Bmw cikkek


Egész Európát megszereznék a korábbi riválisok

Egész Európát megszereznék a korábbi riválisok 

Egyre több információ tudható a jó 100 éve vetélytárs Mercedes és BMW közös jövőjéről. Együttműködésük nem korlátozódik a gyártásra, most közös céget alapítottak, hogy szerepet játszhassanak korunk közlekedésében.
Egyedül nem megy: társulnak a vetélytársak

Egyedül nem megy: társulnak a vetélytársak 

BMW és Mercedes, a két nagy vetélytárs együtt kíván működni, különben nem bírnák az önvezető – és az elektromos autók fejlesztésének milliárdos költségeit. Közös platformon készülhet majd a BMW 1-es és a Mercedes A-típusa is.
Roham a debreceni ingatlanokért

Roham a debreceni ingatlanokért 

A BMW-gyár megépülése Debrecen érintett külvárosában, illetve annak vonzáskörzetében is komoly emelkedést hozhat az ingatlanárakban. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az igények és árak növekedésére fel kell készülniük az ingatlanosoknak is.
Már emelkednek a debreceni lakásárak a BMW-gyár miatt

Már emelkednek a debreceni lakásárak a BMW-gyár miatt 

Kövesdi Marcell, a Házbank.hu tulajdonos-ügyvezetője szerint elsősorban a lakáspiacra lesz hatással a BMW debreceni beruházása, a négyzetméterárak gyors emelkedésére a nyitás előtti hónapokban lehet számítani.
20-40 százalékkal is felviheti a BMW-gyár a debreceni ingatlanárakat

20-40 százalékkal is felviheti a BMW-gyár a debreceni ingatlanárakat 

Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője szerint 20-30, vagy akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak Debrecenben 3-4 éven belül, amikor igazán beindul a gyártás a BMW új, a hajdúsági városban létesülő gyárában.
BMW-gyár épül Debrecenben

BMW-gyár épül Debrecenben 

Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A német kormány nem örül a kínai nyomulásnak

A német kormány nem örül a kínai nyomulásnak 

A BMW több milliárd euró értékben vásárol akkumulátorokat új villanyautója számára egy kínai cégtől – az pedig üzemet épít Erfurt környékén a rendelés teljesítéséhez.
A BMW sem ússza meg a csalást: perelnek az amerikaiak

A BMW sem ússza meg a csalást: perelnek az amerikaiak 

A Volkswagen, a Daimler-Mercedes és társaik után immár a BMW-t is kártérítésért perlik az Egyesült Államokban, amiért meghamisította kocsijai szennyezőanyag-kibocsátásának adatait.
A botrány ellenére úszik a pénzben a BMW

A botrány ellenére úszik a pénzben a BMW 

A gyanú szerint a BMW is manipulálhatta dízelmotorjait, amit eddig tagadott. Az autókonszern tiszta nyeresége egyébként tavaly 8.7 milliárd euró volt, ebből minden szakmunkás csaknem tízezres prémiumot kap.
Már csak a németek bíznak a dízelben

Már csak a németek bíznak a dízelben 

A nagy német konszernek bíznak a dízel jövőjében, míg az EU ipari biztosa szerint a robbanómotorok korszaka lejáróban van, és 15 év múlva általában véget ér.

Kínában készül az elektromos Mini 

A BMW csoport a kínai Great Wall Motors céggel gyártja a jövőben a Mini autók elektromos változatát. A kínai vállalat közleménye szerint a következő hónapokban közösen keresnek helyet az autógyár építéséhez.

Megy az üzlet 

A BMW 5-ös sorozat minden idők legsikeresebb üzleti limuzinja. Kifinomult hajtásláncai, fejlett technikái és kényelme olyan elegyet alkotnak, ami miatt emberek milliói esküsznek rá. Most kipróbáltunk egy példányt a friss G30 szériából a legvonzóbb hajtáslánccal és az összes létező, lenyűgöző extrával.

Akik 2015-ben mentek el: a Nutella-mogul és szendvicsbáró 

Íme listánk második része, melyben sorra vesszük az üzleti élet nagyságait, akik 2015-ben hunytak el. Egy fenntartható világért dolgoztak és értéket teremtettek, vagy a régi profithajhászó paradigmát képviselték? Döntse el Ön.

Szelíd erőszak 

Amilyen szelídnek tűnik, olyan nagy meglepetést tud okozni, ha rálépünk a gázpedálra. Négyhengeres dízelmotor hajtja, de úgy megy, mint a sportkompaktok. A legkisebb BMW-t, a BMW 120d xDrive változatot teszteltük.

Ötvennégy magyarországi cégtől vásárol alkatrészeket a BMW csoport 

A BMW csoport több mint kétszáz magyarországi beszállítót ismer és jelenleg ötvennégy aktív partnerétől évente mintegy egymilliárd euró értékben vásárol közvetlenül különböző alkatrészeket. Ezen cégek összesen és hozzávetőlegesen tízezer embernek adnak munkát Magyarországon.

Kellett a magyaroknak a BMW 

A csökkenő magyarországi autópiacon újabb sikeres évet zárt a BMW csoport magyarországi leányvállalata. A BMW Magyarország 2008-ban összesen több, mint ezerhétszáz új autót (BMW: 1606; MINI: 108) értékesített - ez 6%-kal több, mint 2007-ben. A motorkerékpárok terén ha kevéssel is, de sikerült meghaladni a tavalyi rekordeladásokat, miközben a piac itt is zsugorodott.

BMW, Mercedes: gyártási stop! 

A Daimler öt héten át fogja szüneteltetni a gyártást. A BMW hétfőtől állítja le Lipcsében átmenetileg a szerelőszalagot. Gondban a General Motors.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.

Adózás

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál 

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.

Gazdaság

Siker és kimerültség: így élnek ma a magyar vállalkozónők

Siker és kimerültség: így élnek ma a magyar vállalkozónők 

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány – röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók mindennapjai.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo