Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
Megviselték a forintot a görög események
Az EKB ismét megkegyelmezett a görög bankoknak, változatlanul 89 milliárd eurón tartotta a sürgősségi likviditási program (ELA) keretét.
Az állatok se bírják a hőséget
Nem csak magunkra és a kollégákra kell kiemelten figyelni a hőségben, de a gazdálkodóknak az állataikról is máshogy kell gondoskodnia. A kutyák bírják a legrosszabbul a meleget.
Esküvőipar: Mások legszebb napja
Moór Dávid nyolc év kemény munkájával elérte, hogy az egyetemistából, aki lagzikban kamerával rohangál, keresett esküvői fotós legyen.
Közösségi portál munkahelyeknek
Az, hogy egy pozícióba a legmegfelelőbb ember kerüljön, nem csak a szakmai kvalitásokon múlik. Lehet, hogy bár szakmailag minden stimmel, a kiválasztott jelentkező és a cég között mégsem lesz meg az összhang. Amíg nem ismerik egymást, ezt nehéz megmondani – bár számos lehetőség van már arra, hogy mindenféle módon megismerjük a leendő kollégát, vagy jelentkezőként a vágyott munkahelyet.
A SEO éri meg a leginkább a kkv-k szerint
A Facebookban még mindig nagyon bíznak a magyar vállalkozások marketing területen, emellett a keresőoptimalizálást érzik még hatékonynak. A tartalom marketing még sehol nincs, pedig ez a jövő útja.
Nem új ügyfél kell a több eladáshoz
Valóban az új vevők megszerzése a legegyszerűbb mód a bevétel növelésére? Szó sincs róla! Érdemes megismerkedni upsell és a cross-sell fogalmakkal! Szakértőnk segít!
Megpiszkálhatják a SZÉP-kártya rendszert
Bár a belföldi turizmus élénkítése volt a SZÉP-kártya bevezetésének eredeti célja, de a turisztikai vállalkozások szerint túl sok jut a felhasznált összegekből a vendéglátóhelyeknek. Ennek alapján módosítást kérnek az NGM-től.
Van fél percünk a következő fél évszázadra?
Nemcsak a környezetet, hanem a gazdasági növekedés esélyeit is tönkreteszi a globális klímaváltozás - mondta Áder János köztársasági elnök szombaton Sopronban a 23. Volt Fesztiválon.
Populizmus vs. józan ész 1:0
A hétvége eredménye: populizmus - józan ész 1:0, pedig a megmérettetést hazai pályán, a demokrácia ókori hazájában, Görögországban tartották. A görög népszavazás 61:39 arányban elutasította a hitelezők ajánlatát, vagyis az IMF féle megszorító csomagot, helyette inkább a járatlan utat választották.
Ilyen az ideális GINOP pályázó
Az első GINOP pályázatok értékelési szempontrendszere tartalmazza a sikeres pályázati projektek „receptjét” és azokat a versenyelőnyt jelentő „mesterfogásokat”, amivel igazán esélyes lehet valaki. Az Ön cége hogy áll?
Nehéz ügy: kedvező jelek és új kockázatok a világban
A 2008-as válság óta számos új politikai, pénzügyi és monetáris kockázat bukkant fel vagy vált nyilvánvalóvá a világban, de kedvező jelek is mutatkoznak. A befektetőknek újra kellett értékelniük a korábban jól működő alapvetéseket, a kockázatok kezelése új kihívások elé állítja a befektetési piacot – derült ki a Pioneer Investments Macro Advisory Forumán, ahol a kialakult helyzetet George Magnus, a világ egyik legnevesebb makroközgazdásza írta le.
Lehet út mellett is dinnyét árulni, de csak szabályosan
Több mint egy tonna, ismeretlen eredetű görögdinnyét foglalt le egy fejér megyei, főút mellett árusító termelőtől a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). A termelő hazai termékként árulta portékáját, a helyszíni ellenőrzés azonban bebizonyította, hogy a dinnye nem származhatott saját termőföldjéről. A szezon indulásával az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek fokozottan ellenőrzik a dinnyetermesztőket és árusokat.
Esküvőipar: a menyasszony csokrán túl
Régen legfeljebb pár csokrot rendeltek az esküvőkre, most már színvilágot és stílust álmodnak az esküvői dekoratőrök. Gyenes Szilvia az egyik legismertebb név Magyarországon.
Biztonsági tippek a nyugodt nyaraláshoz
Táblagépek és laptopok nélkül már egyre nehezebben tudjuk elképzelni a pihenésünk időszakát. Az ESET szakértői most néhány tippet és tanácsot adnak az online eszközeink biztonságos és körültekintő használatához, ami a gondtalan nyaralásunk alapja lehet.
Az élmény tesz eladhatóvá
35 éves korukra meg kell alapozniuk egzisztenciájukat a cirkuszművészeknek. Ezt Vági Bence, a Recirquel alapító-művészeti vezetője is tudja, és ennek tudatában menedzseli a mind hazánkban, mind külföldön egyre sikeresebb újcirkusz-társulatot. Az eredetileg táncművészként, majd zenés rendezőként végzett szakember szerint leginkább a varázs, illetve az adja el a produkciókat, hogy a néző az életükkel játszó szuperhősöket lát a színpadon.
Katasztrófa után is segíthet a felhő
Minden vállalatvezető tisztában van azzal, hogy érdemes felkészülni a váratlan vészhelyzetekre, így például a leállásokra és kiesésekre is az informatikai rendszerekben. A lehetőségeknek azonban határt szabhat a szűkös költségvetés. A NetIQ szakértői szerint erre a problémára hatékony választ kínálhat a feltörekvőben lévő Disaster Recovery as a Service modell, azaz a szolgáltatásként igénybe vehető katasztrófa utáni helyreállítás. Különösen az olyan kkv-k számára lehet hasznos egy ilyen megközelítés, ahol nem áll rendelkezésre szakértelem és forrás saját katasztrófa utáni helyreállítási megoldás működtetésére és folyamatos tesztelésére.
Záhony számára a legsúlyosabb az orosz embargó
Az Európai Unió és Oroszország közötti elhúzódó szankcióháború legnagyobb vesztesei a jelentős orosz exporttevékenységet végző és az őket kiszolgáló logisztikai cégek. A kérdés ma már nem az, hogy mekkorát veszít az EU az orosz embargón, hanem hogy mekkora és milyen tartós lesz a további piacvesztés – fogalmaz a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetéségének közleménye.
A csütörtök lett az új bevásárlónap
Éppen feleannyit vásárolunk bankkártyánkkal vasárnap, mint a kötelező zárva tartás előtt tettük, derül ki a MasterCard legfrissebb adataiból. A kártyatársaság kimutatása szerint vásárlási szokásaink a hét többi napján is megváltoztak. Az eddigi adatok alapján elmondható, hogy a csütörtök lett az egyik új bevásárló nap.
Görögország: ez szoros lesz
A Bloomberg legfrissebb felmérése alapján rendkívül szoros lehet a hétvégi görög népszavazás végeredménye, ugyanis 43% elfogadná a Görögországot hitelezők ajánlatát, 43% viszont elutasítaná, míg a maradék cirka 16% bizonytalan.
Még több pénz lesz a GINOP-ban
Százmilliárd forinttal megemeli a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) ez évre tervezett fejlesztési keretét a kormány, így 830 milliárd forint helyett 930 milliárd forintnyi európai uniós támogatásra pályázhatnak idén a vállalkozások - írta a Napi Gazdaság.
Így látható, hatékony-e a marketing
Az e-mail marketing egyik nagy előnye, hogy nagyon jól mérhető, így a kampányok optimalizálásával lehetőségünk van folyamatosan növelni a hatékonyságát. Persze az eredményesség tudatos növelése csak azoknak áll módjában, akik sokrétű méréseket végeznek, és így az ujjukat folyamatosan a kampány pulzusán tartják. Az adatok értékelése során könnyen beazonosítható, hogy milyen tartalom, dizájn vagy időzítés felel meg a céljainknak, valamint kiszűrhetjük azokat az elemeket, amelyek teljesítményével nem vagyunk megelégedve. A mérésekből nyert információk alapján kézben tarthatjuk a kampányt, és szükség esetén optimalizálhatjuk. A cikksorozat mai részében azt vizsgáljuk meg a MailEngine szakértőinek segítségével, hogy milyen mérési lehetőségeink vannak, és ezekkel mit kezdhetünk.
Már látszik a Jeremie-hatás
2015 első negyedéve során 26 kockázatitőke-befektetés zárult le eredményesen, amelyek 4,4 milliárd forintos összértéke 56 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentésében szereplő adatok szerint. A Jeremie kifutása várhatóan további emelkedést is hoz.
Érdekli Szerbia a magyar cégeket
Kiemelt érdeklődés mellett rendezett magyar-szerb üzleti fórumot a Magyar Nemzeti Kereskedőház. A 150 magyar kis- és középvállalkozás vezetőjének részvételével zajló eseményen főleg az élelmiszeripari és a mezőgazdasági exportlehetőségek feltárására helyezték a hangsúlyt. A fórumra 50 fős szerb delegáció érkezett Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök vezetésével. A találkozón a hazai kis- és középvállalkozások megismerkedhettek a szerbiai üzleti lehetőségekkel, a két ország cégei közötti szorosabb együttműködés érdekében pedig már előkészítés alatt áll a szerbiai magyar kereskedőház megnyitása.
Miképp lehet környezetbarát egy betű?
A nyomtatás alapvetően meglehetősen környezetkárosító tevékenység. Áramot és papírt és tintát is használunk hozzá, a tonerek pedig különösen kellemetlen hulladékok. Sok mindent tehetünk, hogy csökkentsük a szükséges nyomtatás káros hatását, például most már öko-betűtípust is választhatunk.
Az irodai dolgozóknak is jár az egészség
Harmadik alkalommal indul hazánkban a Legfittebb Munkahely Felmérés azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi egészségfejlesztés fontosságára, és hogy díjazza a dolgozók egészségéért aktív szerepet vállaló hazai vállalatokat.
A felhő alakítja már az üzletet
A tapasztalatok alapján mind több startupnak és egyéb feltörekvő cégnek ad versenyelőnyt a felhőszolgáltatás, amely nem csak kiegészítő elem, hanem az üzleti modell alapja is lehet az IBM közleménye szerint.
Gyártani megéri, eladni nem?
Az autógyárak dübörögnek Magyarországon, azonban a gépjármű-kereskedők már nem ennyire sikeresek. Több mint 12 ezer gépjármű-kereskedő működik hazánkban, amiből éves szintén közel 500 ellen indul felszámolási eljárás, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentésében. Ez az elmúlt 12 hónapra vonatkozóan közel 4 %-os bedőlési arányt jelent, ami magasabb, mint az országos 2,75 %-os fizetésképtelenségi arány, azonban korábban sokkal rosszabb volt a helyzet.
Már kitöltőprogram is van a GINOP pályázatokhoz
Elérhetőek a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítését és a kapacitásbővítő beruházásaikat támogató felhívások kitöltő programjai a Miniszterelnökség honlapján.
Csak félelemből nem csalunk adót?
Csak a hatósági ellenőrzések és a bírságok hoznak igazi eredményt a vállalkozások adófizetési hajlandóságának növelésében a NAV szerint. De a preventív ijesztgetés is működik - írja a napi.hu.
Innovációra lesz pénz
Az ígéretek szerint a tervezettnél korábban, már júliusban meghirdetik az új innovációs és kutatás-fejlesztési (K+F+I) pályázatokat, amelyek alkalmasak a teljes vállalkozói szektor innovációs, illetve kutatás-fejlesztési feladatainak finanszírozására. És nem is akármilyen, akár 80%-os intenzitás mellett - hívja fel a figyelmet a Glósz és Társa Pénzügyi Tanácsadó iroda.
Hirtelen lettek optimisták a cégek
Az év eleji stagnálást követően rendkívüli mértékben javult a cégek jövőbe vetett bizalma. A hazai vállalkozások egy éves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index 7 pontos ugrást követően jelenleg -7 ponton áll, amely az utóbbi évek legnagyobb pozitív irányú elmozdulása, és közel öt éve a legjobb eredmény. Az optimizmus annak köszönhető, hogy a vállalkozások az uniós pályázatokat, a közterheket, a vállalkozás pénzügyeit és a gazdaságpolitikát illetően is derűlátóbbak lettek.
Nincs semmi, de mozgás lehet
Tegnap napközben sok hír látott napvilágot látott, amelynek eredménye, hogy a vasárnapi népszavazásig már nem történik semmi. Nincs új javaslat, nincs új tárgyalás, ebből kifolyólag nincs új megállapodás sem. Persze azért ne gondoljuk azt, hogy esetleg nem üzengetnek a felek egymásnak, ami további volatilitást okozhat a piacokon.
Jelentősen változik jövőre a számviteli törvény
A módosított törvény hatályba lépésére 2016. január elsején kezdődő üzleti évtől számíthatunk. A legfontosabb változások között említhetjük a mérleg- és az eredménykimutatás szerkezetének változását, a rendkívüli tételek törlését, és az osztalékfizetéssel kapcsolatos elszámolások szabályainak módosulását is - írja az RSM DTM hírlevele.
„Okosodnak” a magyar háztartások
A magyarok számára az otthon sokkal többé válik, mint pusztán egy hely, ahol étkeznek, pihennek, alszanak. Az otthon egyfajta személyes kulturális univerzum, a munka, a tanulás és a szórakozás központja, ahol szeretteikkel tartják a kapcsolatot, de emellett szellemileg is feltöltődnek a világból szerzett inspirációk révén. Mindez a modern technológiának köszönhető.
Nyaralás etikusan? Mutatjuk, hova menjen!
Sok fejlődő ország harcol a turisták kegyeiért, nehéz eldönteni, melyek azok az úti célok, ahol a felelősen gondolkodó utazó úgy érezheti, a pénze tényleg jó helyre ment.
Kihasználatlan pályázati lehetőségek Afrikában
Magyarország 187 millió Euróval befizetője annak az Európai Uniós pályázati alapnak (Európai Fejlesztési Alap - EDF), amely nagyrészt afrikai országok fejlesztését segíti elő. Az Alapból finanszírozott programokra, projektekre magyar cégek is sikerrel pályázhatnak.
Pályázna, de nincs meg az önerő? Ez lehet a megoldás
Megjelentek a vállalkozások által leginkább várt új uniós pályázatok technológiafejlesztés, kapacitásbővítés és piacra jutás támogatására, és a pályázatokhoz mostantól automatikusan igényelhetők a Széchenyi Kártya Program uniós pályázatokhoz kapcsolódó hitelei.
Szoros verseny özönvízben a Footgolf TOP Kupán
A Parlament Válogatott, az Olimpikonok/Élsportolók, a Magyar Újságíró Válogatott és az Üzletemberek csapatai ezúttal Kisorosziban találkoztak és mérték össze a tudásukat a Footgolf Top Kupán. A játékosoknak nem csak az ismeretlen sportággal, hanem az időjárással is meg kellett küzdeniük.
Megszokták a fuvarozók az e-útdíj kütyüt
Kétéves az e-útdíj. Mostanra a fuvarozók jóval magabiztosabban használják az útdíj bevallására szolgáló fedélzeti egységeket, és egyre többen választják ezt a viszonylati jegy helyett.
Félmilliót is spórolhatnánk a számlázáson
Havonta félmillió forintot is megtakaríthatnak azok a hazai vállalkozások, amelyek áttérnek a szoftveres számlafeldolgozásra – mutat rá az LLP legfrissebb felmérése. A havonta minimum 100 és maximum 1000 bejövő számlát kezelő cégeknél elvégzett kutatásból kiderül: engedélyeztetéskor a cégek egynegyedénél több mint hat kézen megy keresztül egy-egy bizonylat, átlagosan pedig 1000 forintba kerül egy számla feldolgozása.
Változásban jók vagyunk!
Jó helyen indított Magyarország a KPMG és az Oxford Economics egyes országok változási képességét vizsgáló rangsorában. A 2013-as, 90 országra kiterjedő vizsgálatban Magyarország még nem szerepelt, a mostani listán azonban a 29. helyen végzett, megelőzve a legtöbb régiós versenytársat. Világviszonylatban Szingapúr, Svédország és Hongkong végzett az élen, de a legnagyobb meglepetést néhány olajország okozza.
Két év, és vége a roaming díjaknak
Nagyot rallizot a Fitbit. Nem fizették ki a csekket a görögök. Készletadatok befolyásolhatják ma az olaj alakulását. Erősödik a dollár, gyengül a forint. Stagnáló kínai, javuló japán kilátások. 2017-től eltörlik a roaming díjakat. Csökkenésre számítunk ma a tőzsdén.
Kis pénzért is érdemes bíróságra vinni a NAV-ot
Kevesen használják ki a jogorvoslati lehetőségek teljes skáláját adóügyekben, a cégek a növekvő szakmai színvonal ellenére sem bíznak a bíróságok adójogi kompetenciájában.
Imádni fogják a dolgozók! Így támogathatja a fesztiválbelépőt a munkáltató
Szakértő segít, hogy hogyan lehet kedvező adózással fesztiválbelépőt venni a cégen keresztül. Épp csak beindulóban van a fesztiválszezon, tehát a munkáltatónak van még lehetősége egy nagy-nagy jó pontot szerezni sok munkavállalónál.
Történelmi pillanat: nem fogyasztottunk többet, mint előző évben
2014 volt az első év, amikor a globális gazdasági növekedés ellenére megállt a világ energiafogyasztásának és károsanyag-kibocsátásának emelkedése. Az elmúlt 40 évben – a gazdasági válság okozta kisebb visszaesésektől eltekintve – ez először következett be.
Milyen az álomiroda? Biztos, hogy nem egyterű
Nem egyterű irodában dolgozna szíve szerint a magyar dolgozók nagy többsége, pedig egyre szaporodik ezek száma. Hogy mi kell még az ideális irodához? Valami zöld, valami szabadság és sok parkoló.
Nem a kereskedelem szárnyal, hanem az online kassza
200 milliárd forint többlet-áfabevételt hoz az államnak az online kasszarendszer. Ez több mint ezermilliárdnyi forgalom láthatóvá válását jelenti, ami a teljes tavalyi kereskedelmi bevétel több mint a tizede. Ez magyarázza, hogy a statisztikák a kereskedelem szárnyalását mutatják a vg.hu szerint.
Hozzávalók a hatékony online hirdetéshez
Manapság egyre népszerűbbek az online hirdetések. De mi dönti el, hogy hatékony vagy hatástalan lesz egy ilyen kampány? Hogyan érhető el, hogy ne csak kimenjenek az ajánlatok, hanem azok profitot is hozzanak? Erről lesz szó a továbbiakban.