Jogszabály változás cikkek


Módosult a közbeszerzési törvény

Módosult a közbeszerzési törvény 

Számos új részletszabály jött és több módosult a közbeszerzési eljárásokban, ráadásul több esetben eltérő idejű hatálybalépéssel.  Szakértő partnerünk segítségével összefoglaltuk a legfontosabb újdonságokat.
Borászok figyelem: új szabályok a szőlőértékesítésben

Borászok figyelem: új szabályok a szőlőértékesítésben 

A 2017. évi szüretben új szabályok szerint történhet csak a borszőlő értékesítése és vásárlása Magyarországon – jelentette be a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). Az intézkedés minden hegyközségi tagra és felvásárlóra nézve kötelező. A szakmaközi intézkedés célja az uniós szabályoknak megfelelő szabványos szerződésminták kidolgozásával és bevezetésével az, hogy a szőlőtermelők és a felvásárlók közötti kapcsolat országos szinten rendeződjön.
Jövőre biztos többet kell költeni informatikára

Jövőre biztos többet kell költeni informatikára 

Haladéktalanul meg kell kezdeniük a felkészülést az egy év múlva hatályba lépő Európai Adatvédelmi Rendeletben (GDPR) foglaltak betartására a magyar vállalatoknak. Az új szemléletű szabályozás ugyanis számos terhet ró az adatkezelőkre és -feldolgozókra, illetve a bírságolási tételek is rendkívüli módon megemelkedtek – mondta dr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a KPMG témában rendezett konferenciáján.
Háttérben zajlik, de fontos változás készül

Háttérben zajlik, de fontos változás készül 

Egy újabb tervezett törvénymódosítás lehetővé tenné, hogy ügyvédek töltsék be vállalkozások vezetői tisztségét is – ez a jelenlegi jogszabályok szerint szigorúan tilos.
Már a fegyvertartáshoz is kell a vadászjegy

Már a fegyvertartáshoz is kell a vadászjegy 

Január elsejétől nemcsak a hivatásos, hanem a sportvadászok számára is kötelező a vadászkamarai tagság. Március elsejétől pedig érvényes vadászjegy kell már ahhoz is, hogy vadászlőfegyvert tartsunk.
Maguktól is hullottak a munkaerő-kölcsönzők, a jogszabályváltozás csak rásegít

Maguktól is hullottak a munkaerő-kölcsönzők, a jogszabályváltozás csak rásegít 

Bár a munkaerő kölcsönzés egyre népszerűbb foglalkoztatási forma a hazai vállalkozások körében, mégis a 2014-es csúcs után évről évre csökken a munkaerő-kölcsönző cégek száma. A február 28-ig esedékes biztosítékemelés pedig további cégmegszűnésekhez vezethet – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adatbázisából.
Hamarosan lejár a jövedéki nyilatkozatok benyújtásának határideje

Hamarosan lejár a jövedéki nyilatkozatok benyújtásának határideje 

Kevesebb, mint egy hét maradt a jövedéki adóköteles termékek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégek számára, hogy bejelentsék a NAV-nál, kívánják-e folytatni tevékenységüket a 2017. április 1-től hatályba lépő új szabályozások mellett is. Amennyiben a vállalatok lekésik a határidőt, akkor az új jövedéki szabályozás hatálybalépésével nem folytathatják tevékenységüket – hívja fel a figyelmet az EY Magyarország.
Kölcsönzött munkaerőt foglalkoztat? Márciustól jó lesz figyelni!

Kölcsönzött munkaerőt foglalkoztat? Márciustól jó lesz figyelni! 

Számos munkaerő-kölcsönző cég megszűnhet a hónap végén egy új szabály miatt. A kölcsönzött munkavállalókat foglalkoztató vállalatoknak is jó lesz figyelni, minden rendben van-e a velük szerződésben álló céggel, bírságot a kölcsönbe vevő is kaphat.
Öngondoskodás olcsóbban, etikusan

Öngondoskodás olcsóbban, etikusan 

Jelentős változás előtt áll a biztosítási piac: 2017. január 1-től számos új rendelkezés lép életbe a biztosítási törvény részeként, amelynek egyik hatása az, hogy százszor inkább összehasonlíthatóvá válnak az ugyanolyan célt szolgáló megtakarítási formák. A várakozások szerint az etikus koncepció hatására erősödni fog az öngondoskodás a hazai lakosság körében.
Még egy évig él a Rákosi-korszakból maradt jogszabály

Még egy évig él a Rákosi-korszakból maradt jogszabály 

Még a Rákosi-korszakban született a polgári perrendtartásról szóló törvényünk, 2018-ig marad hatályban. A jelenlegi törvény nagy hátránya az eljárások elhúzódása, amelyet az új szabályozás várhatóan kezelni fog. Azonban akadnak olyan területei, amelyek korszerűsége a joggyakorlat során vizsgázik majd.

Sokaknak megszűnt az állása mára 

Egy uniós irányelv alkalmazása miatt a Munka Törvénykönyve alapján a december 1-től automatikusan megszűnik mindazon kölcsönzött munkavállalóknak a kikölcsönzése, akiket öt éve folyamatosan ugyanannál a kölcsönvevő cégnél foglalkoztattak. Az öt éves időtartamba a betegállomány, sőt, a gyed/gyes is beleszámít, és az is irreleváns, hogy az adott helyre időről időre több társaság kölcsönözte-e ki a munkavállalót. A Trenkwalder felhívja a figyelmet arra, hogy mindez már november 30-án is igen sok munkavállalót érinthet, és a jövőben folyamatosan, napról napra emelkedhet majd az érintettek száma.

Most a plakátpiacot nullázza le a kormány 

Az Index birtokába jutott tervezet szerint a kormány olyan törvényt készül hozni, amely gyökerestül átalakítaná a közterületi reklámpiacot.

Most legális lehet a kút 

Jelentős, az engedély nélkül kialakított vízilétesítmények legalizálását ösztönző jogszabály-változás jelent meg a közelmúltban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak.

Kötelező az e-bíróság a cégeknek 

Július elsejétől kötelező az elektronikus kapcsolattartás az újonnan induló polgári, gazdasági, munkaügyi és közigazgatási bírósági peres ügyekben a jogi képviselővel eljáró felek, a gazdálkodó szervezetek, a közigazgatási szervek és a bíróságok számára.

A kkv-kat is érinti az új vámtörvény 

A május 1-jével életbe lépő új Uniós Vámkódex jelentős változásokat hoz a hatálya alá eső kis- középvállalkozások számára is. Amennyiben az érintett cégek nem készülnek fel az új vámjogszabályi környezetben való működésre, fennakadás keletkezhet az értékesítési láncaikban.

Ernyő alá rakja a turizmust a kormány 

Megjelentek a turizmusfejlesztés és -irányítás szervezetének átalakítását szabályozó rendeletek és határozatok hétfő este a Magyar Közlönyben. Egységes szervezet alá kerülnek az állami feladatok és létrejön egy új hivatal, a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Negyvenezer őstermelőt szorít a határidő 

Már csak öt napig, 2016. március 20-ig lehet kérelmezni a hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett új, 2016. január 1-től hatályos igazolvány kiváltását, illetve a még hatályos igazolványok 2016. január 1. napjára visszamenőleges érvényesítését.

Pályázni akar? Most vakarhatja majd a fejét 

A november 1-én hatályba lépett új közbeszerzési törvény nemcsak a közszférára, hanem a magánszféra vállalkozásaira is közbeszerzési terhet ró a támogatásból megvalósuló beszerzések tekintetében, ennek egyik esete az, amennyiben a támogatási összeg eléri a huszonötmillió forintot. Mivel az új szabályozás a már korábban megkötött támogatási szerződések tekintetében is irányadó, ez akár fel is boríthatja az érintett projektet időtervét – hívja fel a figyelmet a KLART Szabó Legal ügyvédi társulás. A most induló projektekben pedig az esetleges nehézségek megelőzése végett érdemes már a támogatási szerződés megkötése során előrelátóan tervezni a beszerzési folyamatot.

Olcsóbban, egyszerűbben megúszhatjuk az új számviteli szabályokkal 

2016. január 1-jén életbe lép az új számviteli törvény, amely az értékhatár-módosításokon és adminisztrációs könnyítésen túl az osztalékfizetéssel kapcsolatban is jelentős változtatást tartalmaz. Az új szabályozást érdemes már most alaposan átnézni, hiszen a negatív eredménytartalékkal rendelkező cégek nem tudnak majd osztalékot fizetni a 2016. év adózott eredményéből.

Változnak az osztalék elszámolásának szabályai 

Az osztalékfizetés – mint a társasági befektetés hozama – alapvető fontosságú a vállalkozások életében. Éppen ezért kiemelt figyelmet érdemel, hogy 2016-tól jelentősen változnak az osztalékfizetés elszámolásának szabályai – figyelmeztet az Adó Online.

IRFS: megérné? 

Jelentős könnyebbséget hozhatna a nemzetközi hátterű társaságoknak az IRFS-szabvány szerinti elszámolásra való áttérés: de nem mindenkinek válik ez lehetségessé. A BDO Magyarország segítségével bemutatjuk, hogy kik, milyen feltételek mellett választhatják, illetve kiknek kötelező választaniuk ezen beszámolási formát.

Büntetés jár annak, aki nem akar békülni 

A jövőben ha egy vállalkozás nem képviselteti magát a békéltető testület előtt, büntetést kell fizetnie - mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

A Belváros sem ússza meg a vasárnapot 

A kormány szerdán megtárgyalta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmával összefüggésben benyújtott módosító javaslatokat és arra a döntésre jutottak, hogy a világörökségi helyszíneken sem lehetnek nyitva majd az üzletek.

Már élnek az új tűzvédelmi szabályok 

2014 végén fogadták el az új Országos Tűzvédelmi Szabályzatot (OTSZ). A hatóságok és a jogszabályalkotót számára is kiemelt terület az élet- és értékvédelem. Ennek jegyében és szellemében került kidolgozásra a 2015. március 5-én hatályba lépő 54/2014. BM rendelet, mely minden magyar állampolgár, gazdasági szervezet, önkormányzat, állami vállalat és civil szereplő számára jelentős változásokat hoz.

Maradtak még aknák az EKÁER-ben 

Március 1-jétől éles üzemben működik a január elsején indult Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER). A lapunknak nyilatkozó adószakértő szerint több könnyítést tartalmaz a jogszabály, de azért még bőven van probléma.

Itt vannak az EKÁER módosítások 

Az EKÁER próbaüzem tapasztalatait, valamint a piaci szereplők észrevételeit tükröző jogszabály módosításon dolgozik a gazdasági tárca. Az online árukövető rendszert szabályozó törvény módosításának a szövege, már ma elérhető az Országgyűlés honlapján. Ami fontos, hogy további haladék lesz a biztosítéki rendszerben.

Így mehetünk táppénzre az idén 

Idén érdemben változnak a táppénzre vonatkozó szabályok: többek között másként kell kiszámolni a táppénz összegét, amelyet különleges esetek bonyolítanak. A jogszabályváltozások újradefiniálnak számos fogalmat is.

Türelmet kérnek a kormánytól a fuvarozók 

Az EKAER életbe lépéséig csak két hetük van a cégeknek, ezért két hónap türelmi időt kérnek a szakmai szervezetek. A rendszer egyébként véleményük szerint jóval hatékonyabb is lehetne, a jelenlegi megoldással százmilliárdos bevételtől esik el az állam.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Hogyan lehetünk igazán sikeresek?

Hogyan lehetünk igazán sikeresek?  

Nincsenek áldozatok, csak önkéntesek - véli Lee Milteer amerikai írónő, vállalkozó.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

„Szükség van arra, hogy a biztosítói ismertséget, illetve imázst erősítsük” – interjú Lambert Gáborral, a MABISZ kommunikációs vezetőjével

„Szükség van arra, hogy a biztosítói ismertséget, illetve imázst erősítsük” – interjú Lambert Gáborral, a MABISZ kommunikációs vezetőjével 

A Magyar Biztosítók Szövetsége kommunikációs vezetőjével beszélgettünk a Biztonság Hete rendezvénysorozatukról.

Költségkímélés

Megszűnhet az előfizetők leláncolása? - az amerikai példa ezt mutatja

Megszűnhet az előfizetők leláncolása? - az amerikai példa ezt mutatja 

Az ügyfelek már régóta arra panaszkodnak, hogy az előfizetési szerződésük rabláncra veri őket, annak lemondása a lehetetlennel határos.

Pénzszerzés

Mi az igazság a magas megtakarításokról?

Mi az igazság a magas megtakarításokról? 

Az utóbbi hónapokban egyszerre olvashattunk nagy mértékű béremelkedésről és minden várakozást alulmúló fogyasztásról, jelentős megtakarítási hajlandóságról és a lakosság bő harmadát kitevő szegénységről.

Adózás

Adóoptimalizálás 2025: ketyeg az óra, alig egy hónap maradt dönteni

Adóoptimalizálás 2025: ketyeg az óra, alig egy hónap maradt dönteni  

November 20-ig dönthetnek a cégcsoportok, hogy jövőre közösen adóznak-e.

Jogi kisokos

A beszállítók miatt is aggódhatnak a vezetők, az új ESG-törvény szerint

A beszállítók miatt is aggódhatnak a vezetők, az új ESG-törvény szerint 

Az ügyvezetés a közvetlen beszállítók átvilágításáért is felelős, az új rendelkezések szerint. Mindez milyen feladatokat ró a vállalatokra?

Cégblog

Vége a Packetának

Vége a Packetának  

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek, ezért az új vállalat FoxPost néven működik tovább.

Klímablog

Félmilliárdnál jár a visszaváltott palackok, üvegek száma

Félmilliárdnál jár a visszaváltott palackok, üvegek száma 

Az új rendszerben visszaváltott palackok, dobozok, üvegek száma a héten elérte a félmilliárdot.

Infokom

Figyelmeztetnek: egyre több vállalat válik kibertámadások célpontjává

Figyelmeztetnek: egyre több vállalat válik kibertámadások célpontjává 

Az elmúlt évek technológiai fejlődése nemcsak a vállalatok együttműködési lehetőségeit bővítette és a munkavégzést tette rugalmasabbá.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo