IMF: "Reformokat és adóátcsoportosítást!"

A lehető legjobban haladnak a dolgok Magyarországon a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint, Dominique Strauss-Kahn azonban a strukturális reformokat elengedhetetlennek tartja, és jelezte: általános adócsökkentést ugyan nem, de adóátcsoportosítást támogatni tud az IMF.

Dominique Strauss-Kahn kedden Budapesten találkozott a magyar miniszterelnökkel, megbeszélésüket követően hangsúlyozta: Magyarországon további strukturális reformokra van szükség, hogy a fenntartható növekedést elősegítse a kormány.     "Szeretnék gratulálni a magyar kormány teljesítményéhez és ahhoz, hogy idejében felvette a kapcsolatot a valutaalappal, amelynek eredményeképpen sikerült elkerülni az árfolyamválságot, s nem volt bankcsőd, amelynek az egyik oka, hogy Magyarország idejében fordult a valutaalaphoz" - jelentette ki Dominique Strauss-Kahn.

A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy az IMF-fel kötött megállapodás során a magyar kormány határozta meg a feltételeket illetve a szükséges lépéseket, amelyek a valutaalap számára is elfogadhatóak voltak. A valutalap első embere világgazdasági elemzésében utalt arra, hogy a globális előrejelzések meglehetősen szomorúak, a napokban megjelenő friss IMF-prognózis a korábbinál rosszabb kilátásokat vetít előre. A kilátások a legkevésbé sem rózsásak, a fennálló problémák az egész világon azonosak - tette hozzá. (Veres János korábban azt nyiltkozta, hogy a kormány természetesen lépni fog, ha a költésgvetési számokat veszély fenyegeti.)

Magyarországon további strukturális reformokra van szükség, hogy a fenntartható növekedést elősegítse a kormány - mondta Dominique Strauss-Kahn. Véleménye szerint "a lehető legjobban haladnak a dolgok, de további lépéseket kell tenni", ezeket a magyar kormánynak kell meghatároznia, s ha ezek megfelelnek az IMF-nek, akkor azokat finanszírozni fogja. Az MTI kérdésére utalt a szükséges  strukturális reformok néhány elemére, így a bankszektor és a pénzügyi felügyelet megerősítésére, a hatékonyabb munkaerőpiac kialakítására, az adórendszer igazságosabbá tételére.

Adócsökkentést ne!

"Az IMF nem támogatja az általános adócsökkentést" - válaszolta újságírói kérdésre a vezérigazgató, aki inkább átcsoportosítást ajánlott az adórendszeren belül, s azt is felajánlotta, hogy az IMF tanácsaival segíti ezt a folyamatot. Véleménye szerint nincs olyan tényező, amely aggodalomra adna okot a forint árfolyamával kapcsolatban, "a forint egy elvárható szinten stabilizálódott". (A forint az utóbbi napokban elég sokat esett...) Az IMF vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy minden költségvetés, a magyar is hipotézisekre épül, s ha a feltételek megváltoznak, akkor a kormánynak is változtatnia kell. (Például a korméány által prognosztizált egy százalékos gazdasági visszaesésnél a legtöbb elemző nagyobb esést vár, külföldiek akár mínusz 4 százalékot is...)

Az IMF vezérigazgatója magyarországi tárgyalásairól kiadott sajtóközleményben rögzíti: "Egyetértettünk abban, hogy erősíteni kell a kormányzati pénzügyi fegyelmet". A 2009. évi magyar költségvetés összhangban van a valutalappal kötött programban felvázolt fiskális kiigazítás mértékével. Fontos, hogy a költségvetés végrehajtása során valóban megvalósuljon az előirányzott kiadáscsökkentés. A valutaalap támogatja a legutóbbi monetáris politikai lépéseket - áll a Budapesten kiadott közleményben. Tekintve az infláció előre jelzett csökkenését és a pénzpiaci feszültségek mérséklődését, megfelelő volt az irányadó kamatláb csökkentése.

Simorral és Orbánnal is

"Egyetértettünk abban, hogy az infláció további csökkentése megteremtheti az előfeltételeit a monetáris kondíciók további lazításának, mindaddig, amíg a pénzpiacok ezt támogatni tudják. Minden további kamatcsökkentést fokozatosan és óvatosan kell végrehajtani, és annak arányban kell állnia a befektetői bizalom javulásával" - áll az IMF közleményében. Dominique Strauss-Kahn kedden tárgyalt Veres János pénzügyminiszterrel, Simor Andrással, a Magyar Nemzeti Bank elnökével, és Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is.

"Egyre erősödik a gyanú, hogy Magyarország jelenleg az IMF-hitelkeretéből él" - ezt mondta Varga Mihály a Fidesz alelnöke, miután találkozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával kedden, Budapesten. Varga Mihály hozzátette: már az IMF is látja, hogy ez a hitel "nem egy sikertörténet, hanem inkább egy kudarctörténet, amiből nem jön ki jól sem az ország, sem a valutaalap".

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo