Háromból két cégnél veszélyben vannak az adataink

A vállalatok alig több mint harmada ügyel arra, hogy működése összhangban legyen a legfontosabb nemzetközi adatvédelmi alapelvekkel.  Ezen belül a nagyvállalatok esetében magasabb szintű adatvédelmi tudatosság figyelhető meg, mint a kisebb cégeknél: előbbiek 39, utóbbiak 33,5 százaléka fordít külön figyelmet a kérdésre.

Kép:Fotolia

Még mindig hiányosságok tapasztalhatók a vállalatok globális adatbiztonsági programjai terén. Számos cég az EU jövőre hatályba lépő általános adatvédelmi rendelete (GDPR) által támasztott követelményeknek sem tesz eleget – derül ki a DLA Piper jelentéséből.

A 2018. május 25-étől hatályos rendelkezésre most kell elkezdeni a felkészülést!

Miközben a vállalatok többnyire tisztában vannak az új adatvédelmi kötelezettségekkel, továbbra is viszonylag kevesen tesznek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy meg is feleljenek ezeknek. Azok a cégek, amelyek a GDPR 2018-as hatályba lépése után sem tartják magukat az előírásokhoz, a globális bevételük akár 4 százalékát kitevő büntetésre is számíthatnak. (A mulasztókkal példát fog statuálni Brüsszel!)

"A válaszokból az derül ki, hogy a cégek jelentős részének esetében sok fejlesztés szükséges még az adatvédelmi folyamatok terén. Az EU-ban tevékenykedő vállalatok esetében különösen igaz ez, ha el akarják kerülni a GDPR be nem tartásáért kiszabható súlyos pénzbüntetéseket a szabályozás 2018 májusi hatályba lépése után. Létfontosságú, hogy a cégek elegendő erőforrást fordítsanak adatvédelmi stratégiájuk javítására" - mutatott rá Patrick Van Eecke, a DLA Piper globális adatvédelmi csoportjának társelnöke.

"Tekintettel arra, hogy az adatbiztonsági követelmények egyre összetettebbé válnak, illetve a szabályozás egyre jobban szigorodik, az ezeknek való megfelelés egyre több operatív munkát igényel a vállalkozások részéről. Ennek fényében a felmérés eredménye nem meglepő"- tette hozzá Jim Halpert, a DLA Piper globális adatvédelmi csoportjának amerikai társelnöke.

Az EU általános adatvédelmi rendelete (GDPR) minden olyan cégre nézve kötelező, amelyik az unió területén tevékenykedik, illetve amelyik az EU-n kívül operál, de uniós polgároknak kínál termékeket vagy szolgáltatásokat.

Ketyeg az adatbomba!

Készüljünk fel időben a 2018-ban életbe lépő EU Általános Adatvédelmi Rendeletére! Ha nem jól és nem időben lépünk, súlyos szankciókra számíthatunk. Keressük meg sürgősen a szervezési és technológiai válaszokat az adatvédelmi és adatkezelési kihívásokra, amelyek cégünk mindennapi működését fenyegetik. A Piac&Profit ezért konferenciát szervez, amelyen gyakorlati tudást szerezhetnek a vállalkozások a legbiztonságosabb, legjobb adatkezelésről a 2018-tól hatályos uniós adatvédelmi rendelet tükrében!

Időpont: 2017. február 16. csütörtök 10.00–16.00
Helyszín: Budapest, BKIK Székház, I. ker. Krisztina körút 99. 7. emelet

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo