Gazdaság
Jön a nagy rizskartell?
Számos dél-kelet-ázsiai ország minisztere találkozott az indonéz fővárosban a hét végén, hogy a rizshelyzetről, az árak stabilizálásának, a termelés növelésének lehetőségeit vitassa meg. Elsősorban a helyi lakosság megfelelő ellátása a cél, melynek érdekében a térség államaiban már rizskiviteli, rizsellátási korlátozásokat vezettek be, termelői támogatásokat határoztak el.
Hogyan adjuk el termékünket?
A Reklám Világszövetség Magyar Tagozata és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége 2008-ban immár hetedik alkalommal rendezi meg a nemzetközi és magyarországi marketingkommunikációs szakma, a hatékony reklámozásról szóló versenyét, az EFFIE-t.
Euró: csak Szlovákia áll készen
Az euró bevezetéséhez vezető folyamat helyzetét értékelő jelentést tesz közzé az Európai Bizottság szerdán tíz európai uniós tagállamról, köztük Magyarországról, de közülük minden bizonnyal csak Szlovákiáról állapítja meg, hogy készen áll az áttérésre a közös EU-valutára.
Németország nem felejt
A németek egyharmada, kilenc évvel az euró bevezetése után, még mindig visszasírja a német márkát. Az infláció egyik okozójának tartják az eurót.
Aprópénzért sajátít ki az állam
Az M43-as autópálya nyomvonalán található, kisajátítandó földterületért először százezer, később már több mint ötszázezer forintot kínáltak.
A pornó miatt veszítette el állását
Egy alkalmazottat három hónapra függesztették fel az állásából Japánban, miközben le is fokozták a hivatali ranglétrán. Az ok pornóoldalak látogatása.
Adóslistát közölt az APEH
Adózást megtagadó magánszemélyek és cégek is találhatóak az APEH honlapjáról elérhető listán. Ők már fél éve nem fizetnek a közös kasszába.
Megdrágított családi ház építés
Több törvény változna a területfejlesztési miniszter elképzelései alapján. Összevont építési engedélyt lehet kérni. Változik a lakásépítés illetéke.
Ösztöndíjak szakmunkásoknak is!
Az "Út a munkához" kormányzati program Miniszterelnöki megbízottja: Török Zsolt és Kovács János az MSZP munkástagozatának alelnöke azt kezdeményezi, hogy a hiányszakmákat elsajátító tanulóknak biztosítson a Kormány ösztöndíjat.
Magyar-Vietnami üzleti tanács alakult
Vietnamban üzleti érdekeltséggel rendelkező hét magyar vállalat megalakította a Magyar-Vietnami Üzleti Tanácsot Budapesten - közölte a Magyar-Vietnami Üzleti Tanács.
Tavaly 322 milliárdért turistáskodtunk
A lakosság tavaly 322 milliárd forintot költött turizmusra, ami a háztartások összes nemzeti fogyasztásának 2,5-2,6 százaléka - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából megjelent.
Csak 28 ezer milliárd a veszteség?
A jelzáloghitel-piaci válság okozta veszteségek, a behajthatatlan tartozások leírása fele akkora összeget tesz ki, amit azt a szakértők korábban kalkulálták - állapítja meg a Bank of England (BoE) csütörtökön közzétett jelentésében.
Az amerikaiak csak költenek...
Márciusban az Egyesült Államokban a vártnál jóval nagyobb mértékben bővültek a személyi kiadások, miközben a személyi jövedelmek a becsültnél valamivel szerényebben nőttek.
Kormány az ügyeskedő vállalkozások ellen
A kormány nem csupán a közbeszerzési törvény módosításával akar keményebben fellépni az ügyeskedő vállalkozásokkal szemben, hanem a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény módosítását is javasolja - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Nem kell az euró a szlovákoknak?
A szlovákok 56 százaléka úgy érzékeli, hogy számára előnytelen lesz országának belépése az euróövezetbe. A felmérést az UVVM közvélemény-kutató cég készítette a közelmúltban. Mint ismeretes, az EU zöld utat adott Szlovákiának az euróövezeti belépésre a jövő év elejétől.
Instabil kormány, nagy kockázat
Az utóbbi évet a politikában és a gazdaságban is ellentmondásos folyamatok jellemezték. A politikában nem csökkent a 2006-ban jelentősen megemelkedett kockázat, a gazdaságban a kockázat az előző évihez képest alig változott, és továbbra is a közepes tartományban maradt. Ezt állapítja meg a Political Capital Institute és a Figyelő szakértői által idén is elkészített, az elmúlt évet értékelő Országjelentés, amely vezető magyar gazdasági és politikai elemzők segítségével ad összegzést Magyarország helyzetéről.
Nagy lehetőség kapujában Budapest
Finisébe érkezett az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) székhelyének elnyeréséért folytatott kampány. A múlt heti határidőig négy pályázó - Budapest, Wroclav, Sant Cugat del Valles, valamint Bécs és Pozsony közösen - jelezte, hogy otthont adna a legújabb uniós ügynökségnek.
"Nagyon aggódunk az uniós pénzek miatt"
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint rugalmas és gyorsan reagáló gazdaságra van szükség, ehhez megfelelő mozgástér kell, amelyet a költségvetési hiány tartósan alacsony szintje teremthet meg - mondta Simor András a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendezvénysorozatán.
Külföldi példákból tanulnak a magyar falvak
Több éves szünet után, a 26. számmal újraindul a Településfejlesztési Füzetek szakmai sorozat, amit várhatóan továbbiak fognak követni, illetve az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium tervezzi a korábbi, még nem digitális formában készült füzetek megjelentetését is.
Eurózóna: pangó kiskereskedelem
Áprilisban a vártnál nagyobb ütemben csökkent a kiskereskedelmi eladás az eurózónában márciushoz képest - 1000 kiskereskedelmi vezető megkérdezése alapján készített felmérés szerint.
Itt a szlovák euró
Teljesíti Szlovákia az euróövezeti csatlakozás feltételeit - áll egy brüsszeli sajtóértesülés szerint abban a jelentéstervezetben, amelyet az Európai Bizottság jövő szerdai ülésén fogad el a témáról.
Behajtási díj: felfüggesztését kérik
A fuvarozó szervezetek a fővárosi behatási díj felfüggesztését kérik az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatára hivatkozva, amely szerint az önkormányzatoknak nincs lehetőségük úthasználati díjat szedni - mondta Klinka László a Közúti Fuvarozók Érdekvédeméért Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Kik számíthatnak újabb ellenőrzésekre?
Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa a téli és tavaszi fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatairól konzultált az akciókban résztvevő társhatóságok és az érintett gazdasági érdekvédelmi szervezetek képviselőivel.
Átlag másfél év alatt találunk munkát
2008 I. negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 844 ezer, a munkanélkülieké 333 ezer fő volt, ami 8 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.
Hamarosan adóhatáridő!
A kettős könyvvitel alá tartozó vállalkozásoknak május 31-ig kell a társasági adót és a különadót bevallani és a még fennálló tartozást megfizetni.
Az elnökök felelősek a válságért!
A közgazdasági Nobel-díjas Joseph Stiglitz szerint az amerikai Fed korábbi elnökét, Alan Greenspant és magát az amerikai elnököt is felelősség terheli az amerikai pénzügyi válság kialakulásáért.
Nem hatott az ultimátum
Lejárt a Yahoo-nak adott 42 milliárd dolláros felvásárlási ajánlat határideje. A Microsoft már csak ellenséges felvásárlással szerezheti meg a céget.
Pörög a Balkán
Nyugat-Balkán államaiban a gazdasági növekedés 6,2 százalékosra gyorsult 2007-ben az egy évvel korábbi 5,1 százalékról, 2008-ban és 2009-ben valamelyest alacsonyabb átlagos növekedésre lehet számítani a régióban, de az még így is 5,5 százalékos lehet - áll abban az ICEG (Gazdasági Növekedés Nemzetközi Központja) elemzésében.
Lenyomhatatlan élelmiszer árak
A tavalyinál jobb gabonatermés mérsékelheti az élelmiszerek árának emelkedését az idén. Eddig az étolaj drágult a legtöbbet, a burgonya olcsóbb lett.
Kivesézett lakáshitelek
Tavaly már leginkább használt lakást vettek meg hitelből. A folyósított 767 milliárd forint új hitelnek csak 13 százaléka volt államilag támogatott.
A következő sztrájktól félnek
Az első negyedévben 11 százalékkal megugrott a készülő filmprodukciók száma Hollywoodban, mert a stúdiók megijedtek egy esetleg bekövetkező színészsztrájktól.
Nem kellünk a németeknek
Minimális az esély, hogy a németek 2011 előtt megnyitják munkaerő-piacukat az új tagállamok munkavállalói előtt. A német kormány a végsőkig elmegy.
Kaszált az APEH a Nyugat-Dunántúlon
Az önadózásból származó bevételek összege 1,3 milliárd forinttal nőtt 2008 első három hónapjában az elmúlt év azonos időszakához képest, és elérte a 94,5 milliárd forintot a Nyugat-Dunántúlon - közölte az APEH regionális igazgatóságának vezetője sajtótájékoztatóján Győrött.
Bezárja dorogi gyárát a Colgate-Palmolive
A Colgate-Palmolive Kft. kivonja Magyarországról termelő és kiszerelő kapacitását, és az év végéig felszámolja dorogi üzemét, a gyárbezárás 114 főt érint, a teljes dolgozói létszám elbocsátásával jár - mondta el az MTI-nek a dorogi munkaügyi központ kirendeltség-vezetője, miután a gyárban megtartották az első csoportos munkaügyi tájékoztatót.
Munkalehetőség Észak-Magyarországon
Az idén összességében 8,2 milliárd forint fordítható a foglalkoztatás bővítésére az észak-magyarországi régió három megyéjében a Foglalkoztatási Alap decentralizált részéből, az év első negyedében a regionális munkaügyi központ ebből az összegből több mint 5 milliárd forintot már odaítélt a pályázóknak - mondta Mogyorósí Gyula, a regionális munkaügyi tanács elnöke.
Export: hogyan, merre?
Eddig összesen körülbelül hét-nyolcezer magyar vállalat fogott külföldi terjeszkedésbe, a beruházások 80 százalékát mégis a tíz legnagyobb cég adja. Ez az arány várhatóan csökkeni fog, hiszen az utóbbi időben egyre többen gondolják úgy, hogy van keresnivalójuk külföldön. Van is, csak okosan kell terjeszkedni.
Ausztria jól jár Kelet-Európával
Máshogy látják az Európai Unió bővítését Ausztriában a különböző gazdasági szervezetek. Az ottani kamara szerint áldás volt az alpesi országnak.
Nem kell a bankfelügyelő
2008. április 24-én Mirko Cvetkovic, szerb pénzügyminiszter találkozott Erős Jánossal, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatójával, aki egyben az Állami Bankok Európai Szövetsége (EAPB) elnöki posztját is betölti, valamint Henning Schoppmannal, az EAPB főtitkárával.
Korlátozzák a hipermarketek a rizsvásárlást
A kibontakozóban levő globális élelmiszerválság közepette a chicagói terménytőzsdén rekordot döntött a rizsár, és a világ legnagyobb rizsexportőr országában, Thaiföldön is tonnánként már ezer dollár fölé nőtt a gabonaféle ára, az év eleje óta közel megháromszorozódva.
Megtartaná diplomásait Szolnok
A diplomát szerzett, helyben felnőtt fiatalok Szolnokra való visszatérését ösztönző programot fogadott el csütörtöki ülésén a megyei jogú város közgyűlése.; az említett célt elsősorban a munkába állás és a letelepedés megkönnyítésével szeretné elérni az önkormányzat.
Kizöldült az autóipar
A klímaváltozás felgyorsulásával világszerte megszaporodtak a környezet védelmét szolgáló állami intézkedéscsomagok. Az autóiparban is, mint a leginkább érintett szegmensben, egymás után jelennek meg az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását mérséklő vagy teljesen megszüntető megoldások. Az autógyártók különböző alternatív hajtásmódozatok mellett tették le voksukat, de felelősségük tudatában nemritkán erejüket egyesítve fejlesztenek ki új megoldásokat.
Hová menjünk a héten üzletet kötni?
Az Európai Bizottság támogatásával a héten két helyen, két különböző fórumon építhetnek kapcsolatokat az uniós piac iránt érdeklődő kis- és közepes vállalkozások. A programokat az unió vállalkozásfejlesztési hálózata, az Enterprise Europe Network szervezi, az ITD Hungary uniós irodája projektpartnerként vesz részt az események szervezésében.
Pozsony nyerte a tokaji borháborút?
A szlovák agrártárca úgy ítéli meg, hogy a Magyarországgal folytatott eredménytelen egyezkedés után Brüsszelben Szlovákia lett a Tokaj bor márkanevéért folyó háború első csatájának győztese.
Előny az e-számlázóknál
Minél hamarább érdemes áttérniük az EDI rendszerű számlázásra a vállalkozásoknak, ha nem szeretnének versenyhátrányba kerülni - hangzott el egy, az elektronikus számlázással foglalkozó szakmai konferencián. Az elektronikus számlázás bevezetése esetén a beszállítók még a vitatott tételek esetén is a fizetési határidőn belül juthatnának jogos követeléseikhez.
Újra merünk vásárolni
A GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös komplex Fogyasztói Bizalom Indexe 2008 első negyedévében 4 százalékpontnyit nőtt. A növekedéshez főként a háztartások jövő évi pénzügyi helyzetükre vonatkozó várakozásai és a tartós fogyasztási cikkek iránti vásárlási hajlandóság járult hozzá.
Tokajska, a szlovák tokaji
A szlovák névváltozat használatára kérte Magyarország az Európai Uniót a tokaji borvidék szlovákiai részére vonatkozóan az unió úgynevezett mezőgazdasági különbizottságának hétfői brüsszeli ülésén - tudta meg az MTI diplomáciai forrásból a találkozót követően.
Most meghódíthatjuk Koreát!
A Koreai Importőrök Szövetségének meghívásának eleget téve az ITD Hungary Zrt május 23. és 26. között Szöulban részt vesz a 2008. évi Import Áruk Vásárán, amely Korea legnagyobb kongresszusi és kiállítási központjában, a COEX-ben kerül megrendezésre.
Mire figyeljünk adóbevalláskor?
Az APEH a személyi jövedelemadó bevallások kezdeti ellenőrzésének tapasztalatait összegzi, hogy a későbbiekben ezek a hibák már ne forduljanak elő.