Cégblog
Több járatát is felfüggeszti a Wizz Air
A koronavírus miatti intézkedés a milánói, trevisói és bergamói járatokat érinti.
Jelentősen nő a cégek árbevétele az ügyfélkiszolgálás javításával
Az ügyfélkiszolgálás színvonalát folyamatosan javító vállalatok átlagosan 20-30 százalékkal növelhetik árbevételüket, mivel az elégedett vásárló 2,5-szer többet költ a tapasztalatok szerint, mint az elégedetlen – közölte kutatásának eredményét az ügyfél-elégedettség mérésével foglalkozó ClientFirst Consulting Kft.
5+1 csapda a logisztikai beruházásoknál
Sok milliárd forint befektetés úszik el évente Magyarországon a nem megfelelően tervezett logisztikai rendszerek miatt. Nagyon lassú a változás, de egyre több cég látja be, hogy megéri időt és pénzt fordítani a raktáruk optimális működéséhez szükséges alapos logisztikai tervezésre.
A koronavírus miatt a hétvégére feloldják a kamionstopot
Felfüggesztik a nehéz-tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozását az akadálytalan áruellátás érdekében, e járművek most szombaton és vasárnap egész nap közlekedhetnek a magyarországi utakon .
A digitális óriáscégek sem kerülhetik el az adófizetést
A magyar kormány az uniós jogot értelmező luxembourgi bíróságtól kapott papírt arról, hogy meg lehet adóztatni a legnagyobb cégeket, bevételeik, jelentőségük arányában rászoríthatók arra, hogy részt vegyenek a magyar közteherviselésben - jelentette ki a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azt az ítéletet kommentálva, amelyet az Európai Unió Bírósága hozott a hét elején a magyar reklámadótörvényről.
Az már kevés, ha egy cég felad egy álláshirdetést
Lassuló ütemben növekedett a magyarországi cégek munkaerő-kereslete az elmúlt három évben, miután a tartós munkaerőhiány és a magas fluktuáció folyamataik digitalizációjára, automatizálására, valamint álláshely-racionalizációra kényszerítette őket. A keresleti piac ellenére az álláskeresés a korábbiakhoz képest hosszabb időt vesz igénybe. Ennek magyarázata, hogy a munkavállalók a nagyobb kínálatban megfontoltabb döntést hozhatnak, a vállalatok igénye pedig megnőtt a speciális készségekkel rendelkező jelöltek iránt – állapította meg a Profession.hu és a Boston Consulting Group (BCG) legfrissebb munkaerőpiaci felmérése.
Koronavírus: mit kell tenni a munkáltatónak a járvány idején?
Korlátozhatja-e és nyilvántarthatja-e a munkáltató a munkavállalók utazásait? Előírhatja-e egyoldalúan a cég az otthoni munkavégzést? Megtagadhatja-e a munkavállaló a munkát vagy a céges utazásokat? Mely esetekben lehet és kell mentesíteni a munkavállalókat a munka alól? A legfontosabb tudnivalókat dr Fehérváry Ákos, a Baker McKenzie munkajogi csoportot vezető nemzetközi partnere és dr Óváry-Papp Nóra, a csoport vezető ügyvédje gyűjtötte össze.
Nincsenek felkészülve a magyar cégek a tömeges távmunkára
A koronavírus terjedése a cégek mindennapos működésére is nagy hatást gyakorol. Az üzletmenet hatékony fenntartása érdekében egyre több vállalkozás dönt az otthoni munkavégzés széleskörű bevezetése mellett, ennek biztonsági kockázataira azonban csak a magyar cégek töredéke van felkészülve. A távoli dolgozók olyan nem várt hatékonysági és adatbiztonsági problémákat, azaz végső soron károkat okozhatnak a munkáltatóknak, amelyek elkerülésére többlépcsős intézkedések bevezetése javasolt.
1 millió dolláros lehetőség magyar startupoknak
A Start it @K&H nagyvállalati inkubátorprogramja első és egyedüli hazai szereplőként lépett be a Global Accelerator Network (GAN) közösségébe. A világszerte több mint 100 inkubátort és akcelerátort tömörítő nemzetközi szervezet a globális kapcsolatrendszer mellett 1 millió dollár értékű digitális szolgáltatáscsomagot nyújt a Start it @K&H-ban fejlődő innovatív csapatoknak.
Megbüntették a CIB bankot – több szabályszegést találtak
Jogsértések miatt a Magyar Nemzeti Bank összessesen 41,2 millió forint bírságot szabott ki a bankcsoport két intézményére.
Igazából csak ezért népszerű a kata?
A foglalkoztató sokat kockáztat, ha munkavállalóját katásként alkalmazza - nyilatkozta az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára annak kapcsán, hogy a héten megtartott negyedik Adótanácskozás fókuszában a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) állt. A résztvevők jelezték, hogy a kata népszerűsége mögött egyre több esetben rejtett munkajogviszony áll.
Vállalkozói program indul nőknek
A Hiventures StartupHER programja a női vállalkozók felkarolását és támogatását tűzte ki célul.
130 frissdiplomás helyezkedhet el a Molnál
Elindult a jelentkezési időszak a Mol-csoport Growww elnevezésű, díjnyertes tehetséggondozó programjára.
Kutatás-fejlesztésre ad pénzt az EU – így pályázhatnak a kkv-k
20-50 millió forint közötti összegekre adhatnak majd be támogatási igényeket a cégek júliustól.
Vasútfejlesztés: felpöröghet az agglomeráció ingatlanpiaca
Új megállókat, sűrűbben közlekedő vonatokat, és az agglomerációból ingázók mellett a fővárosban közlekedők kényelmét is szolgáló fejlesztést ígér a Budapesti Fejlesztési Központ nemrég bemutatott elképzelése, a Déli Körvasút projekt. Az OTP Ingatlanpont szakértői megvizsgálták, hogy a beruházás milyen változásokat indíthat el az agglomeráció ingatlanpiacán.
Erste-vezér: Nincs ingyenbankolás, de a mostaninál lehetne olcsóbban
Jelasity Radován az Erste Bank elnök-vezérigazgatója szerint ahogy nincs ingyenebéd, nincs ingyenbankolás se. Az étterem, amelyik a beszerzési árai alatt adja a menüt, becsődöl, vagy romlott húst fog feltálalni a vendégnek. Az ügyfelek kényelmét szolgáló új banki termékeknek és a stabil bankrendszernek is van ára. De a mostaninál akár jóval kevesebbe is kerülhetnének a banki szolgáltatások.
Fordulóponthoz érkeztek a világ vállalatai - mennyire félnek a válságtól?
A gazdasági ciklusok jellemzően több évig tartanak, nem teljes évtizedekig. De ez most más. Nem csak a tekintetben, hogy ez már az eddigi leghosszabb – elérte a 10 évet, és még tart –, de a Fidelity legfrissebb elemzői felmérése szerint annak ellenére is folytatódni fog, hogy csökkent a menedzser bizalom. Habár a feldolgozóipar recesszióban sínylődik, a szolgáltatások terén megfigyelhető szokásos ciklusvégi egyensúlytalanságra utaló kevés jel mellett nevezhető ez egyáltalán ciklusnak?
Megállapodtak a bérekről Ferihegyen: ennyivel nőnek a fizetések
Átlagosan 8,2 százalékkal emeli mintegy 1400 dolgozója bérét a Budapest Airport márciustól, minden munkakörben emelkednek a fizetések.
Családi vállalkozás 200 milliós beruházással - átadták a Magtár Kft. újabb telephelyét
Átadták a mezőgazdasági gépek értékesítésével foglalkozó Magtár Kft. szekszárdi telephelyét, a létesítményt a szolnoki székhelyű családi vállalkozás 200 millió forintos beruházással hozta létre.
Gyáriparosok: van fontosabb is az iparűzési adó csökkentésénél
Az MGYOSZ elnöke szerint nem kellene megállni 11,5 százaléknál.
Készülhetnek a cégek: többször és hatékonyabban ellenőriz a NAV
Jelentős változáson megy keresztül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ami hosszútávon akár azt is eredményezheti, hogy a szervezet néhány éven belül valós időben, folyamatosan tud ellenőrizni minden hazai adózót. A technológiai fejlesztések révén felhalmozódó adatokat tudatosan használja a szervezet, így egyre kevesebb az ellenőrzés, és egyre biztosabban szűrik ki a csalókat a revizorok. A változásoknak köszönhetően hatékonyabbak az ellenőrzések és gyakoribbak a jogkövető vizsgálatok, amire a hazai cégeknek is fel kell készülniük.
50 hazai cég válhat multivá - 15 milliárdot osztanak ki
A Magyar multi program keretében nyerhetnek vissza nem térítendő támogatást.
Koronavírus: ezeket a jogi kérdéseket jó, ha tudod
A koronavírus már a legtöbb környező országban megjelent, és elkerülhetetlennek látszik, hogy Magyarországon is felüsse fejét. A fertőzött országok versenyt futva az idővel próbálnak különböző megoldásokat találni a részben ismeretlen kór megállítása érdekében.
Új ügyvezető a magyarországi McDonald’s élén
Március 1-től Égi Zsolt a magyarországi McDonald’s új ügyvezető igazgatója.
Gyorsabban jutnak szakmához a felnőttek
A jelenleginél rövidebb idő alatt szerezhetnek szakmákat a felnőttek az ősszel induló új rendszerben.
Egyre bátrabban mernek vállalkozni a nők
Bár még mindig a férfiak vannak többségben a hazai cégtulajdonosok és cégvezetők körében, de a tisztán hölgyekből álló vállalkozások aránya folyamatosan növekszik.
Azt szeretné a kormány, hogy minél több vállalkozó legyen Magyarországon
Mindezt ösztönzi a Pénz7 programsorozat is.
Sok magyar rosszul használja a bankkártyáját
A magyarok 12,1 százaléka nem, vagy csak részben használná ki az ingyenes készpénzfelvételt, legalábbis ez derült ki a 13 bank lakossági számláit összehasonlító Bankmonitor bankszámla kalkulátor felhasználóinak viselkedéséből. Pedig kis változtatással egy átlagos igénylő akár 23 ezer forintot is megspórolhatna évente.
Újabb adó, ami alól nem lehet kibújni - mégsem rengeti meg a vállalkozásokat
Legnagyobb sebességre kapcsolt az unió az adóelkerülés elleni harcban. Ettől az évtől kezdve nem lehet kibújni a tőkekivonás után fizetendő adó alól. Ha egy magyar vállalkozás külföldre helyezi ki üzletvezetésének helyét vagy eszközeit, úgynevezett „exit tax” terheli – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Változás az építési engedélyeknél - megszűnt a zsarolási helyzet
A március 1-jével hatályba lépett új építési eljárási rend megszünteti az építők és megrendelőik kiszolgáltatott helyzetét.
Jó hír a cégeknek: átalakul a képzési támogatás
Rugalmasabbá válik a támogatás igénylésének és felhasználásának folyamata, új lehetőségként pedig már munkahely-fenntartásra is igényelhető a támogatás.
Megszünteti egyik járatát a Wizz Air
A diszkont légitársaság a kereslet változásával indokolja a lépést.
Így büntet a GVH – a kis cégek is veszélyben vannak
Facebook, Google, Vodafone, Telenor, Telekom – egyik legfőbb közös pontjuk a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH az utóbbi időben több 100 millió forintnyi büntetést szabott ki nagyobb cégekre, de a kisebb halaknak is vigyázniuk kell. Az új digitális stratégia bevezetése óta a kkv-k és az influencerek is fokozott veszélyben vannak, bárkit vizsgálat alá vonhat a hatóság.
Új multi választotta Magyarországot
A már 12 országban jelen lévő munkaerő-közvetítéssel, kiválasztással, valamint tanácsadással foglalkozó Wyser megjelent hazánkban is.
Már máshogy látják a világot a magyar cégvezetők
Megszakadt az üzleti bizalom szintjének egy éve tartó visszaesése, a cégvezetők várakozásai januárban már javultak.
Jó éve volt a hazai vendéglősöknek – mégse keresnek jól a pincérek
A felszolgált étek, ital mennyisége 6,9 százalékkal, az ár 7,1 százalékkal, míg a felszolgálók bére 12 százalékkal nőtt tavaly. Mindeközben a bérelmaradás 81 ezer forint volt.
Hatékony segítséget kaphatnak fejlődésükhöz a hazai cégek
A hazai vállalkozások az Enterprise Europe Network (EEN) hálózaton keresztül olyan, nemzetközi szinten alkalmazott innovációs elemzést és tanácsadást vehetnek igénybe, amellyel hatékonyan növelhető a cégek innovációs tevékenysége, és megtudhatják azt is, hogy hol állnak az uniós versenytársakhoz képest.
Elárulta a Mercedes, mit várnak az idei évtől
A Mercedes-Benz magyarországi érdekeltségei 2020-ban jó évre számítanak, arra alapozva, hogy globálisan nő az igény a kompakt autók iránt.
Milliós bírság gyermekreklámok miatt – ki a felelős a szülők nyaggatásáért?
A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban közel harminc millió forint bírságot szabott ki két vállalkozásra jogsértő gyermekreklámok közzététele miatt. A beavatkozásokat tájékoztató közzététele követte, amelyben a hatóság összegezte a gyermekreklámokkal kapcsolatos legfontosabb elvárásokat.
Mit gondolunk a civil szervezetekről? Meglepő eredmény született
A korábbiaknál részletesebb, és több tekintetben nem várt eredményeket hozott a Civilizáció és a Political Capital közös kutatása a hazai civil szektorról. Bár a válaszadóknak nem teljesen egyértelmű, hogy ki mindenki tartozik ebbe a körbe, a megkérdezettek több mint egytizede számolt be arról, hogy ő vagy közvetlen ismerőse kapott már valamilyen segítséget civil szervezettől. Megfordítva, ha civilekről van szó, az emberek jóval nagyobb arányban segítenek: minden harmadik támogatott már civil szervezetet, és 70 százalék nyitott a segítségnyújtás valamilyen formájára.
Megegyeztek: ennyit keresnek a BKV-nál dolgozók
Sikerült kiharcolni a kétszámjegyű emelést.
Megbüntettek egy magyar szoláriumhálózatot
A KiwiSun bioszoláriumnál állapított meg szabálytalanságot a GVH.
Ettől lehetne versenyképesebb a magyar gazdaság
A vállalatok és az ország gazdasági szempontból életképes jövője szorosan összefügg a szakképzett és motivált dolgozók megfelelő szűrésével és alkalmazásával. Viszont a legfrissebb kutatások alapján ma Magyarországon több, mint 40 százalék feletti a közepes- és nagyvállalatok fluktuációja, vagyis ötévente a teljes munkaerő bázis lecserélődik. A jelenség hátterére magyarázatot adhat, hogy a jelenleg felvett munkaerő 80 százalékát nem megfelelően választják ki.
Durván megugrott a cégek elleni támadások száma
Csaknem másfélszeresére emelkedett az elmúlt két évben a vállalatokat érintő kiberincidensek.
Hatalmas dél-koreai beruházás jön Magyarországra
Tatabányán épít gyárat a Lotte Aluminium Kft.
Katások: fontos határidő jár le holnap!
Február 25-ig lehet benyújtani a nyilatkozatot a NAV-hoz a 2019-es évről.
Változás a turizmusfejlesztési hozzájárulásban - kiket érint?
Hogyan módosult a turizmusfejlesztési hozzájárulás köteles tevékenységek köre? Erre ad választ friss blogbejegyzésében az Írisz Office könyvelő- és adótanácsadó iroda.
Záródnak a transzferár-kiskapuk - jönnek a komolyabb ellenőrzések
A nyereségnek az értékteremtés helyén történő adóztatása érdekében a közelmúltban újabb jelentős változás történt a transzferárak a szabályozásában. Az OECD február 11-én kiadta a cégcsoporton belüli pénzügyi ügyletek transzferárazására vonatkozó végleges iránymutatását. Mindez az érintett vállalatok felé további követelményeket támaszt a jövőbeli adóhatósági ellenőrzésekre való felkészülésben.