Orbán Viktor barátja küzd, mint malac a jégen

Népszavazás kiírását jelentette be Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, és azt követően, hogy a boszniai szövetségi választási bizottság megfosztotta őt elnöki megbízatásától, közölte: nem megy sehova.

A boszniai fellebbviteli bíróság másodfokú ítéletében megerősítette a Milorad Dodik elleni elsőfokú ítéletet, és a boszniai szerb elnököt egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, hivatali tevékenységeitől pedig hat évre eltiltották. Ezt követően döntött a választási bizottság az elnöki megbízatás visszavonásáról. A döntés ellen Milorad Dodik 90 napon belül fellebbezhet.

Milorad Dodik az elszabadult hajóágyú
Milorad Dodik az elszabadult hajóágyú
Fotó: MTI/MTVA
A politikus a választási bizottság döntését követően közölte: nem megy sehova, „nincs megadás”. Bejelentette, népszavazást ír ki, hogy kiderüljön, a boszniai szerbek egyetértenek-e a választási bizottság döntésével. A tervek szerint a referendumon azt fogják kérdezni a boszniai szerbektől, hogy el kell-e fogadni a boszniai Szerb Köztársaság alkotmányának semmibe vételét.

A boszniai szövetségi ügyészség 2023 augusztusában emelt vádat Dodik ellen a büntetőtörvénykönyv azon pontja alapján, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető és hivatali tevékenységeitől akár tíz évre is eltiltható az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. A boszniai Szerb Köztársaság elnökét azzal vádolták, hogy nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidt főképviselő döntéseit, mert aláírta a nemzetközi főképviselő intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo