelentősen megnőtt a Szép-kártya feltöltések és a költések értéke idén az első fél évben a kártyakibocsátók adatai szerint.

Előre menekülnek a magyar cégek, mégis jelentős a lemaradás az innovációknál 

A járvány okozta gazdasági válság utáni kilábalásban főszerepet kap az innováció, de ezen a téren felemás kép rajzolódik ki Magyarországon – derül ki a K&H most elindított innovációs indexéből, amely a 300 millió forintot meghaladó éves árbevétellel rendelkező magyar cégek innovációhoz való hozzáállását és terveit mutatja be.

Nagyon régóta nem voltak ennyire optimisták a hazai kkv-k 

20 pontra emelkedett a K&H kkv bizalmi index, ami a hazai kis- és középvállalkozások várakozásait 17 éve vizsgáló felmérés eddigi legoptimistább értéke. A minden szektorban pozitív képet mutató eredmények főként annak köszönhetők, hogy a cégek pénzügyi helyzetük alakulását és a gazdaságpolitikai intézkedéseket tekintve is derűlátók.

A rossz híreknek is van jó oldala 

Érdekes kettősség uralta a piacokat az utóbbi hetekben.

Ki vigyáz a lakásra a nyaralás alatt? 

Tízből négyen a nyaralás alatt a lakásban lévő értékeiknek ideiglenesen más helyet keresnek – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Távfelügyelettel rendelkező riasztóval a megkérdezettek 17 százaléka rendelkezik, az otthoni lámpák automatikus kapcsolgatásának lehetőségével 15 százalékuk él. Viszonylag alacsony, 11 százalékos azoknak az aránya, akiknek az otthonában már keletkezett kár nyaralás során.

Koronavírus: véget értek a nagy céges átszervezések? 

Az elmúlt egy év hullámvasút volt a cégek számára. A járvány három szakasza igen eltérően érintette a vállalatokat cégmérettől és szektortól függően, mára azonban egyre többen látják annak kedvező hatásait is – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából.

Egyre többen készülnek tudatosan az időskorukra 

Megugrott a nyugdíjas éveikre tudatosan készülők száma, akik aktív éveikben való takarékoskodással az állami nyugdíj mellett extra jövedelmet szeretnének maguknak biztosítani.

Mi tehet keresztbe a magyarok nyaralási terveinek? 

A magyarok többsége, 57 százaléka idén csak maximum négy éjszakás, belföldi kikapcsolódással számol, mindössze 16 százalék tervez hosszabb külföldi nyaralást. Az utazástól nem a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, hanem a pénzhiány tartja vissza a megkérdezetteket – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből.

Közel a járvány előtti szinten a nagyvállalatok optimizmusa 

Lényegesen derűlátóbbak lettek a legnagyobb cégek a tavaly év végéhez képest, legalábbis ami a saját kilátásaikat illeti – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2021. első negyedéves adataiból. Az index 13 pontos ugrással jelenleg 3 ponton áll, megközelítve ezzel a pandémia előtti értékeket, ami annak köszönhető, hogy a cégek saját kilátásaik tekintetében kifejezetten optimisták.

A külföldi piacok jelenthetik a hazai cégeknek a kitörést a válságból 

Bár a KSH adatai alapján 2020-ban 4,3 százalékkal csökkent a hazai áruk kivitele 2019-hez képest, fontos, hogy egyre több hazai cég ismerje föl a nemzetközi értékesítésben rejlő lehetőségeket. Az exporttevékenység sikeres kiépítése azon is múlhat, hogy mennyire innovatív az adott vállalat. Ehhez három lépés szükséges: a termék vagy szolgáltatás folyamatos fejlesztése, az egyedi terméktulajdonságok meghatározása, továbbá a nemzetközi kapcsolatok kitartó és következetes bővítése.

Így látják munkahelyüket a dolgozó fiatalok 

A járvány ellenére is nagyon optimista a munkavállalással kapcsolatban a 19-29 éves korosztály. A K&H ifjúsági indexéből az derül ki, hogy amellett, hogy 61 százalékuk stabilnak látja munkahelyét, 49 százalékuk megbecsültnek is érzi ott magát. Ezt a pozitív hozzáállást fokozhatja az is, hogy a dolgozó fiatalok 49 százaléka a járvány után a fizetése növekedésére számít.

Ráugrottak a magyarok az online számlanyitásra 

A vártnál nagyobb kereslet mutatkozik az online számlanyitásra a K&H-nál.

Enélkül nincs igazi siker? Jól járna a társadalom, ha több lenne a női vállalkozó 

Bár a vállalkozó vagy vezető pozíciót betöltő nők társadalmi elfogadottsága és vállalkozói berkeken belüli megítélése az utóbbi években egyaránt javulni látszik, napjainkban még mindig nagyon alacsony a nők aránya a vállalkozói körökben.

Hiába javul a hangulat: ennyire még nem bátrak a cégek 

A járvány negatív hatása lassan enyhülni látszik a hazai kis- és középvállalkozások körében, ugyanis a második hullámhoz képest mérséklődött azok száma, akiknek csökkent az árbevétele, valamint azok aránya is, akiket kedvezőtlenül érintett a pandémia kapcsán kialakult gazdasági helyzet.

Kemény év előtt állnak a nagyvállalatok 

A hazai nagyvállalatok bevétel és profit szempontjából is komoly visszaesésre számítanak idén. 

Már látják a fényt az alagút végén a hazai cégek? 

A harmadik hullám okozta kihívások ellenére tovább javultak a hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásai - derült ki egy friss kutatásból. A cégek éledező optimizmusát igazolja, hogy az index az előző időszakhoz képest 9 pontról 14 pontra ugrott, mely erőteljesen közelít a járványt megelőző időszakban mért értékekhez. Ez többek között annak tudható be, hogy a kkv-k pozitívan ítélik meg a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseit, valamint több európai uniós forrásra számítanak.

A járvány alatt többen keresték a biztonságot 

A mindennapi bankolás egyre hangsúlyosabb az online térben, amire a járvány csak ráerősített.

K&H Bank: így a nyugdíjasoknak is olcsóbb és egyszerűbb lehet a bankolás 

A mindennapi bankolás egyre hangsúlyosabb az online térben, amire a járvány csak ráerősített. A nyugdíjasok is vevők rá, ugyanis a K&H 60 év feletti ügyfeleinek 38 százaléka online lép kapcsolatba a bankkal.

K&H Bank: a számlanyitás is olyan egyszerűvé válik, mint egy szelfi 

Néhány perc alatt bárki, bárhonnan, bármikor megnyithatja a bankszámláját, amihez azonnal használható digitális bankkártya is jár, anélkül, hogy bankfiókba kellene mennie, köszönhetően a K&H új fejlesztésének.

A magyarok felének vitt be pénzügyi gyomrost a járvány 

A magyarok 50 százalékát anyagi szempontból is rosszul érintette a járvány, csökkent ugyanis a jövedelmük, 46 százalékuk nem érzékelt változást, 4 százalék pedig valamivel több pénzből tud gazdálkodni - mutat rá az éles különbségekre a K&H biztos jövő felmérése.

Optimisták a hazai kkv-k - így látják 2021-et 

Nem befolyásolta jelentősen a kkv szektor várakozásait novemberig a járvány második hulláma. A kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó kilátásait előrejelző K&H kkv bizalmi index negyedik negyedéves eredménye alapján ugyanis a cégek optimizmussal tekintenek a 2021-es évre, amit az index jelenlegi, 9 pontos értéke igazol. Az előző időszakhoz képest mért, 2 pontos növekedés hátterében az állhat, hogy javultak a vállalati hitelkamatokra, valamint az európai uniós forrásokra vonatkozó kilátások.

Borús kilátások: soha nem voltak ennyire pesszimisták a hazai nagyvállalatok 

A járvány második hulláma alatt, novemberben készült K&H nagyvállalati növekedési index ugyanis 8 pontos zuhanással jelenleg -10 ponton áll. Mind a saját kilátásaik, mind a gazdaság helyzetének alakulását kedvezőtlenül ítélik meg a vállalatok. A cégek többsége azonban csak egyéves időtávon számít negatív gazdasági hatásokra.

Mostanában ne számítson béremelésre! Kiderült, mire készülnek a cégek 

Egy friss felmérés szerint erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya. Amíg az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, addig jelenleg 10-ből csupán négyen vélekednek így. Ezzel szemben 12 százalékra nőtt a csökkentésben gondolkodók aránya, ami már évek óta nem volt jellemző. Összességében a keresetek stagnálása lesz jellemző a következő időszakra, ugyanis a vállalkozások majdnem fele nem változtatna az eddigi béreken. A munkaadók közel fele tervezi, hogy cafeteria juttatást ad dolgozóinak, amelyek közül a legnépszerűbb elem a közlekedés költségének térítése.

Családi cégek a járvány alatt - példamutató vállalkozásokat díjaznak 

A járvány hatására felerősödött a fogyasztók igénye arra, hogy a vállalatok konkrét lépéseket tegyenek a környezetükért. A K&H Bank a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal idén azokat a cégeket ismeri el, akik a koronavírus-járvány kihívásaira adtak példamutató fenntartható megoldást. A jelentkezési határidőt a bank meghosszabbította.

A jövőbe néztek a nagyvállalatok - menyire pesszimisták? 

Visszaesett a hazai nagyvállalatok árbevétel-és profitvárakozása a következő egy évre vonatkozóan, ugyanis a cégek átlagosan 0,4 százalékos árbevétel- és 2,6 százalékos profitcsökkenést várnak – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index adataiból. Ezzel szemben a gazdasági környezet megítélésére csak rövid távon van hatással a koronavírus-járvány, amiben vélhetően a kormányzati intézkedéseknek pozitív szerepe van. A cégek harmada szerint javulni fog a gazdasági környezet a következő egy évben, három éves időtávon pedig nem számolnak a járvány hatásaival.

Hova és hogyan utaztak a magyarok a koronavírus alatt? 

A pandémia ellenére az idén is utaztak az emberek, főként az év elején, a járványt megelőző időszakban.  A külföldi látogatásokat tudatosan, biztosítással megerősítve szervezték az utazni vágyók - derül ki a K&H Biztosító legújabb összeállításából.

A koronavírus a fiatalok pénztárcájára is hatással volt 

A fiatalok 18 százaléka többet költött a járványhelyzetben, 36 százalékuknál viszont csökkentek a kiadások - áll a K&H ifjúsági indexében, amely szerint jelentős eltérések láthatóak a 19-29 évesek költéseiben, például míg a nők 25 százaléka nagyobb kiadásokkal szembesült, a férfiaknak csak a 12 százaléka költött többet a járvány miatt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Jogi kisokos

Tele az ország kátyúval – ki fizeti a javítást?

Tele az ország kátyúval – ki fizeti a javítást? 

Az elmúlt napok időjárás-változásának hatására hirtelen megugrott az országban található kátyúk száma.

Gazdaság

Kamatmentes hitel vállalkozóknak energiahatékonyságra

Kamatmentes hitel vállalkozóknak energiahatékonyságra 

MBH Bank: már elérhető az új, kamatmentes „Vállalkozások energiahatékonysági hitelprogram” a vállalkozások zöld beruházásainak támogatására.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo