Szárnyra kaptak a lakásárak

Kétszer annyi ingatlanérdeklődés volt 2025 harmadik negyedévében, mint az egy évvel ezelőtti hasonló időszakban, ám az idei év második negyedévével összevetve is közel 40 százalékos volt az emelkedés – derül ki a zenga.hu teljes aktív hirdetésállományának adataiból. Az élénkülő kereslet pedig az árakban is meglátszott, a július és szeptember közötti időszakban tovább gyorsult az éves árnövekedés mértéke, ami a települések ár szerinti sorrendjében is hozott változásokat.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Sokáig úgy tűnt, nehéz lesz fokozni az év első három hónapjában tapasztalt ingatlanpiaci boomot, ám 2025 harmadik negyedéve emelte a tétet. A nyáron bejelentett Otthon Start program – amelynek lényege, hogy 3 százalékos hitel vehető fel a legfeljebb 100 millió forintos lakás és 150 millió forintos ház megvásárlására, ha a négyzetméterár sem több 1,5 millió forintál – teljesen felforgatta a korábbi várakozásokat.

A program hatására az ingatlanérdeklődések száma nagyot emelkedett a júliustól szeptember végéig terjedő időszakban, a zenga.hu ingatlanhirdetési oldal több mint kétszer annyi ingatlanérdeklődést mért az egy évvel ezelőtti hasonló időszakhoz képest, míg az idei év második negyedévével összevetve is közel 40 százalékos volt az emelkedés.

Tovább gyorsult az áremelkedés

A fokozódó kereslet az árakban is egyértelműen megjelent, hiszen az éves drágulás üteme tovább gyorsult. Míg az idei első negyedévben 7, a másodikban 13 százalékos volt az országos, éves áremelkedés, a harmadik negyedévben ugyanez már 18 százalékra emelkedett, Budapesten pedig ennél is nagyobb volt a növekedés. A fővárosban 24 százalékkal magasabbak most az árak, mint a tavalyi azonos negyedévben” – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

A zenga.hu adatbázisa szerint extrém kiugrás jellemzi Baranya vármegyét, aminek Futó Péter szerint oka a korábbi alacsonyabb bázisérték és az összetételhatás is. A második helyen álló Budapestet szorosan követi Veszprém vármegye, ahol szintén 20 százalék feletti a drágulás mértéke, de ott inkább a kisebb településeken emelkedtek nagyot az árak, mivel a vármegyeszékhelyen, Veszprémben csak 9 százalék volt az éves áremelkedés.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo