Erre ügyeljen, ha még ma be akarja adni adóbevallását!

Ma éjfélig adhatunk számot a 2013-as jövedelmeinkről és fizethetjük be adónkat. Itt elolvashatja a legfontosabb tudnivalókat, hogy az utolsó pillanatokra is legyen fogódzó. Aki nem boldogul, a NAV-tól is kaphat segítséget.

Legközelebb ne hagyjuk az utolsó pillanatra - Kép: Pixabay

Akik az utolsó pillanatra hagyták bevallásuk elkészítését és nem bízták azt sem a NAV-ra sem pedig munkáltatójukra, kizárólag önadózással tehetnek eleget kötelezettségeiknek – tájékoztat együttműködő partnerünk, az Adó Online.

A legegyszerűbb, egyoldalas bevallási nyomtatványt (1353ADONYILATKOZAT), közismert nevén a söralátét bevallást csak azok tölthetik ki, akik megfelelnek annak a tucatnyi feltételnek, ami ehhez a bevallási formához szükséges. Ezen a nyomtatványon − a név és a cím mellett − csak három rubrikát kell kitölteni: a jövedelmet, az adóalapot és a fizetendő jövedelemadót.

A 1353-as bevallási nyomtatvány a NAV honlapjáról letölthető, a NAV is és adószakértők is azt ajánlják, hogy bátran használjuk az elektronikus nyomtatványkitöltő programot akkor is, ha postán adjuk fel a bevallást. A NAV programja ugyanis automatikusan figyelmeztet a hibákra, amelyek közül még mindig az leggyakoribb, hogy nem írjuk alá bevallásunkat.(Ezek a tipikus hibák, amiket vétünk a bevallás kitöltésénél!)

Erre kell ügyelni a tőkejövedelmek bevallásánál!
Általánosságban elmondható, hogy a tőkejövedelmek után személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást kell fizetni; azonban az egyes jövedelemkategóriákban és különböző feltételek mellett ezek mértéke változhat, csökkenhet.
Ne feledkezzünk meg az 1+1 százalékról sem, a civil szervezetek és az egyházak is számítanak a támogatásra. Egyszerűen megtehetjük a felajánlásokat. Akinek adóvisszatérítés jár, a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül számíthat rá, de ha köztartozása is van, könnyen kevesebb lehet vagy akár le is nullázódhat a várt összeg.

Ha befizetendő adónk van, azt is május 20-ig kell rendezni, akkor is, ha a bevallást már esetleg hamarabb benyújtottuk. Akinek az egyösszegű befizetés gondot jelent, kérhet részletfizetést az adóhatóságtól.

A NAV összegyűjtötte azt is, hogy az állandó lakcím alapján hová kell címezni a postán benyújtott bevallásokat. Ha elakadunk és nincs könyvelő, adószakértő sem, aki segítsen, forduljunk bátran a NAV ügyfélszolgálataihoz, a NAV telefonon is, személyesen is segíti a bevallást.

A rohamra pedig meghosszabbított nyitvatartással készülnek a NAV ügyfélszolgálatain és a postákon is - bár a bevallás továbbra is benyújtható elektronikusan, ügyfélkapun keresztül is.Amennyiben valaki május 20-ig önhibáján kívül nem nyújtja be bevallását, az akadály megszűnése utáni 15 napon belül be kell adnia és igazolni késedelmének okát. Aki ezt nem teszi meg, mulasztási bírságra számíthat.

 

Miről nem kell szja-bevallást benyújtani?
A magánszemélyek minden jövedelmét adókötelezettség terheli, majd a hozzá kapcsolódó adót adóévenként be kell vallani. A bevallási kötelezettség teljesíthető munkáltatói adómegállapítással vagy önadózással, de akadnak olyanok is, akiknek egyáltalán nem kell bevallást benyújtani.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo