Gazdaság


Nem lesznek torz árak

Nem lesznek torz árak 

Magyarországon a valóságostól piacidegen beavatkozással eltérített árakat nem kívánnak bevezetni az energia, így a villamosenergia-piacán sem - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
Előzetes értesítés nélkül csaptak le a pékekre

Előzetes értesítés nélkül csaptak le a pékekre 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2007. szeptember 12-én előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott négy sütőipari vállalkozásnál: a Zalaco Zrt., a Nyírség-Hasso Kft. és a Szolnoki Sütőipari Zrt. székhelyén, illetve a Kurdy Family Kft. andornaktályai telephelyén.
Szlovákok követik a magyar "kozmetikázást"?

Szlovákok követik a magyar "kozmetikázást"? 

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a hivatalosan jelzettnél magasabb volt a tavalyi szlovák GDP-arányos államháztartási hiány. A hivatal tárgyalást folytat a szlovák kormánnyal a kérdésről - közölte egy szlovák lap.
Gyorsabban vissza az áfát!

Gyorsabban vissza az áfát! 

Országos körútra indult az iparosok érdekképviselete. A négyéves programjukat ismertetik, aminek fő célja a versenyképesség javítása.
Ki fizeti majd a fordított áfát?

Ki fizeti majd a fordított áfát? 

Több új elemet kíván bevezetni a kormányzat az áfa hatékonyabb működtetése érdekében, számol a fordított adózás intézményével és a körhinta lefékezésével.
Drágulnak az élelmiszerek?

Drágulnak az élelmiszerek? 

Nem osztja zónákra az Unió saját területét a növényvédő szerek engedélyeztetése kapcsán. Lehet, hogy eltekintenek a kötelezően parlagon hagyott területek meglététől is.

Felzárkóztatás Észak-Magyarországon 

Foglalkoztatási Információs Pont nyílt Sajószentpéteren, ahol a munkanélküliek egyebek mellett állásajánlatokról kaphatnak tájékoztatást.
Szeged előtt nagy jövő áll?

Szeged előtt nagy jövő áll? 

Átadták a szegedi egyetem utóbbi éveinek legnagyobb volumenű beruházását, a Biológus Tanszékcsoport új épületét. Most már a biotechnológiai iparban érdekelt kisvállalkozások indulását segítő inkubátorház építését tervezik. Az iparág megerősödése a délvidéki városban Szeged régiós vezető szerepét alapozhatja meg.
Konkurenciát kap a CBA

Konkurenciát kap a CBA 

A szerveződésbe azokat várják, akik eddig nem csatlakoztak egyetlen más magyar lánchoz sem.
Kinek adtunk 14 milliárdnyi adót?

Kinek adtunk 14 milliárdnyi adót? 

A majd harmincezer támogatott igen nagy része civil szervezet, rajtuk kívül csak 144 egyház és hat kiemelt költségvetési előirányzat kapott pénzt.

Új áfa-szabályok jövőre? 

A jövő évben akár több lényeges ponton is hozzányúlnak az áfa-szabályokhoz, hogy - egyebek között - csökkenjen a vállalkozások adminisztrációs terhe.

Versenyképes a versenyképességünk 

Az e-gazdaság indexét is mérő GKI szerint a vállalkozások egyre inkább jól használják az informatikát, az internetet üzleti tevékenységükhöz.

Növekvő bérköltség, szűkölő piac 

Amíg két és fél százalékkal nőtt a vállalati bérköltség az euróövezetben, addig a felmérések szerint lassul a foglalkoztatás növekedése mind az iparban, mind a szolgáltatásokban.

Szigorodik a reklámtörvény 

Közzétette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról, illetve a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről készült két törvénytervezetet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

Terítéken a közlekedési stratégia 

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közzétette az interneten az úgynevezett Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégiát, mely lényegében egy minden fontos közlekedési feladathoz iránymutatásul szolgáló közlekedésfejlesztési stratégia.

A Ptk. is a kkv-kat védi 

Erősebb jogvédelmet kaphatnak a mikro és kisvállalkozások az új Polgári Törvénykönyvben. Az igazságügyi államtitkár a fogyasztóékhoz hasonlította a kis cégek kiszolgáltatottságát.

Kelet-Európa: Olajmultik, bankok az élen 

Az 500 legnagyobb Közép- és Kelet Európai cég közül 183 (37 százalék) lengyelországi székhelyű, 16 százalékuk (82 vállalat) csehországi illetőségű, 13-13 százalék pedig Magyarországon és Ukrajnában található, derül ki a Deloitte idén először összeállított régiós vállalati toplistájából.

Mustra jár az APEH 

Folyamatosan ellenőrzi az APEH a szüret ideje alatt az alkalmi munkavállalók foglalkoztatását Észak-Magyarországon - közölte az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának sajtószóvivője.

Hol jó üzlet a panel? 

Többségben vannak azok a területek, ahol még mindig ez a szegmens a lakáspiac mostohagyereke, s a panellakás a kényszerű megoldást jelenti, míg máshol nagyon is élénk a forgalom, s a panel jó befektetést jelent.

Lesz élet a Zalahús után 

Elkelt a Zalahús zalaegerszegi telephelye. A befektetőknek már vannak futó projektjei a fővárosban.

Fél óra lesz a legközelebbi gyorsforgalmi út? 

A most kezdődő hétéves uniós költségvetési időszakban mintegy ezermilliárdnyi útfejlesztést hajtanak végre a kormány szándékai szerint, ezek a fejlesztések leginkább a gyorsforgalmi úthálózatot érintik. Szakértőnk szerint a kis és középvállalkozások szempontjából legalább ugyanilyen fontos az alsóbbrendű utak modernizálása.

Vajdaságba szabad az út? 

A válságból lassan kilábaló Vajdaság várja a magyarországi befektetőket. Az OTP és a MOL jelenléte ösztönzőleg hathat.

Új gazdánál az egyedi kormánytámogatás 

Újabb lépéseket tesz a gazdasági tárca az egyablakos támogatásközvetítési rendszer létrehozásáért. Az ITDH kezeli az egyedi kormánydöntés alapján nyújtott támogatásokat.

Dubaiban van magyar információtechnológia 

A világ egyik legrangosabb információtechnológiai kiállításán magyar cégek is jelen vannak. A rendezvény a hálózat és biztonságra, az IT megoldásokra valamint az irodai automatizálás témakörére fókuszál.

Romániát választja a működő tőke 

Románia évi 7 milliárd dollár külföldi tőkére számíthat 2011-ig. Tavaly 11,4 milliárd dollárt fektettek be.

Fizet a magyar... 

Az APEH legutóbb az ónodi vásáron ellenőrizte az árusokat és pozitívan tapasztalta, hogy próbavásárlásai során "mindössze" kétszer nem kapott számlát. Az áruk eredetével viszont még mindig gond van, hiszen egyik árus sem tudta papírokkal igazolni azt.

Mit fizetünk szeptemberben az APEH-nek? 

Az APEH közzétette honlapján, hogy mely határidőkre kell odafigyelnünk szeptemberben. Ebben a hónapban három határidőt szabtak meg, a befizetések közül talán kiemelkedik a vállalkozói járulék törlesztése, vagy a munkáltató által levont, fizetett járulék befizetése.

Jövőre nincs 13-ik havi nyugdíj? 

Iván László fideszes országgyűlési képviselő szerint a 2008. január 1-jén életbe lépő módosított nyugdíjszámítási rendszer átlagosan nyolc százalékkal csökkentené az újonnan nyugdíjba vonulók ellátmányát, vagyis "elsarcolja" tőlük a tizenharmadik havi nyugdíjat. Daróczi Dávid kormányszóvivő erre reagálva azt mondta: a Fidesz kommunikációs trükkökkel próbálja elfeledtetni, hogy annak idején nem szavazta meg a parlamentben a 13. havi nyugdíj bevezetését.

Orosz-kínai olajnász 

Az orosz LUKOIL olajcég a hétvégén stratégiai partnerségi megállapodást kötött a legnagyobb kínai energiacéggel, az állami China National Petroleum Corporationnel (CNPC).

Műhelyben az adószabályok 

A főszabály az adóbürokrácia csökkentése, egyszerűsítése, a műhelymunka azonban a saját törvényei szerint alkotja meg a jövő évi normákat.

Közbeszerzési bírság Csömörnek 

A Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintra bírságolta Csömör Nagyközség Önkormányzatát, mivel egy út- és járdaépítési tenderen kirívóan olcsó ajánlatot hirdetett ki nyertesként - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Nem biztonságos? Vissza Kínába! 

A Bizottság a sorozatos botrányok miatt saját és a kínai hatóságok termékbiztonsággal kapcsolatos tevékenységét is vizsgálja, s amennyiben továbbra sem találja megfelelőnek a Peking együttműködését, akár ki is tiltja a veszélyesnek minősített termékeket az EU piacairól.

Bush nem hiszi... 

A Fehér Ház szerint nem valószínű, hogy a jelzálogpiaci válság miatt recesszióba forduljon az amerikai gazdaság. Ed Lazear, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója pénteken a CNBC televízióban igyekezett megnyugtatni a piac szereplőit Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter előző esti hasonló nyilatkozata után.

Jövőre húsz fillérrel leszünk beljebb 

Még nincs döntés a telek-áfa bevezetéséről - derült ki a miniszterelnök szavaiból az MSZP tapolcai frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Magyarország vánszorog! 

Sokat (nem) köszönhetünk a mezőgazdaság féléves teljesítményének, a GDP kedvezőtlen alakulása nem kis részben a rossz időjárásra vezethető vissza.

Debrecen, szorozva kettővel 

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségein augusztus végén 417,2 ezer álláskeresőt tartottak nyilván. A pályakezdők ilyenkor sokasodnak.

"Van egy ajánlatunk az államnak!" 

Fiatal, letelepedni, munkát vállalni és munkát adni kész diplomások támogatásán keresztül menedzseltetné a MOSZ a generációváltást.

Kormányprogram? 70 ezer vállalkozó szűnt meg! 

A konvergenciaprogram keresztbehúzta a kis- és középvállalkozások számításait, a megszorítások súlyosan érintették a szektort - mondta Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke csütörtökön, a Magyar Kézművesség Napja alkalmából tartott konferenciát követően az MTI-nek.

Milyen adóváltozásokra számíthatunk jövőre? 

A jövő évi adótörvények első változata jelenleg a tárcaközi egyeztetés szakaszában van, a tervek szerint szeptember második felében kerül a dokumentum a kormány elé - mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.

Miért csökkentette az Apple az iPhone árát? 

Az Apple jelentősen csökkenti az alig több mint két hónapja piacra dobott forradalmian új telefon, az iPhone árát; a szokatlan lépésre a tőzsde kedvezőtlenül reagált.

Bokros: a reformok kötelezők! 

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója szerint a reformokat folytatni kell az országban, ez nélkülözhetetlen Magyarország felzárkózásához.

Megint egy jó hónap 

A GDP 3,9 százalékát érte el az államháztartás első nyolc havi hánya - jelentette be a PM az ismét kedvező államháztartási adatot.

A CBA bezárná a nagyobb versenytársakat vasárnap 

Magyarország egyik vezető élelmiszer kereskedelmi láncaként a CBA Kereskedelmi Kft. az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozását szorgalmazza.

Félretájékoztatás - trendszerűen 

Az is csak kitaláció, hogy 2009-től 10 millió forint lesz az ingatlanadózás induló értéke - cáfolja a Fidesz-politikus állítását a PM.

Oroszország újabb kincsei 

Nyugat-Szibériában új olajmezőt talált annyira gazdagnak a kutatásokat végző angol cég, hogy hamarosan helyben épít finomítót a feldolgozásra.

Jön az első nagy kínai... 

Több mint nyolcszáz munkahely jön létre közel 18 millió euró (5 milliárd forint) beruházással a Magyarországra települő Livan Biodegradable Product Co. Ltd. nevű kínai cégnek köszönhetően, jelentette be csütörtökön Sanghajban Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és Rétfalvi György, az ITDH magyar befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség vezérigazgatója.

Sok ezer cég megússza... 

Jövő évtől hatályos törvény jelentősen csökkenti a könyvvizsgálatra kötelezett cégek számát: kikerülnek ebből a körből a 100 milliós árbevételt el nem érő és az 50 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások. Nagyjából 25 ezer cégnek jövőre így a könyvvizsgálat már nem okoz fejfájást.

Játékosok kellenek! Van rá néhány milliárdunk! 

Az angol labdarúgó klubok a nyári átigazolási szezonban több mint 500 millió fontot költöttek játékosvásárlásra, ez 2/3-al magasabb összeg, mint az előző csúcs,amikor 2006 nyarán 300 millió fontot költöttek el a csapatok - derül ki a Deloitte elemzéséből.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Pénzszerzés

Hamarosan nem lehet büntetlenül bérkülönbség a női és a férfi munkavállalók között

Hamarosan nem lehet büntetlenül bérkülönbség a női és a férfi munkavállalók között 

Jövő júniusban lép hatályba a bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv, amely számos feladatot ró a vállalatokra.

Adózás

Komoly drágulás jöhet a dohánytermékeknél

Komoly drágulás jöhet a dohánytermékeknél 

Kiszivárgott az Európai Bizottság drasztikus jövedékiadó-emelést kilátásba helyező dohányipari reformja.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo