Negyvenezer őstermelőt szorít a határidő

Már csak öt napig, 2016. március 20-ig lehet kérelmezni a hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett új, 2016. január 1-től hatályos igazolvány kiváltását, illetve a még hatályos igazolványok 2016. január 1. napjára visszamenőleges érvényesítését.

Kép: Pixabay

A korábbi években megszokottak szerint az őstermelőknek a jogfolytonosság megőrzése mellett 2016. március 20-ig van lehetőségük új őstermelői igazolvány kiváltására, illetve hatályos igazolványuk érvényesítésére. Azok az őstermelők, akik 2014-ben vagy 2015-ben váltották ki igazolványukat, így az még hatályos, és emellett rendelkeznek erre az adóévre érvényes értékesítési betétlappal is, nem kell kicserélniük igazolványukat. Számukra az új őstermelői kormányrendelet lehetővé teszi, hogy meglévő igazolványukat 2016. október 1. és december 31. közötti időszakban cseréljék le. Erre való tekintettel kérjük, hogy akinek nem a jogvesztő, 2016. március 20-án lejáró határidő miatt szükséges az ügyintézés, azok lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézzék őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket.

Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) állandó lakóhely szerint illetékes falugazdászánál, illetve a falugazdász-körzetközpontokban kérelmezhető. Eddig mintegy 160 ezren keresték fel az őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés céljából a falugazdászokat. Megközelítőleg 40 ezer, korábban őstermelőként nyilvántartott, de érvényes igazolvánnyal még nem rendelkező tagról tud a Kamara.

A NAK a torlódások elkerülése érdekében arra kéri az őstermelőket, hogy akik még nem tették meg, azok minél hamarabb keressék meg falugazdászukat. A falugazdász-irodák többsége a következő két szombati napon, 2016. március 12-én és 19-én is nyitva tart. A falugazdászok elérhetőségei megtalálhatók a Kamara honlapján.

Az ügyintézés meggyorsítása érdekében a Kamara közzétett a honlapján egy előre kitölthető táblázatot, amelyben az őstermelők rögzíthetik a saját, illetve a használatukban lévő földterületek adatait. Ennek a táblázatnak kitöltése valamennyi őstermelő számára javasolt, de kifejezetten azoknak, akik több földterületen, illetve helyrajzi számon folytatnak őstermelői tevékenységet.

Így éri meg eladni a saját terményt
Őstermelőként vagy vállalkozóként éri meg jobban mezőgazdasági terményeket értékesíteni? A válasz nem teljesen egyértelmű, bár tény, hogy az előbbi kategória képviselőit kevesebb szigorú előírás érinti. Az őstermelőkre ezenkívül kedvezőbb adózási szabályok is vonatkoznak.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo