IMF: még hosszú út előtt Magyarország

Közép-Kelet-Európa feltörekvő gazdaságaiban a lassulás mély lesz, de a régió jobban és gyorsabban magára fog találni, mint Nyugat-Európa sok fejlettebb gazdasága - nyilatkozott Marek Belka, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai osztályának új vezetője.

A globális pénzügyi válság felhívó jel Európa számára a pénzügyi együttműködés erősítésére - mondta Belka, aki 2004 és 2005 között lengyel miniszterelnök volt, november 1-je óta irányítja az IMF európai ügyeit. A közép-kelet-európai országok sikeres gazdasági reformokat hajtottak végre és legtöbbjük sokoldalú, rugalmas gazdaságot hozott létre - fogalmazott Belka az IMF által helyi idő szerint szerdán közzétett nyilatkozatban.

A szakember reményét fejezte ki, hogy a válság nyomán nemcsak a pénzügyi együttműködés fog erősödni Európában, hanem olyan hosszú távú gondok kezelése is előtérbe kerül, mint az öregedő népesség jelentette pénzügyi teher, valamint a termelékenység javítása. Nem tartja kizártnak, hogy a jelenlegi krízis nyomán olyan politikai lendület keletkezik, amely a normális időkben lehetetlennek tűnő mélyebb reformok előtt nyitja meg az utat.

Az osztályvezető értékelése szerint az IMF és több más globális pénzügyi intézmény nem tudott megfelelő figyelmeztetést adni a nemzetközi pénzügyi leépülésről. Mint mondta, annak ellenére, hogy a Valutaalap kiadott figyelmeztetéseket a globális gazdasági helyzetre és külön az egyes országokra vonatkozólag is, ezeket vagy nem vették komolyan, vagy nem voltak elég hangosak.

Nincs titkos egyezmény

James Morsink, az IMF magyar missziójának vezetője a pénzintézet honlapján közzétett interjúban úgy értékelte, hogy Magyarországon a pénzügyi piacok stabilizálódtak múlt november óta, amikor a Valutaalap jóváhagyta a 15,7 milliárd dolláros hitelkeretet. Azonban még hosszú út előtt áll az ország - mondta.

Értékelése szerint a pénzügyi piacok stabilizálódása azt jelzi, hogy az IMF-hitelprogram működik. Becslése szerint a Valutaalap által támogatott program további végrehajtásával, és a globális gazdaság helyzetének fordulatával Magyarország 2010-ben tartós növekedési pályára állhat - mondta.

Morsink kitért arra, hogy nincsen semmilyen titkos, publikálatlan egyezmény Magyarország és az IMF között, és az a híresztelés sem igaz, hogy az ország a szokásosnál nagyobb kamatot fizet a hitelért, az IMF minden hitelfelvevő országnak azonos nagyságú kamatot számol fel.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo