Gazdaság


Létszám és kereset a nemzetgazdaságban 

2002. január–júliusban a bruttó nominális átlagkereset 18,2%-kal, a nettó átlagkereset 17,9%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 5,7%-os növekedése mellett) 11,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Lesznek-e előnyei az EU-tagságnak? 

A HEBC-jelentés (A Magyar EU Bővítési Üzleti Tanács) rendkívül optimista Magyarország EU-csatlakozás utáni lehetőségeivel kapcsolatban. A csatlakozásnak a magyar gazdasági szereplőkre, a kis- és közepes vállalatokra vonatkozó veszélyeivel, előnyeivel viszont nem volt tiszte foglalkozni. Mi, újságkészítők úgy tapasztaljuk, hogy a csupán a belföldi piacon boldoguló cégeknek vannak félelmei.

Kiskereskedelmi forgalom - 2002. július 

2002. júliusában a kiskereskedelmi forgalom az első félévi növekedésnél mérsékeltebben, de továbbra is dinamikusan emelkedett. A jármű- és üzemanyag-forgalom nélküli eladások volumene júliusban 7,1%-kal, munkanapokkal kiigazítva 9,0%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az előző hónaphoz viszonyítva 0,9%-os csökkenést mutat a szezonálisan és munkanapokkal kiigazított volumenindex.

Az aszály miatt a vártnál kevesebb a cukorrépa 

A nyár eleji aszályos időjárás következtében a Magyar Cukor Rt. gyáraiban a tervezettnél kevesebb cukorrépát dolgoznak fel a hamarosan kezdődő kampány során. A társaság két gyárában, Kaposvárott és Petőházán szeptember 25-én indul a munka, s szerződéses partnereiktől mintegy 880 ezer tonna cukorrépa beszállítására számítanak. Ebből a mennyiségből december közepéig várhatóan 119 ezer tonna cukor készül.

Nem várható kamatváltozás (Reuters) 

A Reuters elemzői felmérése szerint szeptemberben csökkent a jegybanki kamatpolitika iránya körüli bizonytalanság. Az elemzők túlnyomó többsége szerint a jövő év elejéig már nem várható kamatváltozás, bár a hosszabb távú inflációs előrejelzések – noha némileg javultak - a jegybanki célok felett maradnak, és tovább romlottak a költségvetés és a fizetési mérleg hiányáról szóló előrejelzések is.

Nő a kártyás vásárlások száma 

Terjed a hitelkártya Magyarországon. A világ vezető kártyatársaságai ebben, valamint az egyéb kártyás szolgáltatások – chip, u-kereskedelem, személyazonosítás – terjedésében látják a növekedési potenciát. Az is a hazai kártyahasználat evolúcióját jelzi, hogy nő azoknak a száma, akik már gyakran fizetésre is használják a plasztik lapokat. A hazai nagybankok pedig reagálva a piaci igényekre egyre diverzifikáltabb kártyás szolgáltatásokat kínálnak.
Gyorsjelentés a bankszektor 2002. első félévi előzetes teljesítményéről

Gyorsjelentés a bankszektor 2002. első félévi előzetes teljesítményéről 

A bankszektor eszközeinek több, mint 80%-át adó bankok előzetes adatai alapján a hazai bankfúziók, a nemzetközi recesszió és az annak kivédésére alkalmazott anticiklikus gazdaságpolitikai lépések együttes hatásaként a szektor tagjainak teljesítménye közti divergencia 2002-ben várhatóan növekszik. Ebben - jóllehet a publikus féléves adatok köre szűk - felfedezhetőek törvényszerű mozgások is, az azonban bizonyos, hogy leegyszerűsítőnek tűnik a bankszektor egészének meglepően jó, vagy esetleg 2001 félévéhez képest tovább javuló teljesítményéről beszélni.

Kibővült Student Szolgáltatáscsomag egyedi arculatú bankkártyával az MKB-tól 

Már 14 éves kortól igényelhető a Magyar Külkereskedelmi Bank egyedi arculatú Visa Electron típusú Student bankkártyája. A bankkártyával történő vásárlás és a kedvezményes kézpénzfelvételi lehetőségek mellett sms szolgáltatás és betétlekötési lehetőségek állnak a diákok rendelkezésére a kibővült szolgáltatáscsomag keretében.

Lakáshitel: változó feltételek 

A kedvezményes lakáskölcsönök felfutása megtorpant, bankok visszavonulót fújtak. Óvatosságuk okairól olvashatnak cikkünkben...

Kürti Sándor saját evolúciója 

Nehogy azzal vádoljanak, hogy minden bevezetés nélkül ugrom a téma közepébe. A történetem a földi élet megjelenésének pillanatában, 3,1 milliárd évvel ezelőtt kezdődik. Az adat a Britannica lexikon 1997-es kiadásából van. A 3,1 milliárdhoz tehát még 5 évet hozzá kell adni, hogy a pontos évszámot megkapjuk.

Eva lesz, de nem az? 

Az egyszerűsített vállalkozási adó vonzó adózási forma lehetne a gazdaság legkisebb szereplői számára, ha tényleg azokkal a feltételekkel fogadná el az Országgyűlés, amelyeket az MSZP tavasszal megígért. A kormány előterjesztése és a vita azonban kétséget ébreszt.

Kétezermilliárd forint sorsa 

Nemzeti fejlesztési terv? Sokakat nem érdekel. Ezer-ezerötszázmilliárd forint? Nos, ez utóbbiról már lehet beszélni! De az előbbi nélkül nincs mit. Ahhoz ugyanis, hogy Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozva, 2004 és 2006 között megkapja ezt a fejlesztési hozzájárulást a strukturális alapokból, még ez év végéig el kell juttatnia Brüsszelbe nemzeti fejlesztési tervét.

Termékdíj az újságokra? 

Ismét napirendre tűzi a kormány a termékdíj-emelést, illetve a termékdíjas termékek kiterjesztését. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium a hírek szerint a kormány elé terjeszti az 1995-ös évi Termékdíjtörvény módosításáról szóló anyagát. A Népszabadság azonban 17-én cáfolta az információt.

Tovább nőtt az ipari termelés 

Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2002 júliusában 8,5%-kal, az év első hét hónapjában pedig 2,1%-kal emelkedett. A termelés volumene júliusban szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint az előző hónaphoz képest 0,7%-kal, az előző év azonos időszakához viszonyított, munkanaphatástól tisztított index alapján pedig 5,1%-kal nőtt.

Az építőipari termelés alakulása 

Az építőipari termelés volumene 2002 júliusában munkanaptényezővel kiigazítva 14,1%-kal haladta meg a 2001. júliusit, az előző havinál szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva kismértékben, 0,5%-kal volt magasabb. Kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés júliusban 18,4%-kal, 2002 első hét hónapjában 22,1%-kal emelkedett.

Drágul a személyszállító kisteherautó? 

Rémhírként terjed az autóimportőrök körében, hogy a Pénzügyminisztérium 2003. január elsejétől az 5-6 személy szállítására alkalmas kishaszonjárműveket személyautóként vámkezelteti. Vagyis a korábbi rendeletekkel ellentétben azokat áfa és fogyasztási adó fogja terhelni. Ez nem jelent mást, mint 35-45 , de esetenként akár 50-60 %-os áremelkedést. Ez az intézkedés biztosan nem fogja felgyorsítani az erősen elöregedett haszongépjárműparkunk cseréjét.

Mondstanto: növekvő szerepvállalás Közép-Európában 

A Monsanto agráripari óriáscég európai igazgatója első magyarországi látogatása alkalmával a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon számolt be a vállalat fokozódó térségbeli tevékenységéről. Philippe Castaing látogatása jelzi a Monsanto magyarországi jelenlétének súlyát és a vállalat elkötelezettségét a közép-kelet európai régió iránt.

Családi a társas ellenében 

A kormány állítja: a földtörvény nyári módosítása nemhogy sérti a családi gazdálkodók érdekeit, hanem kedvez nekik, igaz, kedvez mellettük mindazoknak, akik valóban a föld műveléséből élnek, tegyék azt bármilyen jogi formában.

Minden korábbinál optimistább a lakosság 

Augusztusban ismét emelkedett a lakosság gazdasági várakozásait reprezentáló GKI lakossági bizalmi index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint szinte minden kérdésben növekvő optimizmus jellemezte a lakosságot. Az 1993. óta folyó vizsgálatok történetében most fordult elő először, hogy a mutató pozitív értéket vett fel, vagyis a kedvező válaszok száma nemcsak növekedett, de többségbe is került.

Lassan javulnak az üzleti várakozások 

A GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) az Európai Unió támogatásával minden hónapban felméri az üzleti szféra és a háztartások gazdasági várakozásait.

Nő a bankok közti különbség 

A bankszektor 2002. első félévi előzetes teljesítménye alapján nem lehet egységesen a bankszektor egészének meglepően jó, vagy esetleg 2001 félévéhez képest tovább javuló teljesítményéről beszélni – olvasható az MKB jelentésében. Jóllehet a publikus féléves adatok köre még szűk, ebből úgy tűnik, hogy a szektor tagjainak teljesítménye közti divergencia 2002-ben várhatóan növekszik.

Változások a jövő évi adó- és járulékrendszerben 

A magánszemélyek által fizetett nyugdíj- és egészbiztosítási járulék csaknem 50 százalékkal növekszik, s vélhetően megszűnik a nyugdíjjárulék adókedvezménye, ám az szja-adótábla módosítása miatt az átlagos adóterhelés mégis csökkenne jövőre – többek között ezt is tartalmazza a pénzügyi tárca javaslata az adórendszer átalakítására.

Mit várnak a fővárosi vállalkozók az önkormányzati választásoktól? 

Felfokozott várakozás előzi meg az önkormányzati választások időszakát a budapesti vállalkozók körében – ez derül ki abból a széles körű felmérésből, amelyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara készített a gazdaság fejlesztésével kapcsolatos vállalkozói elvárásokról, és amelyről lapunknak Wieszt János osztályvezető számolt be.

A Wienerberger gyár 44 százalékkal növelte kapacitását 

Szeptember 13-án, pénteken ünnepélyesen átadták azt a gyárbővítő beruházást, amelynek révén a Wienerberger Téglaipari Rt. békéscsabai gyárának kapacitása 90 millióról évi 130 millió téglaegységre nőtt.

Új üzemet avatott Sóskúton a Mapei 

Az 1991-ben alapított Mapei Kft. a világ egyik legnagyobb építőipari ragasztóanyag gyártójának leányvállalata. Az 1937-ben, Milánóban alapított olaszországi anyacég jelenleg a világ 31 országában képviselteti magát, Amerikában, Ausztráliában, Ázsiában éppúgy megtalálható, mint Európa számos országában. Szeptember 13-án új üzemet avattak Sóskúton.

MobilBANKár az MKB palettáján 

A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) korszerű és virtuális szolgáltatási körének bővítése keretében új elektronikus szolgáltatást kínál ügyfeleinek. A MobilBANKár, mely jelenleg ingyenesen vehető igénybe - havidíj és SMS küldési díj nélkül - bármikor és bárhonnan naprakész információt nyújt a Bank ügyfeleinek pénzügyeiről. Az új banki lehetőség kiegészíti a már működő PCBANKÁR és TeleBANKár elektronikus szolgáltatásokat.

A Shell csoport vezeti az energiaszekort 

A Dow Jones Fenntarthatósági Index (Dow Jones Sustainability Index, DJSI) alapján a Shell csoport második éve vezeti az energiaszektort. Az indexben szereplő társaságokat azt követően választják ki, hogy a SAM (Sustainable Asset Management/Fenntartható Eszközkezelés) értékeli a fenntarthatóság iránti elkötelezettségüket.

Fogyasztói árak - 2002. augusztus 

2002. augusztusban a fogyasztói árak egy hónap alatt 0,3%-kal csökkentek, 2001. augusztushoz viszonyítva pedig 4,5%-kal növekedtek. Idén az első nyolc hónapban átlagosan 5,5%-kal voltak magasabbak az árak, mint előző év azonos időszakában.

A kamara javaslatai a vállalkozások adminisztratív terheinek enyhítésére 

Számos javaslatot dolgozott ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamra a vállalkozók adminisztratív terheinek enyhítése, így a működési költségeik csökkentése érdekében, amelyet a Pénzügyminisztériumhoz is eljuttattak. Bíznak benne, hogy a pénzügyi tárca szakértői a jövő évi adótörvény-tervezetekbe beépítik javaslataikat.

Az MKIK deregulációs javaslatai 

A fenntartható növekedés feltételeit a gazdaság teremti meg, aminek előfeltétele a vállalkozói szféra mozgásterének bővítése, felhalmozási lehetőségeinek növelése, a vállalkozó-kedv élénkítése – mondta Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azon a fórumon, ahol a sajtó képviselőit tájékoztatták a kamara legújabb indítványáról. Könnyíteni kell a vállalkozók adminisztratív terhein – javasolja Parragh az új kormánynak. Ráadásul a vállalkozó-kedv élénkítésének ez a módja nem érinti a költségvetés kiadási, igaz bevételi oldalát sem.

Agrárjelentés 2002 

Kalászos gabonát 2002-ben 1 millió 728 ezer hektárról takarítottak be, mintegy 4%-kal (77 ezer ha) kisebb területről, mint 2001-ben.

Mezőgazdasági termelői árak - 2002. július 

A mezőgazdasági termékek termelőiár-színvonala 2002. janu-ár–júliusban 8,8 százalékkal alacsonyabb volt az előző év azonos időszakinál. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékeké 12,0, az élő állatok és állati termékeké 4,5 százalékkal csökkent.

Bértervek jövőre 

A kedvezőbb adószabályok révén 3 százalékos bruttó keresetemelés is a kívánt mértékben javíthatja jövőre a reálbér-pozíciót - hangsúlyozta László Csaba pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) szeptember 9-i ülésén.

Kezességet a Hitelgarancia Rt.-től 

A Hitelgarancia Rt. 2001-ben is sikeres és eredményes évet zárt – olvasható a cég honlapján közzétett éves jelentésből. Ugyanitt találhatók az idei év első félévének legfontosabb adatai.

Módosítják az egyszerűsített vállalkozási adó korábbi szigorú szabályait 

A Pénzügyminisztérium az érdekképviseletekkel történő megbeszélések hatására várhatóan enyhít az egyszerűsített vállalkozási adóval kapcsolatos elképzelésein. A változások miatt bővül az eva-t választók köre, s várhatóan a körbe történő “belépő” is olcsóbb lesz, mint korábban tervezték.

Hungerit: élelmiszeripari sikertörténet 

A magyar élelmiszeripar egyik legnagyobb sikertörténete a Hungerité. A cég árbevétele az elmúlt évi 16 milliárdról csaknem 21 milliárdra emelkedett. A Hungerit Rt. tavaly nagy beruházásokat valósított meg, kiépült liba- és kacsadarabolójuk új részlege, valamint folyamatos az új, korszerű fagyasztóalagút kialakítása is, amelyet hamarosan üzembe helyeznek. A cég állományi létszáma egy év alatt 1300 főről 1500 főre emelkedett.

Turizmus - 2002. július 

A januártól júliusig tartó időszakban 3,4 millió vendég 10,2 millió vendégéjszakára vette igénybe a kereskedelmi szálláshelyeket. A ven-dégéjszakák száma és a szállásdíjbevételek egyaránt 3%-kal estek vissza a 2001. év első hét hónapjához képest.

Az MNB statisztikai mérlege (2002. augusztus) 

A forgalomban lévő készpénz állománya - előzetes mérlegadatok szerint - augusztus utolsó napján 30 milliárd forinttal magasabb volt az egy hónappal korábbinál. A monetáris bázis (M0)a) éves növekedési indexe 119,3% volt.

Az árvízkárosultaknak adott adomány után adókedvezmény jár 

Az árvíz elmúltával megindult az adományok gyűjtése a károsultak javára. Érdemes tudni, hogy az árvízkárosultak javára nyújtott adományok után mind a magánszemélyeket, mind a vállalkozásokat kedvezmények illetik meg az adórendszerben. Az előny azonban csak akkor jár, ha bizonyos, törvényben előírt feltételek teljesülnek.

Bútort legtöbben szakboltban szoktak venni 

Bútorvásárlásnál erősödött a szakboltok pozíciója a korábbi évekhez képest. Ezt a bolttípust részesítik előnyben különösen az 50 évesnél fiatalabbak, legalább érettségizettek, havi nettó 100 000 forintnál nagyobb jövedelmű háztartásban élők, budapestiek és a Dunántúlon a Balaton vonalától északra lakók. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet „Shopping Monitor” című kutatása.

Stagnáló export, csökkenő import 

2002 első hét hónapjában a kivitel értéke 5101 milliárd forintot, míg a behozatalé 5572 milliárd forintot tett ki. Az export értéke folyó áron mérve nem változott, míg az első féléves egységértékindex felhasználásával számított volumenadat 6%-os bővülést mutat. Az import értéke 2%-kal csökkent, míg volumene 4%-kal nőtt. A deficit 471 milliárd forint, amely 151 milliárd forinttal alacsonyabb a tavalyi év azonos időszakában regisztrált adatnál.

A Kereskedelmi és Hitelbank teljesíti éves terveit 

2002 első félévében az országszerte 170 fiókkal rendelkező Kereskedelmi és Hitelbank működési eredménye 6,6 Mrd Ft-ra nőtt, mérleg szerinti eredménye pedig meghaladja az 5 milliárd forintot. Az univerzális bankcsoportként működő pénzintézet bevételei 9,5%-kal emelkedtek, működési költségei pedig 1,4%-kal csökkentek. . A bank összességében jó úton halad a 2002-es tervek megvalósításában – derült ki a féléves eredményekről tartott beszámolón.

Kevesebb a szarvasmarha 

Magyarország szarvasmarha-állománya tovább csökkent. A sertésállomány és a tyúkfélék állománya – a szezonalitásnak megfelelően – emelkedett. A szarvasmarha-állomány 2002. augusztus 1-jén 778 ezer volt, kétezerrel kisebb, mint 2002. április 1-jén, és 13 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A tehénállomány (367 ezer) 2001 augusztusa óta 10, április 1-jéhez viszonyítva 3 ezerrel csökkent.

Nőtt az ipari termelés júliusban 

 

Antikapitalista gazdaságpolitika helyett kiszámítható környezet 

Ezt ígérte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol a kormány gazdasági és kereskedelemfejlesztési célkitűzéseit ismertette. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában (MKIK) tartott beszámolón a miniszter az elkövetkező 500 napról, vagyis 2004 január 1-ig tartó időszak célkitűzéseiről beszélt.

Enyhe nyári szezonális hatás 

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) augusztusi értéke 51,4. Az index kisebb növekedést mutat, mint egy hónappal korábban, értéke 3,5 százalékponttal kisebb, mint júliusban volt. Kedvező, hogy az előző két évben tapasztalható tendencia folytatódott, miszerint a feldolgozóipari aktivitás a nyári szezonban nem csökkent – mint ahogy ez 1997 és 1999 között megfigyelhető volt –, hanem csak kisebb ütemben növekedett.

Nő a hitelkártyák száma Magyarországon 

Ma már a hazai bankkártyák 3 százaléka hitelkártya. Az állomány robbanásszerű növekedését a kihelyezett lakossági hitelek havi 4-5 százalékos fejlődése eredményezte – hangzott el a MasterCard mai sajtótájékoztatóján. A további fejlődés érdekében kártyatársaság, amely Európa vezető fizetési rendszere, a CIB Bankkal, a Citibankkal és a Raiffeisen Bankkal összefogva hitelkártya terméktájékoztató programot indít Magyarországon.

Kiskereskedelmi üzlethálózat - 2002. második negyedév 

A kiskereskedelmi üzlethálózat 2002 második negyedévében 930 üzlettel tovább bővült. A növekedés azonban elmarad az előző év azonos időszaki (1145 üzletes) bővülésétől. Ez év első felében össze-sen 1413-mal nőtt az üzletszám, szemben a 2001. első félévi 1550-es növekedéssel.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Konfliktusok helyett kontinuitás: mit adhat a bizalmi vagyonkezelés?

Konfliktusok helyett kontinuitás: mit adhat a bizalmi vagyonkezelés? 

Kár lenne pusztán adóoptimalizációs eszközként tekinteni a bizalmi vagyonkezelésre, hiszen sokkal több ennél.

Pénzszerzés

3 ezer cég juthat pályázati pénzhez

3 ezer cég juthat pályázati pénzhez  

340 milliárd forint áll rendelkezésre vállalati innovációs pályázatokra.

Cégblog

Nagy dobás az OTP-től – ilyen még nem volt idehaza

Nagy dobás az OTP-től – ilyen még nem volt idehaza  

Magyarországon elsőként tette elérhetővé MobilBank alkalmazásában az NFC vagy a QR-kód segítségével történő pénzkérést.

Társadalom

Szokatlan módon közös közleményt adtak ki Európa csúcsvezetői

Szokatlan módon közös közleményt adtak ki Európa csúcsvezetői 

Európai vezetők támogatásukról biztosították Donald Trump béketárgyalási álláspontját.

Infokom

Meglepő dolgok derültek ki, miként használják a mesterséges intelligenciát a cégek

Meglepő dolgok derültek ki, miként használják a mesterséges intelligenciát a cégek  

A kisebb cégek járnak élen a napi szintű AI-használatban, de gyakori, hogy a dolgozók saját zsebből fizetnek elő a prémium funkciókra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo