Még kérhetjük a felvételt az APEH pozitív listájára

Köztartozásmentes adózói adatbázissal bővíti elektronikus szolgáltatásainak körét az APEH - közölte az adóhatóság.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az adatbázis először február 10-én lesz elérhető az adóhatóság honlapján, a vállalkozások január 31-ig kérhetik felvételüket - olvasható a közleményben. Az adóhatóság szándéka szerint az adatbázis az úgynevezett "nullás" adóigazolásokért való sorbanállást váltja majd ki. Bevezetésével, illetve a köztartozás-mentesen működő cégek, vállalkozások és vállalkozók nevének megjelenítésével az APEH a jogszerűen működő társaságokat kívánja segíteni.

A közlemény szerint az a vállalkozás kérheti felvételét a köztartozásmentes adózók listájára, amely az összes bevallási kötelezettségnek eleget tett és adófizetési kötelezettségeit is teljesítette, vagy az adóhatóságtól részletfizetést, fizetéshalasztást kapott, tehát nincs aktuális befizetési kötelezettsége.

Ha valaki ebben az adatbázisban szerepel, akkor a közbeszerzési pályázatokkal kapcsolatos kifizetéseknél már nem kell az APEH-től együttes adóigazolást kérnie - olvasható az adóhatóság közleményében.

Véleményvezér

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo