Jön Trump durva chipvámja

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok „körülbelül 100 százalékos” vámot vet ki az importált félvezető chipekre, hozzátéve, hogy a chipgyártók elkerülhetik a vámot, ha befektetnek az amerikai gyártásba.

„Körülbelül 100 százalékos vámot vetünk ki a chipekre és a félvezetőkre. De ha az Egyesült Államokban gyártják, akkor nem kell vámot fizetni” – mondta újságíróknak a Fehér Házban.

Megrázó gondolat a chippiacon
Megrázó gondolat a chippiacon
Fotó: Depositphotos
A sajtótájékoztatón Trump az Apple vezérigazgatója jelenlétében elmondta, hogy azok a vállalatok, amelyek már építenek vagy terveznek építeni gyárat az Egyesült Államokban, nem lesznek érintettek.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha egy cég ígéretet tesz arra, hogy gyárat épít az Egyesült Államokban, és aztán ezt mégsem teszi meg, akkor visszamenőlegesen is fizetnie kell.

Az amerikai elnök meggyőződését fejezte ki, hogy az intézkedés fellendíti a hazai chipgyártást.

A találkozón Tim Cook, az Apple vezérigazgatója további 100 milliárd dolláros gyártóbázis-befektetést jelentett be az Egyesült Államokban az idén már 500 milliárd dollárra tett ígéret felett.

A nagy gyártókra kivétel nélkül bevezetett félvezetővámok várhatóan megemelik majd az Egyesült Államokban az elektronikai termékek árait, mivel a chipek túlnyomó többsége Ázsiában készül. Tavaly az Egyesült Államok a világ félvezető áramköreinek körülbelül 12 százalékát gyártotta, szemben az 1990-es 40 százalékkal.

Az iPhone-okhoz és más okostelefonokhoz használt high-tech chipek szinte kizárólag Tajvanról, a TSMC-től származnak. A vállalat azonban már bejelentette, hogy 165 milliárd dollárt fektet be egyes félvezetők gyártásába az Egyesült Államokban.

Trump már régóta ígérte vámok kivetését a chipekre, nem zárva ki azt sem, hogy azok minden, nem az Egyesült Államokban gyártott félvezetőre vonatkoznak majd.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo