MTI cikkei


MTI cikkei

240 millió forint új munkahelyekre

240 millió forint új munkahelyekre 

Békés-, Nógrád és Somogy megyéből pályázhatnak a munkáltatók az új munkahelyek létrehozásának támogatására.
Magyarország jól teljesít

Magyarország jól teljesít 

Az Európai Bizottság értékelése szerint is Magyarország jól teljesít az európai uniós fejlesztési források felhasználásában - közölte Berky Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) főosztályvezető-helyettese
Kell a lakáshitel

Kell a lakáshitel 

A felvett támogatott lakáshitelek nagysága május végén háromnegyede volt a tavalyi hasonló időszakinak, míg a deviza hitelek nagysága a másfélszeresére emelkedett - derül ki a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda Lakáshitel Monitor című jelentéséből.
Kissé rejtélyes

Kissé rejtélyes 

Londoni feltörekvő piaci elemzők kedden megjelent értékelései is "rejtélyesnek", ugyanakkor piaci szempontból pozitívnak minősítették az MNB előző nap bejelentett fél százalékpontos - a konszenzust kétszeresen meghaladó - kamatemelésének mértékét. .
Kell számla hét százalékért?

Kell számla hét százalékért? 

Úgy látszik, addig járnak az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) ellenőrei a Józsefvárosi piacra, amíg az árusok meg nem tanulják a rendet. Az adóhatóság emberei ugyanis a múlt csütörtöki ellenőrzés után hétfőn ismét ellátogattak a piacra, s tapasztalataik - legalábbis a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítését illetően - kedvezőbbek voltak, mint pár nappal korábban. Sikerült lefülelniük egy számlaárust is.
Oroszok vásárolják fel a belvárost

Oroszok vásárolják fel a belvárost 

A gazdag orosz befektetők váltak a londoni ingatlanpiac legdrágább részének legnagyobb külföldi vásárlóivá, megelőzve az amerikaiakat és a közel-keleti olajsejkeket, áll egy friss felmérésben.
Mégis épülhet az M7-es

Mégis épülhet az M7-es 

Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) megszüntette a jogorvoslati eljárást az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési pályázat ügyében a kérelmező konzorcium kérésére, így folytatódhat a közbeszerzési eljárás.
Már a középvezetői fejek is hullanak

Már a középvezetői fejek is hullanak 

A lengyel állami vállalatoknál a középvezető szinten is kezdenek aggódni a munkahelyekért.
Benzinárrekord

Benzinárrekord 

hét végén megdőlt a benzin amerikai árcsúcsa - egy az országos átlagárat számító amerikai piackutató intézet szerint a gallononkénti (3,79 liter) ár 3,015 dollárra kúszott fel, túllépve az eddigi, tavaly szeptemberben, a Katrina hurrikán pusztítása után mért amerikai (átlag)árrekordot, a 3,011 dollárt.
Nagyot ugrott

Nagyot ugrott 

Hétfőn erősödött a forint a vártnál nagyobb, 50 bázispontos jegybanki alapkamat emelés hírére. Az euróval fél négy tájban 275 forinton kereskedtek, szemben a pénteki 276 forinttal.

Járai nem véleményez 

A Monetáris Tanács nem fogja véleményezni a kormány által ősszel az Európai Uniónak benyújtandó konvergencia-programot - mondta Járai Zsigmond jegybank-elnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt követően, hogy a Monetáris Tanács 50 bázisponttal 6,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.

Mennyit keres a maffia? 

Az olasz Mafia egyre nagyobb sápot szed az olasz gazdasági teljesítményből. Az olasz beszerzési menedzserek szövetsége, a Confesercenti adatai szerint az olasz kereskedők évente 30 milliárd euróval támogatják a bűnszövetkezet működését.

Csak fizetéskor derül ki az utazás ára? 

Megsokszorozódott a fogyasztói panaszok száma az utazási irodákkal szemben: a fogyasztók sokszor csak a fizetéskor szembesülnek azzal, hogy a meghirdetett árnál jóval többet kell fizetniük az utazásért - közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ).

Mikor lesz kész az M7-es? 

Strabag-Hídépítő alkotta Adria konzorcium jogorvoslati kérelmére a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatlan ideig felfüggesztette az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési pályázatot - nyilatkozta Béni Gyöngy, a beruházó Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. kommunikációs igazgatója.

45 ezer nemkívánatos személy? 

A brit kormány 45 ezer "nem kívánatos elem" nagy-britanniai letelepülésétől tart Romániából és Bulgáriából a két kelet-európai ország jövőre esedékes EU-csatlakozása után - áll a brit belügyminisztérium egy belső figyelmeztetésében, amely a The Sunday Times birtokába jutott.

Kóka 54 milliója 

Mintegy 10 százalékos költségmegtakarítást és jobb szolgáltatást remél a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) attól, hogy pályázat útján kívánja kiválasztani irodái üzemeltetőjét - mondta Ábrahám Gergely, a tárca szóvivője az MTI-nek.

Nem egy SMS kell a matricavásárláshoz? 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálja, hogy a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának minősül-e az a tájékoztatás, ahogyan az autópálya-matrica sms-es megvásárlására ösztönöz az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt., a Magyar Telekom Nyrt. (T-Mobile) és a Pannon GSM Távközlési Zrt.

A héten várhatóak 

Lengyelországtól eltekintve több kelet-közép-európai országban várható a pénzpolitika szigorítása a jövő héten.

Nem éri meg? Jelentkezzen ki! 

Akik az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) 25 százalékos adókulcsát túl magasnak találják, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztatása szerint szeptember 15-ig jelentkezhetnek ki - október 1-jei hatállyal - az eva alól.

Már az olaszok is 

Róma pénteken megszüntette a nyolc közép- és kelet-európai EU-tagországra vonatkozó munkaerőpiaci korlátozásokat, így az Európai Bizottság adatai szerint Olaszország vált a tizennyolcadik európai uniós országgá, amely teljesen szabaddá tette munkaerőpiacát.

Egy évvel korábban kezdődött volna 

Az M0-ás északi híd a jelenleg folyó legnagyobb, összesen 62 milliárd forintos közlekedési beruházás, amelyet 2008 augusztusában adnak majd át - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, amikor Demszky Gábor budapesti főpolgármester társaságában pénteken megtekintette a Budakalász közelében zajló munkálatokat.

Üzletemberek, bankárok és Draskovics 

A magyar gazdaság egyensúlyi pályájának eléréshez öt plusz egy elvet nevezett meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Budapesten a Konvergenciatanács első ülésén.

Esik a dollár 

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Ben Bernanke csütörtökön, ezúttal a képviselőházban, ismét figyelmeztetett az inflációs veszélyekre, de megismételte, hogy a lanyhuló gazdasági növekedés idővel korlátozhatja az árnyomást.

A magyarok is szívesebben... 

A magyarok az európaiak többségéhez hasonlóan, igaz, korántsem olyan arányban, szívesebben üdülnek hazájukban, derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának csütörtökön közzétett adataiból.

Kiadáscsökkentés kell! 

A kiigazítási csomag keretében bevezetett adóemelés elkerülhetetlen, de remélhetőleg átmeneti intézkedés - rögzíti csütörtökön kiadott éves jelentésében a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC), amelyet Takács János elnök, az Elektrolux Lehel vezérigazgatója ismertetett tájékoztatón.

László Csabát kérik fel? 

László Csaba volt pénzügyminisztert, a KPMG adópartnerét kérték fel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) vezérigazgatójának, az elnöki poszt várományosa pedig Kamarás Miklós, aki korábban az ÁPV vezérigazgatója volt - értesült a kormányhoz közelálló körökből az MTI.

Csatlakozzon Kókához! 

Haladókra és maradókra, reformerekre és reformellenesekre osztható a mai politikai elit, miközben konszenzusra lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország versenyképessége javuljon - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön Budapesten a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) éves jelentése közzétételének alkalmából rendezett tájékoztatón.

Ez volt az utolsó figyelmeztetés 

Az Európai Unió utolsó figyelmeztetésben részesítette szerdán Magyarországot, mielőtt az Európai Bíróság elé citálná a dohánytermékek reklámozását tiltó uniós jogszabály nem megfelelő alkalmazása miatt.

Adótanácsadók visszavágnak 

Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a házipénztár-adóval kapcsolatban - nyilatkozta Zara László, az egyesület elnöke az MTI-nek szerdán. Zarát meglepte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) két elnökhelyettesének menesztése.

Készül nyugdíjas éveire? 

A Generali-Providencia Zrt. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Széchenyi István Szakkollégium közreműködésével felmérést készített arról, hogy a magyar, aktív korú népesség hogyan készül nyugdíjas éveire. A kutatás eredményeit bemutató eseményen Paál Zoltán, a Generali személybiztosítási területért felelős igazgatósági tagja elmondta, hogy ez a kutatás tíz évvel a magyar nyugdíjrendszer reformja után rendkívül időszerű, mivel egyre több jel utal a jelenlegi nyugdíjrendszer tarthatatlanságára. A felmérés a 18 és 60 év közötti lakosságot reprezentáló minta személyes megkérdezésével zajlott, amit mikrovállalkozói almintával egészítettek ki.

Magyarország lemarad 

A magyar kormány szigorú takarékossági programja veszélyezteti azt a vonzerőt, amelyet az ország a külföldi beruházok körében kivívott, írta szerdai számában a Financial Times Deutschland (FTD) német gazdasági-pénzügyi lap.

Mennyit is számolhatunk el? 

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette az augusztusi üzemanyagárakat.

A Bankszövetség nem hagyja annyiban 

A Magyar Bankszövetség az Alkotmánybírósághoz fordul a szektorra kirótt különadó miatt.

"Egyik sem szolgálja Magyarország érdekeit" 

Az Európai Bizottságnak a borpiaci reform ügyében letett egyik javaslata sem szolgálja a magyar bortermelők érdekeit - jelentette ki Ficsor Ádám, a mezőgazdasági minisztérium szakállamtitkára kedden Brüsszelben.

100 milliárdot titkol a kormány 

Pénzügyminisztérium (PM) júliusra 7,88 milliárd forint államháztartási (áht) többletet vár, a júniusi véglegesített pénzforgalmi hiány 303,9 milliárd forint volt, a prognózisnál 30 milliárddal kevesebb - mondta Katona Tamás államtitkár.

Együttműködni Gyucsánnyal 

Gyurcsány Ferenc kormányfő lehetőséget lát szakmai együttműködésre, érdemi konzultációra a jegybankkal a konvergenciaprogramot illetően, a miniszterelnök ezt kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) épületében tartott sajtótájékoztatón fejtette ki azt követően, hogy Veres János pénzügyminiszter kíséretében találkozott a jegybank vezetőivel, a monetáris tanács tagjaival.

Lezárult az Apeh-akció 

Számos szabálytalanságot állapítottak meg az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adóellenőrei a hétvégén a Balatonnál tartott, "Vakáció 2006" elnevezésű országos akciójuk során.

Magyarország szembemegy? 

A héten Magyarországon elfogadott adóemelések ellentétesek a külföldi befektetésekért versengő kelet-európai térségben uralkodó folyamatokkal - írta keddi számában a Financial Times tekintélyes pénzügyi lap.

Mikor is jön az adóemelés? 

Miután a köztársasági elnök aláírta a pénzügyi megszorításokkal kapcsolatos törvényeket, fontos tudni, hogy mikortól kell alkalmazni a megváltozott szabályokat. Hatályba lépésük időpontja változatos, az elsők a Magyar Közlönyben történő kihirdetéskor lépnek életbe, az utolsók a jövő év második felében.

Ezres a menő 

A leggyakrabban hamisított bankjegy Magyarországon továbbra is az 1.000 forintos, amely a második negyedévben a lefoglalt összes hamisítvány 74 százalékát tette ki.

A Malév még mindig 

Pert indít a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a MALÉV ellen, mert a légitársaság - a Fővárosi Bíróság korábbi, elmarasztaló ítélete ellenére - továbbra is külön díjat számít fel repülőjegy vásárlása esetén.

Elégedetlen a bankokkal 

Az Európai Bizottság versenyellenes jelenségeket tapasztal a bankok viselkedésében Európában, elégedetlen azzal, hogy a bankok nem működnek együtt a a bizottság versenyügyi vizsgálatával, és folytatja az eljárását a hitelkártyacégek ellen.

Zöld úton a megszorítások 

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn aláírta az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról, a házipénztár adóról és az államháztartás egyensúlyát javító különadóról, valamint járadékról szóló törvényeket

Az Apeh mindenkire egyformán figyel! 

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH) június végéig 158 foglalkoztató tett bejelentést színlelt szerződésről, összesen 3,5 ezer foglalkoztatottra vonatkozóan - mondta az MTI-nek Juhász István, az adóhatóság szakmai elnökhelyettese.

A nőket jobban hizlalja? 

c a nők ugyanis stresszhatás alatt hajlamosabbak többet dohányozni, több kávét inni és több egészségtelen rágcsálnivalót fogyasztani - derült ki egy brit kutatók által végzett vizsgálat eredményéből.

Kis gond van a hetes BMW-vel 

BMW világszerte 46 ezer gépkocsit hív vissza a hátsó lengéscsillapító hibája miatt, közölte a bajor cég szóvivője.

A forint átvészelheti 

Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint néhány nyugodt hét után, a közel-keleti események miatt ismét zuhan a globális feltörekvő térséggel szemben a kockázattűrési hajlandóság a befektetők körében, de a forint ezúttal jobban átvészelheti a vihart, mint az izraeli sékel és általában a közel-keleti befektetési konstrukciók.

A világ legnagyobb játéka Budapesten 

Szombat és hétfő között - a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére - Budapesten rendezik meg a Vállalati Világjátékokat (World Corporate Games), a világ legnagyobb amatőr sportfesztiválját - közölte a Magyar Turizmus Zrt. hírlevelében.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek



Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo