Zsarolásról és célzott támadásokról szólt az elmúlt év

Az internetes támadók napjainkban egyre vakmerőbb és okosabb módszereket és támadási irányokat találnak kiberkémkedési akcióikhoz és kiberbűnözői tevékenységeikhez világszerte – áll a Trend Micro éves jelentésében.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

„2015-ös megfigyeléseink is azt igazolták, hogy a hagyományos módszerek már nem elegendőek az adatok és eszközök védelméhez. Át kell őket értékelni ahhoz, hogy fenntarthassuk a vállalati és a személyes biztonság legmagasabb szintjét – mondta Raimund Genes, a Trend Micro műszaki igazgatója. – Az egyre gyakoribbá és kifinomultabbá váló zsarolások, kiberkémkedési esetek és célzott támadások megkövetelik, hogy a vállalatok frissítsék biztonsági stratégiáikat, és felkészüljenek a 2016-ban várható, potenciálisan még intenzívebb, rosszindulatú tevékenységek elhárítására. Ennek megvalósítása a biztonsági megoldásokkal foglalkozó közösséget is segíti a támadók próbálkozásainak megelőzésében és kivédésében.” (A kicsiknek is fontos, hogy védekezzenek!)

Kép: PP

Az online zsarolás és a kibertámadások okozták a legnagyobb fejtörést 2015-ben: számos jelentős szervezet esett áldozatául ilyen cselekményeknek. Az Ashley Madison társkereső, a Hacking Team informatikai vállalat, az amerikai kormány személyzeti ügyekért felelős ügynöksége (Office of Personnel Management) és az Anthem egészségbiztosító csak néhány példa ezekre a nagy volumenű támadásokra, amelyek következtében több millió alkalmazott és ügyfél adatai szivárogtak ki. Tavaly az amerikai adatlopások nagy többsége (41 százaléka) különböző eszközök elvesztése miatt következett be, ezt követték a kártevő programok és a rendszerek feltörése.

 Pawn Storm és nulladik napi támadások

2015-ben több mint 100 nulladik napi támadást fedeztek fel a Pawn Storm hosszú távú kiberkémkedési hadjárat mellett. Nulladik napi sebezhetőséget használtak ki több kiemelt szervezet ellen indított támadás során, beleértve az Egyesült Államok egyik védelmi szervezetét, egy NATO-tagország fegyveres erőit és számos külügyminisztériumot.

Sötét web (Deep Web) és alvilági tevékenységek

2015-ben a kiberbűnözők elkezdtek beszivárogni a sötét vagy más néven láthatatlan web mélyebb zugaiba. Minden alvilági piac tükrözi az adott hely kultúráját, tehát mindenhol az adott területen legjövedelmezőbb árucikkeket kínálják.

A Dolgok internete is veszélyeket rejt

2015-ben megugrott az internetre kapcsolódó eszközök elleni támadások száma, bizonyítva azok sebezhetőségét. Aggodalomra adnak okot a Dolgok Internete (Internet of Things) egyes újításai, például az intelligens autók és vállalati okos eszközök – ahogyan azt a Trend Micro által végzett GasPot-kísérlet is igazolta.

Túszul ejtett adatok

A titkosított adatok visszatartása 2015-ben immár a ransomware-követelések 83 százalékát tették ki. A Cryptowall volt a leggyakrabban használt változat, amely e-mailben vagy fertőzött letöltéseken keresztül érkezett a felhasználók számítógépére.

A sufnituning idén már nem elég
Szomorú képet festenek a felmérések a magyar kkv-k digitális biztonságérzetéről. Miközben a hackerek egyre gyakrabban támadják a kisebb cégeket, a magyar kkv-k többsége továbbra is saját megoldásokkal próbál védekezni a profi bűnözők ellen. Idén viszont ez már nem lesz elég.
 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo