Túlkínálat lesz

A fővárosi irodapiac fejlődése felgyorsul az elkövetkező két évben. Az idén piacra kerülő közel 200 ezer négyzetméternyi új kínálat még egyensúlyban lesz a kereslettel, de 2007-ben túlkínálat is jelentkezhet. Mindez nem okoz számottevő változást a bérleti díjakban.

Jó évet zárt a Budapest központú magyar irodapiac 2005-ben is, és az előttünk álló 2006-ban és 2007-ben további, jelentős növekedés várható. - olvasható több cég, közte a CB Richard Ellis, az Eston Rt., valamint a DTZ piacelemzésében. Az elmúlt két évet tekintve a DTZ szakemberei megállapítják: a 2004-es erőteljes fejlesztésnövekedés után tavaly - a gazdaság enyhe lassulásával - az irodaberuházások dinamikája is lelassult valamelyest. Eredményeként, amíg 2004-ben 4,5%-os, 2005-ben csak 4%-os volt a bővülés. Az átadott irodaterületek oldaláról nézve ez azt jelenti, hogy míg két évvel ezelőtt közel 85 ezer négyzetméterrel, 2005-ben 73 ezer négyzetméternyi területtel nőtt az új, korszerű területek összmérete. Pozitívan értékelhető viszont, hogy a tavaly bérbe adott területek nagysága meghaladja a két évvel ezelőttit: 236 900 négyzetmétert vettek bérbe, több mint 16 ezerrel többet, mint az azt megelőző esztendőben. Az új fejlesztések közül kiemelkedik az Infopark "C" épülete, a Víziváros Office Center, valamint a Máriássy Ház és a Danubius Ház IV. létesítmények.

Két év alatt félmillió négyzetméter

Idén várhatóan látványosan felgyorsul a piac, hiszen ha a tervezett új projektek megvalósulnak, 200 ezer négyzetméternyi új terület kerül piacra. Jövőre pedig akár 330 ezer újabb négyzetméterrel is bővülhet a kínálat. Az erőteljes fejlesztés-fellendülés idén még nem érezteti hatását, mivel az előrejelzések szerint a 2006-ban átadásra kerülő új kínálat nagyjából egyensúlyban lesz majd a kereslettel, de 2007-ben akár túlkínálat is felléphet. Az idén befejezett új irodaépületek egy része már elkelt, néhányra pedig előbérleti szerződést kötöttek. A keresletet tovább növeli, hogy egyre több hazai vállalkozás költözik át a korábbi "B" vagy "C" kategóriás irodáiból "A" kategóriás épületbe. A DTZ számításai szerint a 2005-ben bérbe adott irodák 27%-át a régebbi építésű, kevésbé minőségi épületekből korszerűbb létesítményekbe költöző magyar vállalkozások tették ki.


forrás: DTZ

Az idei és jövő évi irodaberuházások többsége továbbra is a bérlők által kedvelt területeken, a Váci úton és Budapest déli részén épül. A Váci úton kap helyet például a Teufel épülete, az Átrium Park és a BSR Center "A" és "B" üteme, míg a déli részen adják át a Riverside irodakomplexum, valamint a Haller Gardens projektjének első ütemét.

Az árak változatlanok

A bérlemények iránti kereslet növekedése kedvezően hatott és hat továbbra is a kihasználatlansági mutató, illetve a bérleti díjak alakulására. Az üresen álló irodaépületek aránya az elmúlt öt évben folyamatosan csökkent, így az üresedési mutató 2005 végére elérte az elmúlt 10 év legalacsonyabb arányának számító 11,5%-ot, és aránya - az évközbeni kisebb ingadozások ellenére - idén sem változik. Mint ahogy a fejlesztések felgyorsulása a bérleti díjakban -- idén és jövőre -- sem okoz számottevő változást.

A kiemelt "A" kategóriás épületek legmagasabb bérleti díjai továbbra is a 16-17 euró/négyzetméter/hó tartományban mozognak (adók és közös költség nélkül), míg egy-két kivételes épületben elérik a 17-20 eurót. A legtöbb tranzakció bérleti díja azonban 12-14 euró körül mozog. A jobb minőségű "B" kategóriás épületek bérlői havi 10-11 eurót fizetnek négyzetméterenként, de néhány helyen az ár 10 euró alatt mozog. Nem szűkül az elkövetkező két évben a piacon mára általánosan elfogadottá váló, a bérlőknek nyújtott különböző kedvezmények köre sem (például félhavi, egyhavi bérleti díj elengedés évente stb.). - derül ki a DTZ friss irodapiaci jelentéséből.


forrás: DTZ

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo