"Évi 60 millió felett nincs jutalom"

Barack Obama amerikai elnök fontosnak tartja, hogy az amerikai kormány gazdaságösztönző programjából a világgazdaság is biztatást merítsen.

Ezért a programról szóló törvény szövegében meg fogják változtatni a "Buy American" (Vásárolj amerikait) jelszót. "Egyetértek azzal, hogy nem küldhetünk protekcionista üzenetet. Majd meglátom, milyen nyelvezetet dolgozhatunk ki ebben az ügyben. Most, amikor a világkereskedelem hanyatlik, hiba lenne olyan üzenetet küldeni, hogy csak magunkkal törődünk, és nem aggódunk a világkereskedelemért is" - mondta az elnök kedden későn a Fox televíziónak nyilatkozva.

Odahaza viszont az elnök rossz hírrel szolgál a vállalatvezetőknek. A kormány arra készül, hogy évi 500 ezer dollárra korlátozza a vezetők javadalmazását azoknál a cégeknél, amelyek állami támogatást kaptak vagy kapnak ezentúl, mondta egy meg nem nevezett kormányzati illetékes hírügynökségeknek szerdán. Korlátozni fogják a végkielégítéseket, és átláthatóbb szabályokat állapítanak meg a vállalati repülőgépekre, a nagy vendéglátásokra, a hivatali épületek és helyiségek felújítására és a konferenciák költségelszámolására is.

Obama maga a múlt héten "szégyenteljesnek" nevezte a Wall Street-i bankárok fizetését a mostani körülmények között, kedden pedig - részletek említése nélkül - úgy nyilatkozott a CNN televíziónak, hogy "néhány nagyon világos feltételt fogunk szabni". "Ez ésszerű megközelítés. Nincs államosítás, marad a magánvállalkozás, de az embereknek elszámoltathatóknak kell lenniük, felelősen kell viselkedniük, és éppen ezt kell általában is helyreállítanunk a pénzügyi szektorban" - mondta az elnök.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo