Többet ér a Tesla, mint a Volkswagen és a BMW együtt

Az autógyár piaci tőkeértéke a részvény árfolyamának hétfői húsz százalékos emelkedésével már meghaladja a Volkswagen és a BMW együttes piaci tőkeértékét.

A Tesla részvénye hétfőn húsz százalékkal emelkedett, a cég piaci tőkeértéke elérte a 140 milliárd dollárt, ami meghaladja a Volkswagen AG és a BMW AG együttesen 137 milliárd dolláros piaci tőkeértékét. A Ford és a GM együttes piaci tőkeértéke pedig 83 milliárd dollár. Ehhez képest a Tesla tavaly 367 ezer autót gyártott, a Volkswagen viszont tizenegy milliót.

fotó: Tesla

A Tesla részvény erősödése elsősorban annak köszönhető, hogy a legutóbbi negyedévben nyereségessé vált a Panasonic céggel akkumulátorok gyártására létrehozott közös vállalat.

A Samsung Securities szakértője szerint ugyanis a tőzsdei befektetők körében már erősödik a meggyőződés, hogy a Tesla - terveinek megfelelően - képes lesz nagy tömegben elektromos autókat előállítani, valamint általában is nyereségessé válhat az elektromos autók gyártása, az akkumulátorokkal és az alkatrész beszállítókkal együtt.

A Tesla részvény árfolyamának az emelkedéséhez a befektetési tanácsadó cégek által megemelt célárfolyam is hozzájárult. Az Argus Research hétfőn 556 dollárról 808 dollárra emelte a Tesla részvény célárfolyamát. A papír hétfőn 780,00 dolláron zárt.

Az év eleje óta a Tesla vezérigazgatója és 20 százalékos tulajdonrésszel egyik főrészvényese, Elon Musk vagyona 13,5 milliárd dollárral gyarapodott. A világ leggazdagabb embereinek a rangsorában ezzel a 35. helyről a 22.-re lépett előre.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo