Minden negyedik cég számol idén a Széchenyi Kártya Program hiteleivel

A K&H-nál az elsők között igényelhetőek kedvező, fix 5 százalékos kamatozás és 0 százalék kezelési költség mellett a Széchenyi Kártya Program MAX+ finanszírozási megoldásai, amelyek várhatóan kiemelten népszerűek lesznek majd a hazai vállalkozások körében. A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményeiből az látszik ugyanis, hogy a kiemelt állami támogatással elérhető megoldást minden negyedik cég tervezi igénybe venni 2023-ban. A korábban Széchenyi Kártya Program Max néven elérhető hitelkonstrukció a középvállalkozások körében volt a legnépszerűbb, a hitel célját tekintve pedig elsősorban az új vagy használt gépek, berendezések beszerzését és a napi működési költségeket finanszírozták vele.

A K&H az elsők között tette elérhetővé a Széchenyi Kártya Program MAX+ kedvezményes finanszírozási megoldásait, a Széchenyi Likviditási Hitel MAX+, a Széchenyi Folyószámlahitel MAX+, a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ és az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ konstrukciókat.

„Egy vállalkozás növekedéséhez, fejlődéséhez a tőke elengedhetetlen, amihez az esetek nagyrészében külső forrás bevonására is szükség van. Az emelkedő kamatkörnyezet, energiaárak és infláció miatt azonban növekednek a finanszírozási költségek is. A kkv-k számára ezért most komoly segítséget jelenthetnek a kiemelt állami támogatással elérhető Széchenyi Kártya Program MAX+ fix, 5 százalékos éves kamat és 0 százalék kezelési költség mellett igényelhető forrásai” – hívta fel a Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés vezetője.

Beruházás és a likviditás finanszírozása a fő hitelcél

A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredménye szerint minden negyedik cég tervezi igénybe venni 2023 során a Széchenyi Kártya Program valamelyik hitelét. Legnagyobb arányban a 300 millió forint éves árbevételt meghaladó középvállalkozások számolnak vele (39 százalék), de a mikro- és kisvállalkozásoknál is jelentős a hiteligénylésben gondolkodók aránya (27 százalék és 22 százalék).

„Az ágazatokat tekintve nincs jelentős különbség a cégek között. Az agráriumban, a kereskedelemben és szolgáltatásban nagyjából minden harmadik, míg az ipari, építőipari vállalkozásoknál minden ötödik cég tervez élni a pénzügyi konstrukcióval idén év végéig” – részletezte az eredményeket a szakértő. 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo