Gyorsabban épülhetnek a magyar utak

Jogerős építési engedély nélkül is kiírható a közbeszerzés az utakra és a többi sajátos építményfajtára, de az engedélynek a szerződéskötéskor rendelkezésre kell állni - egyebek mellett ezt tartalmazza az a szombattól hatályos kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny legutolsó számában jelent meg.

Az építési beruházások és a közbeszerzés viszonyát szabályozó, öt évvel ezelőtt született kormányrendelet azt írja elő, hogy közbeszerzést elindítani csak akkor lehet, ha az adott létesítménynek van jogerős építési engedélye. Ezt módosítja az új rendelet, a sajátos építményfajtáknál.

Sajátos az az építmény - mondja ki az építési törvény -, amely nyomvonal jellegű, vagyis ilyenek az utak, a közművek, a hírközlési létesítmények, de más megközelítésben a katonai objektumok is. Ezekre szombattól jogerős építési engedély nélkül is kiírható a közbeszerzés, de annak a szerződéskötéskor rendelkezésre kell állnia.

A kivételek közé sorolja az új rendelet a vízi létesítményeket is. Ezekre a közbeszerzés úgy írható ki, hogy a vállalkozó szerzi be a vízjogi létesítési engedélyt, készíti a kiviteli tervet, és végzi a kivitelezést is. Az építési engedély megszerzése, a tervezés és a kivitelezés együttesen kérhető a hulladékbegyűjtéssel, -szállítással, és -ártalmatlanítással kapcsolatos közbeszerzéseknél is.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo