A válság a sikeresek szemével

Bátrabb kormányzati fellépést, így a munka terheinek a csökkentését és nem növelését várják a magyar sikervállalatok - derült ki egy keddi háttérbeszélgetésen. A legtöbben visszaesést várnak az idei évtől, ám vannak, akik szerint a válság akár az erőgyűjtésre is kiváló alkalom. A megoldást az innováció jelentheti, ám a hazai cégek továbbra is keveset költenek erre.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A válság első hulláma direkt módon nem hatott az OTP-re, ám a szélvihar széle a bankcsoportot is elérte - közölte Schenk Tamás, az OTP üzletpolitikai igazgatója. Szerinte a pénzügyi szektor igen nehéz időket él át, hiszen egyre nehezebb a tőkéhez jutás, ám a saját pozíciójukat stabilnak nevezte. A legfontosabb feladat, hogy mind a cég, mind az ország pozitív képet fessen magáról, hogy a korábban megrendült bizalom minél hamarabb helyreállhasson - hangsúlyozta a szakember.

Az úgynevezett bankmentő csomaggal kapcsolatban elmondta, hogy a fő kérdés az, milyen feltételek mellett jutnak pénzhez. "Egyik bank sem tud annál jobb feltételekkel hitelt nyújtani, mint ahogy azt ő kapja" - emelte ki, majd hozzátette, hogy jelenleg még tárgyalnak a csomagról, így részleteket nem tud közölni.

Függés a beszállítóktól

Az Electrolux Lehet Hűtőgépgyár Kft. tavaly 150 országban összesen 40 millió terméket értékesített, a cég exportátlaga így továbbra is 90 százalék körüli - közölte Takács János vezérigazgató. A jelenlegi válság a vezető szerint annyira fogja érinteni őket, amennyire Európát: a vásárlóerő csökkenését már ők is érzik, hiszen ennek következtében egyre több vásárló halasztja el a vásárlást, vagy vesz olcsóbb terméket.

Az Electrolux számára a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a beszállítóik közül sok a kkv, akik jóval kevésbé vannak felkészülve egy hosszan tartó recesszióra - emelte ki Takács János. Éppen ezért a vállalat megpróbál segíteni a partnerein, így például győzködik őket, hogy több lábon álljanak és ne csak egy cégtől - jelen esetben az Electroluxtól - függjenek. Ugyancsak tanácsolják nekik, hogy lépjék át az országhatárt és váljanak regionális vállalatokká, hiszen ez is a talpon maradást segíti. Segítség lehet az is, hogy azokat a kkv-kat, amelyeket lehet, a K+F-be (kutatás+fejlesztés) is bevonják, így is erősítve pozíciójukat. Fontos azonban, hogy pénzügyi segítséget egyik partnernek sem nyújtanak - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Erősíthet is a válság

Bár már-már elhasznált szavak, mégis igaz, hogy a válságban a lehetőséget kell meglátni - közölte Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója. Szerinte a mostani időszak az erőgyűjtésé, ennek megfelelően a magyar energiavállalat is - miközben a saját forrásaira épít - csökkenti a költségeit. Reményeik szerint - többek közt néhány beruházás elhalasztásával - több milliárd forintot is sikerül ily módon spórolni.

Amennyiben ez sikerül, akkor akár megerősödve is kijöhet a cég a válságból - hangsúlyozta Mosonyi György, hozzátéve, hogy számításai szerint az év végére már látni lehet majd a fellendülés jeleit. 

Van, akinek a gyenge forint a jó

Egyelőre nem látni, hogy a válság elmúlna, így félő, hogy a Philips sem fog ugyanolyan jól teljesíteni, mint a korábbi években - közölte Benedikt Laux, a cég regionális igazgatója. Ennek megfelelően, ahogy egész Európában, a fehérvári gyárban is vissza kellett fogni a termelést. Az idei kilátásoknál fontos szempont a Philipsnek az is, hogy a legnagyobb piacon, azaz Németországban mennyire fogják vissza költekezéseiket az emberek.

A szebb jövőre garancia nincs, de reménykedni lehet - foglalta össze 2009-es prognózisát Csikós János, a Philips beszállítójaként is működő Mediagnost Kft vezérigazgatója. Az orvosi technológiában érdekelt vállalat vezetője szerint az optimizmus annak is köszönhető, hogy ezt az iparágat a többinél jobban el fogja kerülni a recesszió.

A lényeg a folyamatos fejlesztés, az, hogy továbbra is a legmodernebb technológiát tudják árulni - hangsúlyozta Csikós János. A főleg exportban érdekelt cég számára a legnagyobb kiadást a munkaköltség és az erős forint jelenti: "a tavalyi nyár nagyon nehéz volt, míg a mostani gyenge forint valamelyest könnyít a helyzeten."

Visszaeső kereslet

A válság érzékenyen érintette a Flextronics Internationalt, hiszen érezhetően visszaestek a rendelések - mondta a háttérbeszélgetés során Hetényi Márk, a cég kormánykapcsolati igazgatója. Ahogy mondta, egyelőre a kivárásra játszanak, hiszen "felvevőpiacot nem tudunk generálni".

Bár az idei jubileumi év, hiszen éppen száz éve indult meg a gépkocsik sorozatgyártása, illetve száz éve alapították a Suzukit, egyelőre nem indul túl fényesen 2009 - közölte Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese. A céget a pénzügyi válság kirobbanása nem érintette, hiszen a rendelésállomány akkor nem csökkent, ez a fordulat "csak" novemberben következett el.

Ennek következtében csökkentett üzemmódban dolgoznak és a leépítések is elkerülhetetlenek, amit február közepéig meg is lépnek - mondta Urbán László. A jövővel kapcsolatban viszont optimista volt a szakember, hiszen állítása szerint, azok, akik mégsem most vettek autót, csak elhalasztották a döntést, nem vetették el véglegesen. "Márpedig amikor megindul a fellendülés, akkor a Suzuki jó helyzetben lesz, hiszen olcsó, környezetbarát autókat árul, amire valószínűleg továbbra is lesz kereslet."

Sokaknak volt jó éve a 2008-as

A TriGránit Fejlesztési Zrt. tíz éves történetének legjobb évét zárta tavaly, hiszen számos bérleti és egyéb szerződést sikerült tető alá hozni - közölte Lőrincze Péter, a vállalkozás alelnöke. Állítása szerint a piacon az idei évre már több beruházást elhalasztottak, ám mivel a kereslet továbbra is megvan, ezeket a munkákat - ha valamivel később is, de - el fogják végezni.

Itthon továbbra is a plázaépítésben látja a legnagyobb lehetőségeket Lőrincze Péter, miközben itt is nehézséget jelent, hogy nehéz forráshoz jutni. A jól megtervezett projektek viszont megmaradnak - állítja a szakember.

Ugyancsak fennállása legjobb évét zárta az informatikai piacon érdekelt, 140 embert foglalkoztató Montana Zrt. - jelentette be Vadász Pál elnök-vezérigazgató. Az idei év is jól indult a számukra, így bár messzemenő következtetéseket nem mert levonni a szakember, mindenesetre derűlátóan tekintenek a jövőre.

Az optimizmus alapja a folyamatos fejlesztés: a cég ugyanis magához mérten igen sokat költ az innovációra. Ezáltal sikerült olyan európai projektekbe is bejutniuk, ahol "sok pénz mozog", így míg a vetélytársak közül sokan elbocsátásokra kényszerültek, ők további embereket vettek fel. Gondot okoz viszont a szakemberhiány, hiszen Vadász Pál szerint a végzős informatikusok "fél lábbal már Norvégiában, vagy Angliában vannak".

Változás kell

A szállodaipar számára a 2006-os utcai zavargásokkal kezdődött a válság, hiszen amíg addig nagy profitot tudtak termelni, azóta csak a költségek nőnek - mondta Marcus van der Wal, a háttérbeszélgetésnek otthont adó Kempinski Hotel Corvinus vezérigazgatója. Szerinte az idei a változás éve lesz, hiszen a jelenlegi helyzetben csak az új ötletek, új megoldások segíthetnek.

Egyetértett a megújulás szükségességével Nagy Károly, a Zsigmond Király Főiskola tanszékvezetője is, aki szerint elsősorban a gondolkodásmódon kell változtatni: "az ország számára az jelenthet kiutat, ha a felsőoktatásban használt tananyagot még jobban összehangolják a piaci igényekkel."

Csak adónövelést ne!

A jelenlegi helyzetben a reformok elkerülhetetlenek, hiszen a gazdasági visszaesés csökkentésére, a vállalkozások versenyképességének növelésére, illetve a kereslet élénkítésére mindenképpen szüksége van az országnak - hangsúlyozta Fekete István, a háttérbeszélgetést szervező Joint Venture Szövetség elnöke. Éppen ezért szerinte adócsökkentésre van szükség, amibe - a munkahelyek megtartása érdekében - beletartozna az élőmunka terheinek visszafogása is. "Jelenleg kevesen adóznak sokat, márpedig az ideális az lenne, ha sokan, kevesebbet adóznának" - emelte ki a vezető.

Állítása szerint a darwini elv továbbra is él, miszerint nem a legerősebb, hanem a leginkább alkalmazkodni képes marad életben. "Ebben segíthet az állam is, például új exportországok fellelésével, hiszen továbbra is vannak olyan területek, ahová nem gyűrűződött be a válság és magas maradt a kereslet. A kisvállalkozásoknak azonban nincs erejük feltérképezni ezeket, így az állam a megfelelő információk átadásával is segítheti őket" - mondta Fekete István.

Túl sok a beszéd és túl kevés a tett - közölte a témában Mosonyi György. A MOL vezér ezért továbbra is pesszimista, mint mondta, egyelőre nem látja a változást: "a gazdaság sikeres, a politika viszont sikertelen".

Nem volt ennyire borúlátó Lőrincze Péter, aki szerint már látszik a változás a politikusok hozzáállásán. Nagy gond viszont továbbra is, hogy csak kis lépéseket mernek megtenni, márpedig a tartós változáshoz átfogóbb megoldásokra lenne szükség. Ugyancsak a bátorság hiányát emelte ki Takács János, aki szerint adót kell csökkenteni, hogy a befektetők szemében felvehessük a versenyt a régió országaival is.

A kormány szóhasználata szerint adóátrendezést lehet várni, ám félő, hogy ezalatt adóemelést értenek, ami igencsak letörné a magyar versenyképességet - hangsúlyozta Hetényi Márk. Ezzel egyetértett Lőrincze Péter is, aki szerint ez a lépés tragédiával lenne egyenlő.

Ugyancsak mélyíti a válságot, hogy az uniós forrásokat csak fejlesztésre lehet felvenni, pedig sokkal inkább válságmenedzselésre lenne szükség - állította Urbán László. Szerinte ezen változtatni kellene, így sokkal hasznosabb lenne, ha ezeket a pénzeket például kamattámogatásra is fel lehetne használni.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo