Ön az áltag szerint keres?

Bruttóban 1,3 százalékkal nőttek az átlagkeresetek februárban az előző év azonos adatához képest. Az átlag magyar 148 ezer forintot vitt haza.

Kép:Pixabay

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – az átlagkeresetek 1,3%-kal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. (2013-ban nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4%-kal haladták meg a 2012. január–decemberit.)

2014. január–februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 226 600 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 241 200 forintot kerestek. A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó keresete a nemzetgazdaságban 239 100, a közszférában 231 800, a non-profit szervezeteknél pedig 223 600 forint, míg a közfoglalkoztatottaké 78 100 forint volt.

2014. január–februárban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 500 forint – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 9800 forint juttatást kaptak ezen a címen. Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 148 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 900, a szellemi foglalkozásúaké 201 300) forint volt.

A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 6,4, a versenyszférában 5,4, a költségvetés területén 9,1, a nonprofit szervezeteknél 9,0%-kal nőttek a keresetek a 2013. január–februárhoz viszonyítva. (2014-ben a nettó keresetek változása megegyezik a bruttó keresetek változásával, miután a keresetet terhelő járulékok és a személyi jövedelemadózás szabályai változatlanok maradtak).

2014. január–februárban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek kevésbé emelkedtek, mint a keresetek. A 236 600 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 1,0%-kal volt magasabb a 2013. január–februárinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,2%-ot tett ki.

Még mindig a pénzügyben a legjobb
A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (462 600 forint), ezt az információ és kommunikáció (449 900 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (370 000 forint). A legkevesebbet a humán-egészségügyi, szociális ellátás (139 300 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (153 100 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (163 200 forint) ágakban dolgozók kerestek.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo