Magyar garázsvállalkozást vett egy nagy svéd multi

Hogyan lehet egy mini magyar vállalkozásból 16 év alatt olyan vállalatot csinálni, ami felkelti egy hatalmas multinacionális nagyvállalat érdeklődését. Erről készített interjút a Klasszis Média Egerszegi Krisztiánnal a MiniCRM Zrt. igazgatósági tagjával a Piac és Profit főszerkesztője, Hollós János.

A svéd Group One 15 országban 50 céget vásárolt már fel. Egerszegi Krisztián külön büszke arra, hogy a MiniCRM-et 100 vállalat közül választották ki és vették meg. A vételár titkos. A Group One internetes szolgáltatásokkal foglalkozik és úgy tervezik, hogy a magyar cég prémium kategóriájuk egyik gyémántja lesz.

Egerszegi Krisztián a cégvezetés helyett már a Cégépítők podcastot készíti, amelynek havi 100 ezer nézője van. Azt a tudást szeretné hasznosítani, amit az elmúlt 26 évben megszerzett. Podcastjának pozitív fogadtatása örömmel tölti el.

Minden cég életében eljön az a pillanat, amikor a fejlődés legnagyobb korlátja maga a vezető lesz. Egerszegi Krisztián soha nem vezetett 100 fős céget és amikor eljött vállalata életében ez a pillanat, belátta, hogy ekkora szervezet vezetéséhez már egészen más képességek kellenek, mint amivel ő rendelkezik. Ha kialakítottunk egy jól működő szervezetet, akkor fel kell venni egy alkalmas vezetőt és ami még nagyon fontos, hagyni kell dolgozni! El kell tudni engedni egyszer azt, amit összerakott az ember. Ez Nyugaton egy létező kultúra, ami Magyarországon nagyon hiányzik.

A beszélgetés fejezeteit a videó ezen részeinél találja:

1:00 A felvásárlás izgalmas pillanatai

3:20 A cégépítés rejtelmei, avagy 10 év alatt 20-at kellett dolgozni

4.30 A nyugat-európai piac meghódítása kutyanehéz, sok millió euróba kerül

7:50 Nyugaton pénzbőség van, ezért a kulcskérdés, hogy a kockázatot mennyire lehet csökkenteni

12:00 Mit csinál az a vezető, aki eladja maga alól vállalatát, így indult a Cégépítő podcast

18:20 A külföldi tőkebefektetéseket Magyarországon engedélyeztetni kell, az államnak vétójoga van

20:00 A MiniCRM ötlete, avagy hogyan indult a sikertörténet?

25:15 Milyen hibákat lehet elkövetni a cégépítés során?

37:00 A HR jelentősége, avagy a rokonság problémája

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

A Klasszis Klub Live korábbi adásait itt találja.

Beszámolóink a Klasszis Klub korábbi rendezvényeiről itt találhatók meg.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo