Obama máris meghátrált

Nemzetközi és európai uniós nyomás hatására az Amerikai Egyesült Államok szenátusa módosította a gazdaságélénkítő csomagról szóló törvényjavaslat "Vásárolj amerikait!" elnevezésű cikkelyét.

Az eredeti cikkely szerint a gazdaságélénkítő csomag keretében finanszírozott beruházásokhoz csak amerikai vas- és acéltermékeket, illetve feldogozott árukat lehetett volna felhasználni. A szenátorok által elfogadott módosítások azonban előírják, hogy a törvényjavaslat minden cikkelyének összhangban kell állnia az Egyesült Államok Kanadával és az Európai Unióval kötött nemzetközi egyezményeivel. A Fehér Ház azonban hozzátette, hogy a közmunka-programokban továbbra is a belföldi feldolgozók részesülnek előnyben, de csak abban az esetben, ha ez nem sérti a meglévő kereskedelmi egyezményeket.

Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke azért kényszerült a javaslat felvizezésére, mert azt számos kritika érte mind az EU, mind más országok részéről, amely akár "kereskedelmi háborúhoz" is vezethetett volna. Az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős tagja is rosszallását fejezte ki a nyíltan protekcionista intézkedéseket illetően, míg az EU washingtoni nagykövete, John Bruton arra figyelmeztetett, hogy a "Vásárolj amerikait!" javaslat aláássa a nemrég beiktatott amerikai elnökbe vetett bizalmat. Az Európai Bizottság szóvivője arra figyelmeztetett, hogy a cikkely érvényben maradása esetén az EU panaszt nyújt be a Világkereskedelmi Szervezetnél.

Obama nyilatkozatában elismerte, hogy a világkereskedelem hanyatlása idején hiba lenne azt sugallni, hogy országa csak magával törődik, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem kíván protekcionista színben "tetszelegni". A módosítások kedvező fogadtatásban részesültek, azonban elfogadásukhoz a szenátust követően még a képviselőház jóváhagyása is szükséges.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo