Újra előtérbe került a dolgozók mentális egészsége - hogyan segíthet egy jó főnök?

Az ukrán konfliktus elhúzódásával járó bizonytalanság már nemcsak a gazdaságra, hanem a mentális egészségünkre is hatással van. Ahogyan a Covid első szakaszában, úgy a cégeknek most is kiemelt figyelmet kell fordítania a munkavállalók mentális állapotára, hogy zavartalanul és hatékonyan tudjanak dolgozni. 

Az elmúlt két év egészségügyi és anyagi bizonytalansága komoly mentális terhelést okozott, és amikor már úgy tűnt, hogy túl vagyunk mindezen, a katonai konfliktussal az aggodalom új szintre emelkedett. Ez olyan pszichológiai nehézséget jelent sokaknak, ami a munkavégzésre is hatással van. Kínaiul még új szót is alkottak, amely azt jelenti: nem tudok a munkára koncentrálni az orosz-ukrán válság miatt.

(Fotó: Pixabay)

„A munkavállalók számára most mindennél jobban felértékelődik a biztonság, a stabil jövőkép. A HR-nek ezért – a vezetőség bevonásával – az értékelés, a fejlesztés és a motiválás új rendszerét kell felépíteni, hogy a szervezet a jelenlegi környezetben is hatékony maradjon. Mindezt a hibrid munkavégzés mellett. Hiszen, bár visszatértünk az irodába, azon szakmák esetében, ahol lehetőség van otthonról dolgozni, nem valószínű, hogy eltörlődik a home office. Ez ugyanis ma már nem kényszer, hanem lehetőség a kollégák számára, hogy egyéni preferenciáik alapján egyensúlyt teremtsenek munka és magánélet között” – mutatott rá Végh József, a K&H HR igazgatója arra, miben rejlik most a legnagyobb kihívás a munkáltatók számára.
Hogyan motiválhatók a munkatársak és erősíthető meg biztonságérzetük?
  1. vezető személyes jelenléte: Ahogyan a COVID elején, most ismét eljött az a pont, amikor a cég vezetői kritikus szerepet kapnak. A dolgozók biztonságérzetet ugyanis nagyban erősíti, ha a vezető, személyesen jelen van, elérhető és pozitív jövőképet mutat. Itt pedig ne csak a formális megbeszélésekre gondoljunk, hanem olyan informális alkalmakra, mint például az együtt ebédelés, kávézás a kollégákkal.
  2. gyors alkalmazkodási lehetőség megteremtése: Az alkalmazott és a munkáltató számára egyaránt kihívást jelentenek a borzasztóan gyorsan változó gazdasági körülmények. A munkaerőhiány és a cégek véges pénzügyi mozgástere azonban behatárolja a lehetőségeket, ezért érdemes most fokozottabban a dolgozók képzésére, fejlesztésére koncentrálni. A Randstad 2022-es felmérése szerint a munkavállalók csupán 25 százaléka vett részt tavaly képzésben vagy kapott lehetőséget a fejlődésre, bőven van tehát tér a meglévő humánerőforrás fejlesztésére. A digitális készségek bővítése, egy új szakterület ismereteinek elsajátítása vagy egy másik munkaterület kipróbálása pedig több előnnyel is jár. Nemcsak a kollégák számára nyújt biztonságot és lehetőséget arra, hogy kiteljesedjenek abban, amiben igazán jók, hanem a cégnek is előnyt jelenthet egy hirtelen piaci változáshoz való alkalmazkodásnál.
  3. gyakori értékelés, visszajelzés: A visszajelzések és a célkitűzések hiánya könnyen kiégéshez vezethet, ezért felejtsük el az éves értékelést, és akár negyedévente szánjunk erre időt. Az egyéni feladatok és célok gyakoribb átbeszélése a home office mellett különösen indokolt lehet, hiszen nemcsak a bizalmat erősíti mindkét félben, hanem egy későbbi előléptetéshez, a hosszú távú karrierépítéshez is elengedhetetlen.
  4. csapatkohézió erősítése: Ne csak a csapatépítésre gondoljunk, hiszen az ma már szinte minden cég számára egyértelmű, hogy a kollégák közötti jó kapcsolat hatékonyabbá teszi a munkavégzést. Érdemes a mindennapok részévé tenni a csapatok és munkaterületek közötti átjárhatóságot, vagy akár csoportokon, szakterületeken átívelő közös projekteket indítani. Ezzel a munkatársak jobban megismerhetik egymást, és az új, inspiráló feladatok erősítik a cég iránti elkötelezettséget is.
  5. mentálhigiénés szakemberek bevonása: A következő hónapokban ismét fontos szerepet kap, hogy a cégek személyesen és online is lehetőséget biztosítsanak a kollégáknak mentális támogatás igénybevételére. A pszichológusok és egyéb szakemberek egyrészt abban tudnak szakmai segítséget nyújtani, hogy munkatársaink miként dolgozzák fel a globális eseményeket, másrészt hogy mire érdemes fókuszálni a személyes fejlődésükben, hogyan tudnak kiteljesedni azon a területen, amiben igazán jók.
  6. társadalmi hasznosság: A bizonytalan helyzetben még jobban felértékelődik a cégek társadalmi szerepvállalása, amit már a COVID idején is megtapasztaltunk. A dolgozók ugyanis elkötelezettebbek azon vállalatok felé, akik aktívan tesznek olyan társadalmi és környezeti ügyekért, amelyeket ők maguk is fontosnak tartanak. Az ukrán menekültek segítésére vagy a fenntarthatóbb jövőért szervezett vállalati programokba ezért érdemes a dolgozókat is aktívan bevonni.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo