Egyre több a betörés - hogyan védhetjük ki?

Érdemes átgondolni, milyen módon védekezhetünk a különböző vagyon elleni bűncselekmények ellen. A szakember szerint a leghatékonyabb még mindig a biztonsági kamera felszerelése, ám van egy két szabály, amikre érdemes odafigyelnünk, ha ilyen módon akarjuk biztosítani a védelmünket.

Mindannyian szeretnénk biztonságban tudni a vagyonunkat. Akkor is, ha magánemberként tettünk szert ingatlanunkra, ingóságokra, de akkor is, ha éppen egy vállalati épületről van szó. A biztonság az életünk és mentális egészségünk egyik alapköve, az érzete nélkül nemigen tudunk jól funkcionálni az életben. Ezért is fontos, hogy erőfeszítéseket tegyünk, hogy megteremtsük az elérhető legnagyobb mértékű biztonságot. Csalami János, biztonságtechnikai szakértő elmondta, hogy különféle problémákkal szokták felkeresni, magánszemélyek, hivatalos szervek, vagy hatalmas raktártulajdonosok egyaránt. 

Valós idejű távfelügyelettel is biztosíthatjuk magunkat
Valós idejű távfelügyelettel is biztosíthatjuk magunkat
Fotó: Pixabay


“Legyen szó kisebb lakásokról, különálló családi házakról, üzlethelyiségekről, vagy raktárak biztosításáról, nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy csak akkor van értelme felszerelni a kamerákat, ha működnek is. Nem vicc, sajnos, hogy például sok önkormányzatnál egész egyszerűen nem működnek a térfigyelő kamerák, vagy csak részben működnek. Pedig, a térfigyelő rendszerek meglehetősen megkönnyítik a hatóságok munkáját a nyomozásban, amennyiben történik valami az utcákon. Nyilvánvalóan nem minden hivatal rendelkezik ugyanazzal a költségvetéssel, így, változó, ki mennyit szán a dologra, de érdemes lenne jobban felszerelkezni “ – magyarázta a Csalami János, az Elektronika Vonala Vagyonvédelem. cégcsoport vezetője. Ám, nemcsak a rendőrség, hanem a magánszemélyek is jól ki tudják használni a kamerarendszereket, amennyiben azok fel vannak szerelve és rögzítenek is. 

Mert az ördög nem alszik

Csalami János úgy véli, hogy van egy tendencia, miszerint magánszemélyek a családi házaknál előszeretettel raknak ki kamerát a házuk elé.  “Az a helyzet, hogy a lakó csak a saját területét figyelheti meg jogilag. Ám, ha történne valami, a rendőrség sem szokott tiltakozni, ha hasznát tudja venni a felvételeknek. Elmondható, hogy leginkább a károkozásoktól, és a betörések ellen akarjuk védeni magunkat magánszemélyként.” – magyarázta a szakértő. Vállalkozóként azonban más a helyzet: a visszaélések, a balesetek miatt szokták a kamerarendszert kitelepíteni.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo