Adórendszer: Gyurcsány már "jelentős korrekciókról" beszél

Érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn azt követően, hogy közgazdászokkal egyeztetett.

A kormány jelentős átrendezést, adó-, járulék- és foglalkoztatási reformot fog javasolni - tette hozzá. A kormányfő kiemelte: érdemi változásra és a mértékek jelentős korrekciójára van szükség. A miniszterelnök szavai szerint a jelenlévők között abban nem volt vita, hogy elsősorban a munkára rakodó terheket kell csökkenteni.

Lélegzet

Gyurcsány Ferenc elmondta: a közgazdászok mindegyike azt javasolta, hogy hosszabb időszakra, 3-4 évre kell gazdasági- és társadalompolitikai programot alkotni, s hogy a kormány a választásoktól függetlenül mutassa be az ország számára a lehetőségeket és a tennivalókat. Ebben a periódusban, azért, hogy több lélegzethez jusson a gazdaság, érdemben kell csökkenti az újraelosztás és az adócentralizáció mértékét, ez pedig kiadáscsökkentést igényel - közölte Gyurcsány Ferenc.

A tanácskozáson ott volt
Bauer Tamás, Békesi László közgazdász, Chikán Attila, a Corvinus Egyetem tanára, Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója, Heim Péter, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója, Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, Orbán Krisztián, az Oriens ügyvezető partnere, Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója, Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa, Róna Péter gazdaságtörténész, Surányi György, a CIB Bank Zrt. elnöke, valamint Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.
Az elindítandó változássorozat célja, hogy "Magyarország ebből a felfordulásból ne vesztesként, hanem győztesként jöjjön ki" - fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a felszólalók mindegyike egyetértett ezzel.  A kormányfő közölte: a cél elérésének alapvető eleme, hogy megváltozzon a foglalkoztatás több feltétele, emellett pedig folyamatosan biztosított legyen az ország hosszú távú finanszírozhatósága és stabilitása. Az egyik résztvevőt idézve Gyurcsány Ferenc azt mondta: fel kell oldani az elmúlt egy évtized Magyarországra jellemző ellentmondását, azt, hogy ami gazdaságpolitikailag szükséges lett volna, az sok esetben társadalompolitikailag, politikailag nem volt lehetséges.

A miniszterelnök megismételte korábbi kijelentését, mely szerint a kormány átfogó programot készít, s ez tekintettel lesz arra, hogy Magyarországnak egyensúlyi pályán kell maradnia. A megbeszélésen Gyurcsány Ferenc mellett részt vett Veres János pénzügyminiszter és Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

Bokros Lajos kemény reformokat kér számon a kormányon, a Szonda-Ipsos legfrosebb felmérése szerint pedig az emberek nagyon nagy arányban támogatják a jelentős változásokat.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo