Egyre több a pesszimista fiatal

Igencsak vegyesen látják a fiatalok a mostani helyzetüket és a jövőjüket. A K&H ifjúsági index mindössze +2 pont lett a negyedik negyedévben, ami az egyik legrosszabb eredmény a felmérés nyolcéves történetében. A fiatalok 32 százaléka mondta csak magát elégedettnek, azonban 60 százalékuk a jövőt tekintve derűlátó. A felmérés szerint az “elégedetlen optimisták” tábora a legnagyobb, az “elégedett pesszimistáké” a legkisebb.

Összességében inkább kedvezőtlennek látják a jelenlegi saját életüket a 19-29 éves fiatalok, de a jövőben sokan várnak javulást. Az idei negyedik negyedévben +2 pont lett a +50 és -50 pontos skálán mért K&H ifjúsági index értéke. Ez holtversenyben a legrosszabb érték a 2014 negyedik negyedévében elért eredménnyel.

A K&H ifjúsági index több komponens, az élettel, egészséggel, tanulással, munkával, anyagi helyzettel, egészséggel, önmegvalósítással, önállósággal, szórakozással, barátokkal való elégedettség alapján méri, hogy a fiatalok mennyire elégedettek - közölte a K&H.

Elégedettek, elégedetlenek, optimisták és pesszimisták

A kutatás szerint a megkérdezett fiatalok több jól elkülöníthető csoportba oszthatóak. A megkérdezettek 32 százaléka mondta magát összességében elégedettnek. Emellett a fiatalok viszonylag optimistán néznek a jövőbe: 60 százalékuk úgy látja, az életük a közeljövőben kisebb vagy nagyobb mértékben pozitív irányba változik.

A mostani helyzet és a jövőbeli elképzelések alapján négy jól elkülöníthető csoportba sorolhatóak a fiatalok.

Az “elégedetlen optimisták” csoportjába tartoznak a legtöbben, a megkérdezettek 37 százaléka. Bár ők most nem tartják magukat elégedettnek, de arra számítanak, hogy ez a helyzet kedvezően fog változni.

Az “elégedetlen pesszimisták” aránya alig több mint 30 százalékos, ők a mostani helyzetükkel elégedetlenek és javulást sem várnak a jövőben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo