Gazdaság
Fogyatékkal nehéz munkát találni
A fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű emberekről való gondoskodás messze túlnő a gazdasági érdekeken, a társadalomnak alapvető kötelessége, hogy sajnálgatás helyett a rászorulók számára lehetőséget teremtsen meglévő képességeik fejlesztésére és kibontakoztatására - hangoztatta Tarcsi Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára Szombathelyen egy osztrák-magyar munkaügyi konferencián.
Egyszerűen lehet munkához jutni
Enyhítheti az elmaradott térségek foglalkoztatási problémáit az a hazánkban ma még újszerű foglalkoztatási forma, amely máshol évek óta sikeresen működik. A távmunka révén a cégek 20-40 százalékos költségcsökkenést realizálhatnak, de a távmunka-házak építése a munkáltató mellett mind a munkavállalók, és a térségek fejlődése számára kedvező alternatívát jelenthet.
A legjobb cégek is panaszkodnak
A költségvetési kiigazítások és az amerikai gazdasági válság hatása a száz legdinamikusabban fejlődő cég teljesítményére is rányomja bélyegét.
Lefelé bukdácsol Magyarország
Hazánk versenyképessége tovább romlik, elsősorban a tartósan rossz gazdaságpolitikának köszönhetően - szűrhető le a svájci IMD által szerkesztett World Competitiveness Yearbook 2008 című nemzetközi elemzésből, amely 55 ország versenyképességét hasonlítja össze statisztikai adatok és vállalatvezetők véleménye alapján.
A német iparkamara várja a magyarokat
A kelet-közép-európai munkavállalókra vonatkozó korlátozások beszüntetésére szólította fel a német kormányt a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetsége (DIHK).
"Túlfeszített munka" a BKV-nál
Működési zavarokat okoz a BKV-nál a munkaerőhiány néhány foglalkozási ágban, erről a munkáltató nem akar tudomást venni - mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője a menedzsmenttel tartott létszám-felülvizsgálati egyeztetés után az MTI-vel. A BKV annyit közölt, hogy a társaság tájékoztatást adott egyes igazgatóságainak létszámáról, amelyet a szakszervezetek elfogadtak.
Belvárosi érdekutcák
A vállalkozók is, vevőik, ügyfeleik, vendégeik is gyakran megtalálják számításukat, ha jellegzetes szakmák képviselői egy-egy utcába költözve kereskednek, kínálják szolgáltatásaikat. A spontán "elfoglalt" utcák mellett arra is van példa, hogy az önkormányzat ad többet az "egynemű" vállalkozóknak, hogy vonzóbb, élhetőbb utcáit szívesen keressék fel a helybéliek, a külföldiek.
GKM: felül kell vizsgálni a postatendert
Szabó Pál jelenlegi gazdasági és közlekedési miniszter, a Magyar Posta Zrt. korábbi vezérigazgatója támogatja Szűts Ildikó kezdeményezését a kerékpár-beszerzési tender felülvizsgálatára.
Angolok jelentek meg Gyálon
Magyarországot választotta beruházása színhelyéül piaci részesedése alapján Anglia legnagyobb kontaktlencse tisztítófolyadék gyártója, az angol Sauflon Pharmaceuticals Ltd.
Tizedelték a kartellezők bírságát
Kartelleztek a művészeti egyesületek, de a versenyhatóság túlságosan nagy bírságot szabott ki rájuk. Ezért azt az ítélőtábla jelentősen mérsékelte.
Hivatalossá tett árrobbanás
Az agrárolló mutatója az első negyedévében 111 százalék. Az előző évhez képest a termelői árak növekedési üteme magasabb volt a ráfordítási árakénál. Az idén márciusban a gabonafélék termelői átlagára az előző év márciusához viszonyítva jelentősen, 85,9 százalékkal emelkedett. A gyümölcsárak 69,5 százalékkal nagyobbak.
Újra itt az amerikai csirke
A kereskedelmi akadályok leépítését folytatja az EU és az Egyesült Államok. Várhatóan feloldjuk az amerikai baromfit sújtó importtilalmat.
Betakarított agrárbéke
A Piac és Profit Magazin májusi számának tartalmából: Betakarított agrárbéke - interjú Gráf Józseffel; Duna-program: Megfeneklett - riport legnagyobb folyónk lehetőségeiról; Belvárosi érdekutcák - egy szakma, egy utca; Tőzsde: Mérlegen a jövő - interjú Szalay-Berzeviczky Attilával; A golf titkai - nem úri passzió. Keresse péntektől az újságárusoknál!
Luxusnak mondják, pedig...
Nem minden luxusingatlan, amelyet annak hirdetnek. Azok minősége olykor még a középszintet is alig éri el. Jelentősek a kedvezmények is ilyenkor.
Humántőke: a siker egyik titka
"Az a vállalat, mely ugyanolyan fontosnak - ha nem fontosabbnak - ítéli emberei, mint gépei karbantartását, prosperálni fog."
Sosem késő képezni magunkat
Felnőttképzési és szakképzési tanfolyamok iránt érdeklődőknek nyújt széles körű segítséget a május 16-án kezdődő és három napon át tartó felnőttképzési és szakképzési kiállítás a fővárosban - közölték a szervezők az MTI-vel.
Gyurcsány: szükség van a nagyobb versenyre
"Aktuális versenypolitikai fejlemények Európában, különös tekintettel a bankszektorra és az energiaszektorra" címmel rendezett nemzetközi konferenciát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
"Átlandolt" a Malév
A Domogyedevói Nemzetközi Repülőtér infrastruktúrája, a közvetlen átszállási lehetőség és a kelet-nyugati utazási igények jobb kiszolgálása révén a Malév a saját veszteségmérséklő programját egészítheti ki forgalom- és mielőbbi nyereségbővítő stratégiájával.
"1996 óta nem volt ilyen kilátástalan a helyzet"
A cégek három, a fogyasztók tizenhárom éve nem voltak olyan pesszimisták, mint áprilisban; a GKI 1996 óta számított konjunktúra-indexe az eddigi legalacsonyabb szintre esett.
Pünkösd miatt csúszott a határidő!
Május 12. pünkösd hétfő helyett, kedden május 13-ig jár le számos adónem és bevallás határideje.
Átvernek a légitársaságok?
Az Európai Bizottság szerint a légitársaságok jelentős része félrevezeti a repülőjegyüket Interneten megvásárló fogyasztókat, és további intézkedéseket helyezett kilátásba, ha a vállalatok egy éven belül nem változtatnak a jelenlegi gyakorlaton.
Az önkormányzatoké a balatoni hajózás
Kiss Péter kancelláriaminiszter szombaton nemcsak a nyár fővárosának kulcsát, hanem a Balaton Hajózási Zrt. állami tulajdonban lévő, 49 százaléknyi tulajdoni hányadot képviselő részvényeit is átadta - ingyenesen - Balázs Árpádnak, Siófok fideszes polgármesterének, a Balatoni Szövetség elnökének Siófok szezonnyitó ünnepségén.
"Áfa-emelés lenne igazságos"
Az áfa-kulcs megemelése mellett érvelt Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa egy környezetvédelmi adózásról szóló budapesti konferencián pénteken.
Újra felvirágzik a turizmus?
Javultak a turisztikai cégek várakozásai, az Ecostat első félévi turizmusbarométer indexe mintegy 3,6 százalékponttal 44,3 százalékra emelkedett az előző félévihez képest.
Hagyománnyá vált a feketemunka
Megfelelő érdekeltségi és ösztönzőrendszer kell ahhoz, hogy legálisan vállaljanak munkát, akik ma nem ebből élnek - hangoztatta az új szociális és munkaügyi miniszter, amikor csütörtökön bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott.
Mindenki jövedelmét emeli az EU
Átlagosan öt százalékkal magasabb jövedelmet jelent az Európai Unió puszta létezése az uniós polgároknak - véli egy nemzetközi tanulmány.
Kevés a bedolgozói és részmunkaidős állás
Áttekintették a foglalkoztatáspolitikai és szociálpolitikai intézkedések összehangolását, a segélyezettek elhelyezkedését segítők együttműködését.
Fokozottan figyel az APEH
Hazánk a transzferárazás kérdésében a tanulási folyamat elején jár. Ez igaz az APEH-re és a cégekre egyaránt. Az előbbi azért szigorúan ellenőriz.
Dupláznak a bevásárlóközpontok
A közép- és kelet-európai régió logisztikai piaca jelentős növekedés előtt áll, így a következő években komoly lehetőségeket kínál a befektetők és fejlesztők számára - áll a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb, "Ipari és logisztikai ingatlanok a jövőben" című elemzésében, amelyet csütörtökön szeminárium keretében ismertettek a vállalat nemzetközi szakértői Budapesten.
Többnapos lesz a BKV-sztrájk
Többnapos sztrájkba kezdenek a BKV azok a tagszervezetei, amelyek csatlakoztak a munkabeszüntetéshez. Befejezésének időpontját később közlik.
Magyarország (még) nem alkalmas
Továbbra sem teljesíti Magyarország azokat a kritériumokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy csatlakozhasson az eurót saját pénzként alkalmazó európai uniós államok övezetéhez - állapította meg az Európai Bizottság az érintett országokról szerdán kiadott átfogó értékelésében, úgynevezett konvergenciajelentésében.
Történelmi csúcson az olajár!
Szerdán erősödött, rekordszintre emelkedett a kőolaj ára Londonban és New Yorkban. Mindkét irányadó olajfajta hordónkénti ára meghaladta a 122 dollárt.
Jobban ellenőriznék az áfa-befizetéseket
Közösségi szinten kell fellépni az áfa-csalások ellen, a hangsúlyt a kiváltó okok megszüntetésére kell helyezni - hangsúlyozta Fazakas Szabolcs szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő a parlament költségvetési ellenőrző bizottságának ülésén.
Túlsúlyban a munkanélküliek
Ma még kérdés, hogy az állami politikák hogyan találnak majd irányt a gazdaságot húzó, a cégek letelepedését támogató, képzett, dolgozó rétegekhez. Megoldandó feladat a uniós tagállamok előtt az előzetes tudás beszámítás és a felnőtt pályatanácsadás, felnőttoktatás rendszerinek összekötése is.
Újabb útadó jön?
Az EU-tagországok kormányai még mindig tartózkodással fogadják az Európai Bizottság tervét, hogy a kamionokra a szennyezésük, a közlekedési dugó okozás és a zajszint arányában mérjenek ki úthasználati díjat, de az ötlet "érik".
Kisebb áfát befizetnének az ügyfelek?
Az áfacsökkentés jó lehetőség lenne, hogy a ma számlát nem kérő megrendelők ne kerüljék ki az adófizetést. Néhány esetben, mint például a felszolgálási díjra eső jrészleges árulékfizetés - bevált az engedékenyebb adópolitika. A magyar valóság azonban lassan változik és egyre több feketén foglalkoztatott vállalkozás bukik le. Ők 20 milliós bírságot kockáztatnak - hangzott el a feketegazdaságról megrendezett konferencián.
Dőlnek a bevallások az Apeh-hez
Május 5-éig közel 1,752 millió darab szja bevallást regisztrált az adóhatóság, mintegy 20 ezerrel többet, mint tavaly május elejéig - jelentette be Polgár Péter, az APEH elnökhelyettese. Ez az idei évre várt 3,3 millió szja bevallás több mint 50 százaléka.
Újabb ezreknek találtak munkát
Összesen 3,6 milliárd forintból három közmunkaprogram indult, vagy indul május elején, melyek során 4500 ember kap átmeneti állást.
Amikor a legjobb márkák versenyeznek
Újabb szakaszához érkezett a Business Superbrands és a Superbrands programok kiválasztási folyamata: a bizottságok megválasztották 2008 üzleti és fogyasztói szupermárkáit.
Feltartóztathatatlan luxusáruk
Spanyolország egyre jobban vonzza a nemzetközi kereskedelem szereplőit, így jó esélye van arra, hogy elhódítsa a "legnemzetközibb kiskereskedelmi piac" címet az Egyesült Királyságtól. Magyarország a lista középmezőnyében található. A vezető nemzetközi kiskereskedelmi márkák piaca közel sem telített a régiónkban.
Hirdetésben figyelmeztet sztrájkra a BKV
Hirdetésben figyelmeztet a szakszervezetek által bejelentett határozatlan idejű sztrájkra a BKV; a Metro című napilap hétfői számában megjelentekről a cég azt közölte az MTI-vel, hogy az tájékoztató jellegű és több ilyenre lehet majd számítani.
Vám kérhető külföldi árura
Megjelent a 2009. január 1-jétől alkalmazandó autonóm vámkontingensek illetve vámfelfüggesztések listája. Felíratni és kifogásolni is lehet.
Lecsaptak a magyar kalózokra
Különösen nagy vagyoni kárt okozó visszaeső dvd-kalózokat fogott el a rendőrség. Akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők az elkövetők.
Veszélyben a globalizáció!
A vállalatok a világon mindenütt nehezen tudják kezelni az erősödő kormányzati protekcionizmust, amely jelenleg a működésüket érintő legnagyobb kockázatok egyike - állapítja meg a BT Global Services megbízásából készült új jelentés.
Pályázat a Déli-sark természeti kincseiért
Versenypályázatot hirdetett a Déli-sark és a környező tengerek ásványi potenciáljának feltárására a Rosznyedr, az ásványi kincsekkel foglalkozó orosz állami ügynökség illetékes osztálya.
Nincs többé olcsó élelmiszer!
Az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) elnöke szerint az olcsó élelmiszerek kora valószínűleg lejárt. Kuroda Haruhiko üzenetét madridi sajtóértekezletén hangoztatta, a szervezet 41. közgyűlése alkalmából.
A rendőralapítvány is (legalább) 100 millióval tartozik...
Az Apeh közzétette legfrissebb listáját a 100 millió forintnál többel tartozó cégekről és szervezetekről, illetve a 10 millió forint feletti adótartozást felhalmozó magánszemélyekről.
Év végére kijutunk a gödörből?
Év végére a magyar gazdaság kijöhet a növekedési gödörből, de a bővülés üteme 2008-ban is elmarad a többi, új EU-tagállamétól - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.