Mennyi önerő kell az otthonfelújítási támogatáshoz? Kiszámolták

Ahhoz, hogy kihasználható legyen az új otthonfelújítási támogatás, legalább 2,9 millió forint költségvetésű munkálatot kell elvégeztetni a családi házon, amihez 414 700 forint önerőre van szükség. A Bankmonitor szakértői szerint ezért hiába volna elérhető ennél kisebb költséggel is az elvárt, legalább 30 százalékos energetikai hatékonyságjavulás, a támogatást nem kaphatjuk meg. Lehet persze plusz munkálatokat elvégeztetni, ez azonban jelentős költségemelkedéssel járhat, ami miatt a szükséges önerő is több lehet.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az új otthonfelújítási program keretében legfeljebb 7 millió forint összegű költségvetés nyújtható be, a költség legalább 14,3 százalékát pedig önerőből kell megfinanszírozni. Azaz a támogatás – a kamatmentes hitel és a vissza nem térítendő támogatás - maximális összege 6 millió forint.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy minimális limitet is meghúztak: a támogatás összege nem lehet kevesebb 2,5 millió forintnál. Ha pedig a minimális támogatási összeghez hozzászámoljuk az önerő elvárást, akkor a Bankmonitor szakértői szerint már látható, hogy a kedvezmény kihasználásához legalább 2,9 millió forintos költségvetés szükségeltetik.

414 ezer forint önerő nélkül nincs otthonfelújítási támogatás
414 ezer forint önerő nélkül nincs otthonfelújítási támogatás
Fotó: Depositphotos

A 2,9 millió forintos alsó határ azt jelenti, hogy hiába volna ennél kisebb beruházással is elérhető az elvárt 30 százalékos energetikai megtakarítás – ez főleg a rosszabb állapotú ingatlanoknál fordulhat elő -, ha a beruházás összköltsége nem éri el a minimális összeget, nem jár rá támogatás.

Érdekesség, hogy a 2021-2022-es otthonfelújítási támogatás átlagos összege körülbelül 2 millió forint körül alakult, és mivel a teljes költség 50 százaléka került visszatérítésre, az átlagos költségvetés nagyjából 4 millió forint volt. 

Mit tehetünk, ha túl kicsi a költségvetés?

Amennyiben a tervezett munkálatok költsége nem éri el a 2,9 millió forintot, akkor nem kaphatjuk meg a támogatást. Ebben a helyzetben logikusnak tűnhet, hogy végeztessünk el plusz munkálatokat, így a költségvetés is nagyobb lesz. Ugyanakkor a támogatott munkálatok egyike sem kis költségű, ha pedig a költségvetés több millió forinttal nő, akkor önerőből is többre lesz szükség.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo