Példát vehetnénk a sógorokról

Mivel az osztrák fővárosban is egyre népszerűbbek a közösségi megosztó portálok, és egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak a piacból, Bécs tájékoztató honlapot indított gyakorló és leendő szállásadók számára, hogy biztosítsa a tisztességes versenyt.

Kép: Alex Halada

Az osztrák főváros 2014-15 óta foglalkozik az együttműködésen alapuló gazdaság (sharing economy) hatásaival a jóléti államra, a versenyjogra, a várostervezésre és egyéb jogi területekre. Egy külön munkacsoportot is létrehozott, hogy olyan kérdéseket járjanak körbe, mint hogy ki fizeti meg az adókat és járulékokat, hogyan lehet biztosítani a tisztességes versenyt vagy hogy miként lehet megakadályozni a kartellezést. Azt is vizsgálták, hogy vajon a közösségi gazdaság nyomán nő vagy csökken az autóforgalom, illetve az újfajta szálláskiadás elvon-e lakásokat a piacról. (Az Uber a “megosztás gazdaságának” egyik legsikeresebb képviselője, de a sharing economy az autómegosztótól egészen a bevándorlókig tart.)

Mivel a város alapvetően üdvözli és támogatja az olyan innovációkat, amelyek jobbá teszik az emberek életét és társadalmi igényt elégítenek ki, Bécs nem áll útjába az újdonságoknak. Egészen addig, amíg biztosított a tisztességes verseny és senki sem jár jól a közösség rovására. (Észtország most egy egységes szabályozáson dolgozik a témában!)

Ahhoz, hogy ezt teljesíteni tudják, pontosítják a bécsi idegenforgalmi törvényt és fokozott figyelmet fordítanak a szállásadók tájékoztatására: nekik is kell idegenforgalmi adót fizetniük, statisztikai adatokat szolgáltatniuk és ők is adókötelesek. Hogy könnyebb legyen a szállásadók dolga, a város most külön honlapot indított a számukra, ahol könnyedén tájékozódhatnak az érvényes szabályozásokról.

Bécsben ugyanis alapvetően nem tilos a turisztikai célú lakáskiadás, de például a bérlemények esetében a bérleti szerződés kizárhatja a harmadik félnek történő bérbeadást. A szociális bérlakások és kollégiumi szobák kiadása kifejezetten tilos, társasházak esetében pedig előfordulhat, hogy a többi tulajdonos hozzájárulása szükséges hozzá. A szállásadók itt részletesen tájékozódhatnak a jelentési és adófizetési kötelezettségeikről is.

Noha a szabályok nem ismerete nem mentesít a büntetés alól, Bécs célja, hogy széles körűen tájékoztassa a szállásadókat, és csak ezt követően jár el azok ellen, akik megpróbálnak kibújni a fizetési kötelezettségük alól. Az elmúlt másfél év alatt egyébként 300 százalékkal nőtt az Airbnb szállásmegosztó portálon kínált bécsi szálláshelyek száma, így jelenleg mintegy 5.600 kiadó lakás és szoba közül válogathat, aki az osztrák fővárosban szeretne néhány napot tölteni. A kiadásra kínált ingatlanok 70 százaléka teljes lakás és csupán 2 százalékot tesznek ki a közösen használt szobák.

Uber-hatás: nem kell félnetek jó lesz
Akár tetszik, akár nem, mostanában elképzelhető, hogy a semmiből bukkannak fel a versenytársak, a technológiai fejlődés az üzletmenetet is átírja, a szabályozók pedig csak kapkodják a fejüket. Ezzel a trenddel lehet szembemenni – csak nem érdemes.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo