Adatvédelem cikkek
Minden cégnek kell egy saját hacker
Ma az üzleti életben a vállalkozások fő fegyvere az információ, amely eddig sosem látott formában és méretben özönlik a cégekhez. A szinte végtelen mennyiségű adat megértése és elemzése, szakszerű rendszerezése és biztonsága olyan speciális szakemberekre hárul, akikről pár évvel ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy szükségünk lesz rájuk.
Lenyomták a magyar cégek a franciákat és az angolokat
Van olyan terület, amiben a magyar cégek lenyomják a nagyobb gazdaságokban működőket: az adatvédelem - ez derül ki legalábbis egy friss kutatásból. Nagy hiba lenne azonban elégedetten hátradőlni, mert komoly a veszély!
Egy csoportkép feltöltése is lehet jogsértés a Facebookon
Az internet, különösen a közösségi oldalak az emberi kapcsolatokra gyakorolt pozitív hatásai mellett számos veszélyt is rejt - könnyen sérülhetnek például a személyiségi jogok, még ha nem is gondolnánk rá. Elég lehet hozzá egy viccesnek szánt komment, vagy egy csoportkép feltöltése. A Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője, Dr. Parázsó Helga segít átlátni a pontos szabályokat a Facebookon elkövethető személyiségi jogsértésekkel kapcsolatban.
Háromból két cégnél veszélyben vannak az adataink
A vállalatok alig több mint harmada ügyel arra, hogy működése összhangban legyen a legfontosabb nemzetközi adatvédelmi alapelvekkel. Ezen belül a nagyvállalatok esetében magasabb szintű adatvédelmi tudatosság figyelhető meg, mint a kisebb cégeknél: előbbiek 39, utóbbiak 33,5 százaléka fordít külön figyelmet a kérdésre.
Adatvédelem: a mulasztókkal példát fognak statuálni
A cégek szerepe kulcsfontosságú a személyes adatok védelmében, főleg hogy hamarosan, alig másfél év múlva hatályba lép az európai uniós általános adatvédelmi rendelet (GDPR). Akik még nem kezdték el a gyakorlatban alkalmazni, itt van kilenc fontos lépés, amelyet ideje megtenni!
Minden második cég áldozattá vált
A tavalyi év során kétségtelenül a zsaroló vírusok jelentették a legnagyobb veszélyt a vállalatokra nézve: a Trend Micro összesítése szerint 246 új ransomware család jelent meg 2016-ban, míg ez a szám egy évvel korábban mindössze 29 volt.
Egy szimpla áramszünet végzetes lehet a magyar cégeknek
A magyar cégek nem tartanak lépést a technológiai fejlődéssel, az elavult informatikai rendszerek pedig a gazdasági növekedésnek is gátat jelenthetnek. Az ACE Telecom szakértőinek véleménye szerint a vállalatok hosszú távon éves büdzséjük 30%-át megtakaríthatnák, ha a régi, korszerűtlen informatikai rendszerükről adatközponti szolgáltatásokra váltanának
Milliárdokat kaszálnak rajtunk a bűnözők
Minden évben milliárdos veszteséget okoz az átlag felhasználókat érintő kiberbűnözés. Az áldozatok átlagosan 140.000 Ft értékű kárt szenvednek egy eredményes támadás esetén és közel felük gondolja úgy, hogy a bankok automatikusan visszafizetik ezeket a károkat. Pedig nem.
Így pörgeti a reklám a GDP-t
A reklám hasznos, mert hozzájárul a gazdaság bővüléséhez, támogatja az innovációt, munkahelyeket teremt – hogy csak néhány dolgot említsünk. Ez derül ki egy friss kutatásból, amelynek eredményei szerint 1 eurónyi reklámpénz hét euróval pörgeti meg az európai GDP-t.
Vigyázat! Pénzvadászok a Facebookon!
Hackerek próbálják átvenni a hatalmat több hazai vállalkozás hirdetési fiókja felett a Facebookon. A módszer pimasz és egyszerű, de sajnos néhányan már bedőltek neki és kisebb-nagyobb összegeket veszítettek is. Közösségi média szakértőnk segít!
Minden negyedik cég veszélyben van
Kétszer annyi fénymásoló és nyomtató található a hazai kkv szektorban, mint például iratmegsemmisítő – derült ki egy friss kutatásból. Ráadásul a kkv-k 25 százalékánál nincs semmiféle szabályozás a bizalmas információkat tartalmazó dokumentumok kezelésére, így elmondhatjuk, hogy a magyar kis- és középvállalkozásoknak egynegyede veszélyben érezheti magát.
A bűnözőknek is ünnep volt a karácsony
Az év végi ünnepi szezon egy kiemelten vonzó idény nemcsak a kiskereskedők, hanem a bűnözők számára is: összekötik a kártevő programok kibocsátását az ünnepek dátumaival - derült ki a Kaspersky kutatásából. Még most is figyelni kell, a megszerzett adatokat nem azonnal használják fel a támadók!
Mit hoz 2017 a vállalati informatikában?
Egyre inkább fontos a technológia a vállalkozások életében, de mire számíthatunk jövőre? Az Acronis, True Image szoftver üzletágának igazgatója, Gaidar Magdanurov rövid áttekintést adott, hogy az informatika mely területi lesznek kiemelten fontosak, és 2017-ben ezeken belül milyen trendek lesznek a meghatározók.
Főként alkalmazottak lopnak adatokat a cégektől
A digitális adatok a legsérülékenyebb vagyontárgyak. Mivel másolhatók, eltulajdonításukat gyakran nem is veszi észre sértett, hogy kárt szenvedett. A metaadatok gyakran sokkal többet érnek, mint maguk a fájlok, hangsúlyozta Csíki Ádám, az EY senior managere a Piac & Profit 2016-os K+F és Innováció konferenciáján.
Így szüntetné meg a spamelést az Unió
Kiszivárgott az unió úgynevezett ePrivacy Rendeletének tervezete, amely nagymértékben befolyásolhatja személyes adataink védelmét az interneten. A kéretlen marketing megkeresésekre (spam) vonatkozó szigorú, hozzájárulásra épülő szabályozást például valamennyi technológiára kiterjesztenék (pl. email, SMS, MMS, Bluetooth, telefon). A Rendelettervezet a cookie szabályozásban is újdonságokat hozna, hatálya pedig olyan szolgáltatásokra is kiterjedne, mint a Skype, Gmail, WhatsApp, Facebook Messenger, Viber, amelyek eddig nem tartoztak a szabályozás alá.
Senki sincs biztonságban
A Magyarországon is jelen lévő német ThyssenKrupp cégről derült ki legutóbb, hogy kiberbűnözők áldozatává vált. A G Data szerint azonban nemcsak a nagy, hanem a kisebb cégek is célpontok lehetnek, főleg, ha értékes szabadalmakat birtokolnak.
40 másodpercenként éri támadás a vállalkozásokat
2016-ban háromszorosára nőtt a zsarolóprogramok általi támadások száma a vállalatok ellen, ami azt jelenti, hogy míg januárban 2 percenként észleltek támadást, addig októberben már 40 másodpercenként következett be, eközben az egyéni felhasználók elleni támadásokat év elején 20 másodpercenként, míg a harmadik negyedévben már 10 másodpercenként regisztrálták.
Így lesz biztonságosabb az életünk
Az elmúlt hónapokban egymást érték az internetes jelszólopásokról szóló hírek. Törtek fel magyar szervert, de áldozattá vált több jól ismert szolgáltatás (például a Dropbox vagy a LinkedIn) is. Ráadásul az emberek közel kétharmadának esetében csak egyetlen jelszót kell megfejteni az összes szolgáltatás eléréséhez. Mit tehetünk tehát online jelenlétünk és leginkább személyes adataink védelme érdekében? Ebben nyújt segítséget az úgynevezett kétlépcsős azonosítás.
Bárki hozzáférhet az érzékeny adatokhoz
A gyorsan változó igények és az új technológiák térnyerése miatt a vállalatok számos problémával küzdenek a személyazonosságok és hozzáférések kezelése terén, ami komoly hatással van az általános biztonsági helyzetükre és az üzleti fejlődésükre egyaránt.
Minden negyedik wifi csak arra vár, hogy feltörjék
Világszerte minden negyedik (28%) wifi hotspot nem biztonságos, és kockázatot jelent a felhasználók személyes adataira. Ez azt jelenti, hogy minden adatforgalom, amely ezeken megy át, beleértve a személyes üzeneteket, jelszavakat, dokumentumokat stb., könnyedén hozzáférhető a hackerek számára.
Tízből négy magyar vállalatot sikerrel támadnak meg a bűnözők
Manapság minden vállalat szembesül a kiberbűnözés valamilyen formájával, sőt mi több, az elmúlt 12 hónapban a magyar vállalkozások 40 százaléka tapasztalt adatvesztést egy támadás eredményeként. A vizsgált időszakban a nagyvállalatok egyötöde (20 százalék) számolt be négy vagy annál több alkalommal adatsértéssel járó rendszer elleni támadásról.
Van mit behozni a digitális lemaradásunkból
A magyar cégeknek iparágtól függetlenül van még hova fejlődniük IT területen. Nem használják tudatosan a digitális eszközök kínálta lehetőségeket, gyakran csak egy-egy részterületre fókuszálnak, ezzel pedig jelentős digitális hátrányba kerülhetnek európai uniós versenytársaikkal szemben.
Öt trükk, amivel kicselezzük a bűnözőket
Egyre több és egyre súlyosabb támadás éri a magyar kis- és középvállalatok informatikai rendszereit. A hazai cégek a felmérések szerint azonban még mindig nem fordítanak elég figyelmet a védekezésre. Adunk öt tippet ahhoz, hogy kicselezhessük a kiberbűnözőket.
A biztonság vagy a magánélet lesz a győztes a jogi harcban?
Két nagyon fontos területen is komoly jogszabály változások elé néz az Unió. Az adatvédelmi rendelet és a pénzmosás elleni uniós irányelv egyaránt fontos lépés a biztonságunk érdekében, ugyanakkor komoly kérdéseket is felvet, erről szól a nemzetközi ügyvédi szervezet ezúttal Budapesten megtartott konferenciája.
Szigorúbban fogja az EU a cégeket
2018 májusában lép hatályba az új adatvédelmi rendelet. Talán korainak tűnik most foglalkozni vele, valójában viszont bőven van mire felkészülniük a cégeknek. Súlyosabb szankciók, több adminisztráció jön vele.
Így nyerjünk nyereményjátékon karácsony előtt
Lassan itt az ideje elkezdeni tervezni a karácsonyi marketing kampányokat. A nyereményjáték kiválóan felpörgetheti a forgalmat. De csak akkor nyerünk rajta, ha jogilag sem lesz bukta a vége.
Csapdában a titkosító szoftverek felhasználói
Egy óvatos támadó azzal töltötte a nyarat, hogy titkosító szoftverek használóit csalogatta fertőzött telepítő programjaihoz. A legtöbb támadás Olaszországban és Belgiumban történt, de Törökországban, Észak-Afrikában és Közép-Keleten is sok volt az érintett felhasználó.
Gigabírság fenyegeti a hanyag adatkezelőket
Másfél év múlva már itthon is alkalmazni kell az új adatvédelmi szabályokat: a szervezeteknek adatvédelmi felelőst kell kinevezniük, speciális eljárási protokollt kell kidolgozniuk, és 72 órán belül jelenteniük kell az adatvesztéseket. Személyes adat lehet akár egy e-mail cím, IP-cím, de akár GPS koordináta is.
A dohányzás is lehet biztonsági kockázat
Manapság már minden számítógép-felhasználó használ valamilyen vírusvédelmi megoldást, vállalati szinten ezek már kifejezetten komoly rendszereket, előírásokat tesznek ki. Ám sokakban nem merül fel, hogy a kártékony szoftver nemcsak az internetről, hanem egy hétköznapi eszközről is érkezhet, amelyet a számítógéphez csatlakoztatunk.
Egy támadás akár négyszázmillióba is kerülhet
A Kaspersky Lab és a B2B International piackutató cég tanulmánya szerint egy cégnek egyetlenegy DDoS támadás akár 430 millió forintba is kerülhet, habár ez az összeg nagyrészt attól függ, milyen gyorsan fedezik fel a támadást.
27 millióba kerül, ha nem védekezünk
A Kaspersky Lab kutatása szerint az elmúlt évben egy zsaroló vírus támadás átlagosan 99 000 amerikai dollárba, átszámítva több, mint 27 millió forintba került a kis és közép vállalatoknak. Annak ellenére, hogy a kiberbűnözők nem garantálják az üzleti adatok visszajuttatását, a vállalkozók 34 %-a kifizette a váltságdíjat.
Rugalmasan kezelik a szabályokat a kereskedők
Az online kereskedelem fellendülésével egyre fontosabbá válik a fogyasztók védelme a tisztességtelen kereskedelmi magatartással szemben. Ezért maguk a fogyasztók tehetik a legtöbbet, de a legtöbben mind a mai napig nincsenek tisztában a jogaikkal.
Védtelenek a magyar cégek
Leragadt a jelszavas védelemnél a magyar cégek többsége, a régiónkban jobban elterjedtek már a biztonságos megoldások. Minden harmadik magyarországi vállalatnál fordul elő évente legalább egyszer valamilyen informatikai probléma.
A dühös alkalmazottakat keresik a bűnözők
A Kaspersky Lab biztonsági jelentése szerint kiberbűnözők belső embereket használnak a telekommunikációs hálózatokhoz és felhasználói adatokhoz való hozzáféréshez: vagy alvilági csatornákon toboroznak elégedetlen alkalmazottakat, vagy nyilvános oldalakról szerzett kompromittáló információkkal zsarolják a személyzetet.
Twitteren törnek be a telefonunkba
Az ESET kutatói felfedezték az első Twitter-üzenetek segítségével irányítható androidos kártevőt. A kiberbűnözők a jövőben a Facebook és a LinkedIn oldalait is felhasználhatják majd hasonló kártevők irányítására.
2016 lett a zsarolás éve
A Trend Micro friss jelentése szerint az idei év első felében több új zsaroló vírust fedeztek fel, mint tavaly az egész év során. Az üzleti e-mailekhez kapcsolódó csalásokkal 2016 első felében összesen 3 milliárd dolláros kárt okoztak
Extra veszélyt jelent az exkolléga?
Komoly kockázatokat jelenthet, ha egy exkolléga a távozása után is hozzáfér a céges erőforrásokhoz és adatokhoz, esetleg lehetősége volt arra, hogy magával vigyen fontos információkat. A NetIQ szakértői szerint a kockázat egyszerűen minimalizálható.
Tehetetlenek vagyunk az adathalászokkal szemben?
Mindannyian vásárolunk a neten, bankkártyáink adatait vállalkozások tucatjai, sőt akár százai is őrzik adatbázisaikban. Ezekre vadásznak a hekkerek. Egy biztonsági szakértő szabadidejében cégek biztonsági hézagjait kutatja: szerint nem az a legnagyobb veszély hogy ellopják az adatainkat.
A politikusok spammelik tele a postaládánkat
A világ teljes e-mail-forgalmának több mint fele volt az idén spam, azaz kéretlen üzenet. A leggyakrabban a politikai és sport témában érkezett levelek és reklámüzenetek árasztották el a postaládákat.
Ipari és mérnöki cégek veszélyben
A Kaspersky Lab az ipari és a mérnöki szektor ellen elkövetett támadások új hullámát fedezte fel több országban világszerte. Adathalászó emaileket és vírus alapú kereskedelmi forgalomban levő kémcsomagot használva a kiberbűnözők értékes üzleti adatokra vadásznak áldozataik hálózatain.
A csalók topon vannak a technológiában - nem kéne lemaradni
Nem használják ki a vállalatok a technológia adta lehetőségeket a csalások elleni küzdelemben, holott a legtöbb esetben éppen a technológia az, ami elősegíti azok elkövetését - derül ki a KPMG friss tanulmányából. Ráadásul sokszor cégen belülről jön a támadás...
Jobban kell védeni az adatokat
Két hónapja lépett hatályba az Európai Unió új, általános adatvédelmi rendelete (General Data Protection Regulation, GDPR), és a szervezeteknek két évük van, hogy minden téren alkalmazkodjanak a szabályozáshoz. Az új előírás kétségtelenül komoly hatással lesz minden, az EU területén működő vállalatra, illetve azok adatfeldolgozási és -tárolási módszereire, és akár nem várt kihívásokat is teremthet. A jó hír azonban, hogy a NetIQ szakértői szerint a felkészüléshez adottak az eszközök és az időkeret is.
Így lehet hatékonyan kezelni az adatrobbanást
Napjainkban a vállalatoknak folyamatosan növekvő, óriási mennyiségű adatot kell tárolniuk, és ezt jellemzően egyre zsugorodó keretből muszáj megoldaniuk. Ezt a kihívást a cégek nem tudják megkerülni, hiszen a versenyképesség megőrzéséhez a legtöbb szektorban elengedhetetlen a termékekhez és szolgáltatásokhoz, valamint az ügyfelekhez kapcsolódó adatok megőrzése, feldolgozása és kezelése.
Már be lehet húzódni az adatvédelmi pajzs alá
Augusztus 1-jétől él a személyes adatok kereskedelmi célú transzatlanti cseréjét szabályozó új keretrendszer, a Privacy Shield. A rendszerben regisztrált amerikai cégeket úgy kell tekinteni, mint amelyek megfelelő szintű védelmet biztosítanak a személyes adatoknak, így részükre ezek az adatok az Európai Unió területéről továbbíthatóak lesznek.
Nyaralás alatt támadhatják meg a céget
Növekvő biztonsági kockázatot jelent a vállalati és magánszámítógépek használata nyílt wifi-hálózatokon. Személyiséglopás, vállalati titkok és pénzügyi adatok kiszivárgása szerepel a jelentősebb veszélyek között.
Digitális darwinizmus: aki lemarad, kimarad
A magyar cégvezetők radikális változásokat várnak a digitalizáció hatására, de a legújabb technológiák átvételében még nem jeleskednek, például csak a hazai vállalatok alig fele alkalmazza a big data analitikát – derült ki a GE legfrissebb kutatásából.
Egyre vonzóbb célpontok a vállalatok
Az üzleti szegmens egyre vonzóbb célpontot jelent a titkosító zsarolóvírusok fejlesztőinek. A Kaspersky Lab legújabb jelentése szerint egy év alatt hatszorosára nőtt a vállalati szektor támadásainak száma. Ez azt is jelenti, hogy a zsarolóprogramok minden tizedik vállalati felhasználó adatait próbálták meg titkosítani.
Az üzleti út a legnagyobb veszély
Az üzleti utak során a bűnözők nagyobb valószínűséggel szerzik meg privát és vállalati adatainkat, mint a pénztárcánkat. Különösen a vezető beosztásban lévő alkalmazottak online hanyagsága veszélyezteti az érzékeny céges információkat.