Jogi kisokos cikkek


Újabb területen hozott bizonytalanságot Brexit

Újabb területen hozott bizonytalanságot Brexit 

A Brexit számos bizonytalanságot hozott a nemzetközi üzleti és kereskedelmi kapcsolatokban. Ebből az egyik a határon átnyúló peres eljárások tisztázatlansága. Erre a helyzetre nyújthat megoldást a nemzetközi választottbírósági rendszer, amit az adott cégek között megkötött szerződésekben érdemes kikötni.
Márciustól nagy változás jön a háztartási gépeknél

Márciustól nagy változás jön a háztartási gépeknél 

A változásra az EU már tavaly felhívta a figyelmet, viszont a 2020. novemberétől már megjelenő új címkék mellett mankóként segíthették a vásárlókat a régiek. Idén március 1-től azonban már hiába keressük a sok „+” jelzést a háztartási nagygépeken, sőt, már az „A” osztályú besorolás is kevesebb lesz. Hogyan érdemes tájékozódni az új káoszban? 
Így törlik el a bérleti díjakat - ezeket a vállalkozásokat érinti a könnyítés

Így törlik el a bérleti díjakat - ezeket a vállalkozásokat érinti a könnyítés 

Gulyás Gergely az éttermeket, kávézókat, konditermeket említette az intézkedés bejelentésekor, de a rendeletből kiderül: más tevékenységet végző cégeket is mentesítenek a várt 4 helyett 5 hónapra a bérletidíj-fizetési kötelezettségek alól.
10 milliós ingyenhitel a cégeknek: újabb részletek láttak napvilágot

10 milliós ingyenhitel a cégeknek: újabb részletek láttak napvilágot 

A 2019-es eredményt fogják vizsgálni: veszteséges és működésképtelen cégnek nem adnának pénzt, de egyébként laza feltételrendszerben gondolkodnak.
Felesleges adminisztrációt hoz a kormány terve – bosszankodnak a könyvelők

Felesleges adminisztrációt hoz a kormány terve – bosszankodnak a könyvelők 

Ne készüljön 1 millió NAV bejelentés.
Durva büntetést kapott egy sportélelmiszereket forgalmazó cég

Durva büntetést kapott egy sportélelmiszereket forgalmazó cég 

Fiktív leárazással és valótlan, vásárlásra sürgető üzenetekkel hirdették a MyProtein termékeket. A hatóság 100 millió forintos bírságot rótt ki az angol cégre. 
Hogyan érinti a magyar cégeket a Brexit?

Hogyan érinti a magyar cégeket a Brexit? 

Az Egyesült Királyság 2020. február 1-jén kilépett az Európai Unióból és 2021. január 1-jén elhagyta az EU vámunióját is, ezért a magyar kereskedők, vállalkozások és állampolgárok is jelentős változásokat tapasztalhatnak a brexit miatt - hívja fel a figyelmet az adóhatóság. 
EKÁER-szabályozás: életbe lépett az új rendelet - mi változott?

EKÁER-szabályozás: életbe lépett az új rendelet - mi változott? 

Január 1-jén hatályba léptek az új EKÁER-szabályok: valószínűleg az Európai Bizottság kritikáit is szem előtt tartva a magyar jogalkotó jelentősen egyszerűsítette az EKÁER-rel kapcsolatos adminisztrációs kötelezettségeket. A Mazars szakértői az alábbiakban összegyűjtötték a szabályozás lényegi változásait, amelyek közül kiemelkedik, hogy a jövőben már csak a korábban kockázatosként megjelölt termékkörre vonatkozik majd a bejelentési kötelezettség.
Koronavírus-oltás: mit tehet a munkáltató és a munkavállaló?

Koronavírus-oltás: mit tehet a munkáltató és a munkavállaló? 

Sok a bizonytalanság a COVID-védőoltással kapcsolatban. Milyen kötelezettségei vannak a munkáltatónak? Mire kötelezheti a munkavállalót és mire nem? Mit tehet az alkalmazott, ha nem szeretne védőoltást kapni?
Visszatérés a GYES-ről – mi a teendő?

Visszatérés a GYES-ről – mi a teendő? 

A gyermeke 3. életévének betöltéséig az édesanyát fizetés nélküli szabadság illeti meg, de mi a helyzet akkor, ha valaki korábban szeretne dolgozni ismét?

Leltártrükkök – lopják a készleteket, de mégis stimmel a leltár? 

December vége és január eleje a leltározás időszaka a gyártó és nagykereskedelmi cégeknél. A leltár az egyik legfontosabb kontroll pont a készletgazdálkodásban. Ha rendben van és nincs különösebb hiány, a legtöbb cégvezető meg is nyugtatja magát, hogy ezek szerint nincs biztonsági probléma a cégnél, nem dézsmálja senki a cég vagyonát. Nem is tévedhetnének nagyobbat. Ebben a cikkben arra mutatunk néhány példát, hogy a legtöbb gyártó vagy nagykereskedelmi cégnél milyen gyenge pontjai vannak a szokásos leltár folyamatnak, hogyan lehet átverni a leltározási rendszert és eltüntetni a valós készlethiányt.

Hogyan lehet most távmunkában dolgozni? 

Az egészségügyi veszélyhelyzet idejére rugalmasabbá váltak a távmunkavégzés szabályai. A kormányrendelet célja, hogy az átmeneti szabályozás alatt, azaz 2021. február 8-ig minél rugalmasabb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási forma megvalósítását.

Visszaválthatóak lesznek az italcsomagolások - mennyire lesz ezután bátor a kormány? 

Megszavazta ma az Országgyűlés azt a törvénycsomagot, amely alapján kötelezően visszaválthatóak lesznek az italcsomagolások. Az elfogadott hulladékszabályozás alapján most a kormányon a sor, hogy meghatározza a betétdíjas rendszer működtetéséhez kapcsolódó konkrét előírásokat. A magyaroik döntő többsége a visszaváltás mellett az italcsomagolások újratöltését is támogatja - írja a Greenpeace friss blogbejegyzésében.

Deal vagy no-deal – ez itt a kérdés a cégeknek is 

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból és év végével lejár az az átmenti időszak, amelyben még ugyanazok a vám- és adóügyi szabályok és eljárások alkalmazandók, mint az EU tagsága idején. Az azonban még most sem tisztázott, hogy pontosan mire számíthatnak 2021. január 1-jétől az Egyesült Királysággal üzleti kapcsolatban álló vállalatok, illetve az EU tagállamokban üzleti tevékenységet folytató brit vállalkozások. Ez a jelenleg is zajló Brexit tárgyalások kimenetelétől függ.

Segítséget kapnak az élelmiszeripari cégek 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Önellenőrzés a gyakorlatban” címmel készített kézikönyvet. A kiadvány az előírt önellenőrzési rendszer kialakításában nyújt segítséget, erősítve a minőségi élelmiszer-előállítást.

Változik a számviteli törvény - mire figyeljenek a cégek? 

Az egyes adótörvények módosításáról szóló, 2020. november 26-án kihirdetett törvény több ponton is megváltoztatta a számviteli törvényt. A hatályos változások kitérnek többek között a tőketartalék ügyletekre, az osztalék elszámolására, a nettósításra és a tőzsdei cégek éves beszámolóival kapcsolatos teendőkre is. Itt vannak a legfontosabb tudnivalók a vállalkozások számára.

Van, amivel nem érdemes trükközni a járványra hivatkozva 

Ugyan az idei transzferár dokumentációk elkészítéséig még közel fél év van hátra, de egyáltalán nem korai ezzel foglalkozni, hiszen a koronavírus járvány hatására megváltozott a piaci környezet, és a jövedelmezőség, a transzferárak újragondolását teszi szükségessé. Mivel ez a helyzet számos buktatót is rejt magában, az üzleti döntésekhez is mélyebb elemzés szükséges, de fontos az ezeket alátámasztó dokumentumok gyűjtése is.

Az atipikus a tipikus? Munkajogi trendek a koronavírus tükrében 

Amióta a koronavírus járvány Európát is elérte, az általa generált veszélyhelyzet eddig ritkán tapasztalt fókuszba helyezte a munkajogot, köztük az atipikus foglalkoztatási formákat, a munkaviszony megszüntetésének módjait, a „kötelező” szabadság alkalmazhatóságát, vagy a munkavállalók egészségügyi adatainak kezelését. A KCG Partners szakértői az alábbiakban mindezeket összegezték.

Döntött az EU bírósága - ennek a magyar cégek is örülhetnek 

A magyar vállalkozásoknak is kedvezően döntött az EU bírósága azzal, hogy a nemzetközi cégek perlését a velük szerződő vállalkozás országában is lehetővé tette a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Munkavállalók kiküldetése: fontos döntés született 

A munkavállalók kiküldetéséről szóló uniós irányelvet minden olyan határon átnyúló szolgáltatásnyújtásra alkalmazni kell, amely munkavállalók kiküldésével jár, így a közúti közlekedésre, különösen az árufuvarozási tevékenységre is, függetlenül attól, hogy az irányelv nem fogalmaz meg ezekre külön rendelkezéseket - közölte döntését az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.

A home office legnagyobb veszélyei - hogyan lehet elkerülni őket? 

Home office vagy irodai munka? Esetleg a kettő kombinációja? Egy átfogó tanulmány alaposan körbejárva a témát számos javaslattal áll elő, és amelyből világosan kirajzolódik, hogy a siker feltétele – a koronavírust követő korszakban is – a hibrid stratégia, egészen pontosan az irodai és otthoni munka okos ötvözése lehet. Máskülönben a költségmegtakarításokból származó rövid távú nyereség szinte biztosan hosszú távú veszteségekhez vezet.

Koronavírus: Orbán Viktor elárulta, mikor döntenek a karácsonyi szabályokról 

Az uniós viták mellett a szokásos péntek reggeli rádióinterjú másik nagy témája a koronavírus-járvány hazai helyzete volt.

Éjjel ismét súlyos milliárdok sorsáról döntött a kormány 

Újabb jelentős összeg átcsoportosításáról szóló kormányhatározat jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben. 

Kik dolgoztatnak feketén? Bővült a NAV-lista 

Új nevekkel egészült ki az adóhatóság két listája.

Visszafogott év végi vásárlási láz és bizonytalanság - még mindig sok a megtévesztő akció 

A koronavírus miatt idén egy átlagos magyarországi internethasználó várhatóan leginkább a szűk családtagok, jellemzően 5-6 főnek vásárol majd karácsonyi ajándékokat, összességében mintegy 52 ezer forint értékben. A korábbi évekhez képest tehát várhatóan szűkül a megajándékozottak köre. Az egy főre vetített ajándékok értéke viszont ezzel párhuzamosan 8 százalékkal emelkedik - derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital 2020. évi közös felméréséből. A Gazdasági Versenyhivatal pedig nemcsak a webáruházak, de az ár-összehasonlító oldalak kapcsán is szigorú elvárásokat fogalmazott meg.

Reklámozás Black Friday alatt - hogyan ne büntessék meg a céget? 

A fogyasztók és vállalkozások egyaránt készülnek a fekete péntek típusú kampányok rejtette lehetőségekre – de lesben áll a Gazdasági Versenyhivatal is.  A GVH már 2015-ben metodikusan vizsgálni kezdte a piacon megjelent Black Friday típusú stratégiákat és az utóbbi 5 évben több ehhez kapcsolódó döntést hozott. Az ellenőrzés idén is elkerülhetetlen.

Kevés a polgári per – így enyhítenek az eddigi szigoron 

A közel 3 évvel ezelőtt bevezetett új polgári perrendtartás (Pp.) szigorúbb alapokra helyezte a perek lefolytatását.

A közjegyzői díjakhoz is hozzányúlna a kormány 

Maximálni fogja a kormány az ingatlan vásárlása esetén fizetendő közjegyzői díjakat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hogyan írjunk szerződést a koronavírus idején? 

A járványhelyzet váratlanul érte a kereskedelmi szerződéseket is. Hamar kiderült, hogy az angolszász minták alapján kimunkált vis maior klauzulák ebben a helyzetben fabatkát sem érnek, azok nem képesek az élethelyzeteket megfelelően rendezni. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segítségével az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján összefoglaljuk, hogyan is lehet „Covid-biztos” szerződéseket írni.

Bebetonozták az árakat? A magyar cementpiac három szereplőjénél vizsgálódik a GVH 

A cégek hallgatólagosan összehangolt, nagymértékben azonos piaci magatartást folytattak.

Tömeges lázmérés a munkahelyeken - egy kérdést felvet 

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tájékoztatása szerint a mindenkire általánosan kiterjedő lázmérés meghatározott feltételek mellett megengedett – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.

Kisadózókkal kötött szerződések, béren kívüli juttatások - mire utazik a NAV? 

A kisadózókkal kötött szerződések és a béren kívüli juttatásként nyújtott utalványokkal kapcsolatos kötelezettségek vizsgálatára kiemelten fókuszál az adóhatóság. Erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön tájékoztatást is adott ki.

Jogvesztő határidő közeleg - sok céget érint 

Egy hete maradt az áfalevonásra jogosult hazai vállalkozásoknak arra, hogy benyújtsák a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó visszatérítési kérelmeiket – hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét a MAZARS. A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat összefoglalójából kiderül: a szeptember 30-ai jogvesztő határidőig 32 uniós és unión kívüli országból kérhetnek visszatérítést 2019-es vásárlásaik után a magyar áfaalanyok. A lista új szereplője Törökország, itt a 2019. május 22-én vagy azután teljesített számlák áfáját lehet visszatéríttetni.

Ki jogosult aláírni a cég nevében? 8 kérdés, amely minden vállalkozást érint 

A gazdasági társaság, akárcsak a többi, jogi személyiséggel rendelkező szervezet, jogok és kötelezettségek alanya lehet. Jellegéből szükségszerűen következik, hogy szüksége van legalább egy természetes személyre, aki jogosult lesz a társaság „akaratát” a valóságban megjeleníteni, magyarán képviselni a társaságot.  Az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője, dr. Simon László segít eligazodni a cégképviselet útvesztőiben.

Koronavírus: jár-e fizetés, jár-e táppénz az otthon töltött időszak alatt? 

A koronavírus terjedése miatt számos munkáltató kapott olyan értesítést munkavállalójától, hogy a hatóság a munkavállalóval szemben karantént rendelt el. Voltak olyan esetek is, amikor a munkáltató maga kötelezte arra a dolgozóit, hogy a külföldi nyaralást követően két hétig maradjanak otthon. Sok cégnél pedig olyan szabályozást vezettek be, miszerint, ha a munkavállalóval egy háztartásban élő családtag, vagy a munkavállalóval érintkező ismerőse pozitív COVID-19-teszteredményt kapott, úgy a munkavállaló köteles két hét házi karanténba vonulni. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői megvizsgáltak, hogy mi történik ilyen esetekben a munkavállaló bérezésével, illetve a társadalombiztosítási ellátásokkal. A szakértők szerint a hatályos szabályozás ugyanis nagyon színes képet mutat.

Hitelkartellen innen és túl: mi a végtörlesztési kartell-ügy és az ítélet üzenete 2020-ban? 

A Fővárosi Törvényszék 2020. júliusi ítéletével zárul, de aktualitásából továbbra sem veszít a lakosságot és a hazai bankszektort egyaránt súlyosan érintő, 2011-ben indult hitelkartell-ügy. Mit üzen az ítélet, milyen „tanulságok” szűrhetőek le az ügyből? Egyáltalán változott-e a helyzet a kilenc évvel ezelőtti devizahitel-végtörlesztések óta akár a jogalkotás, bankszektor és lakossági hitelfelvevők vonatkozásában? A 2009. évi gazdasági válság-okozta árfolyamváltozások miatt kezelhetetlenné váló devizahitelek végtörlesztése kapcsán 2011-ben, magyar versenyhivatal eljárásával indult ügy áttekintése ezeket a kérdéseket vizsgálja.

Lefékezhetik a jogszabályozók az önvezető autók fejlesztését 

Eltérően ítélik meg a mesterséges intelligencia (MI) használatának veszélyeit a törvényhozók és vállalatok – derül ki az EY több mint 280 globális szervezet és 71 szakpolitikus megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából. A cégeknek nagyobb figyelmet kell szentelniük a jogszabályalkotók elvárásaira, különben drasztikusan lelassulhat az új technológiai megoldások, többek között az önvezető autók fejlesztése is.

Új társadalombiztosítási törvény: ezek a legégetőbb változások 

A júliustól életbe lépett, új társadalombiztosítási törvényben kodifikált változások jelentős mértékben könnyítenek az élőmunka közterhein, többek között érintik a családosokat, a nyugdíjasokat és a kiküldetésben élőket is. A MAZARS összefoglalójában azokról a fontos változásokról olvashat, amikre érdemes odafigyelni.

Szabadság járvány alatt: mit tehet és mit nem a munkavállaló és a munkáltató? 

Az elkövetkező hetekben számos munkavállaló megy szabadságra, és lesznek közöttük, akik ezt az időt külföldön fogják eltölteni. 2020. július 15-től a kormány olyan járványügyi intézkedéseket rendelt el, amelyek a most szabadságra menő munkavállalókat is érinteni fogják, ennek megfelelően közvetett módon kihatnak a munkáltató működésére is.

Vastagon fog a Gazdasági Versenyhivatal ceruzája, ha az online piacterekről van szó 

A közelmúltban a GVH több súlyos, milliárdos nagyságrendű összeget is elérő bírságot szabott ki az online piactereken zajló magatartások miatt – gondoljunk csak a Booking.com B.V., valamint az Alza.hu Kft. és az Alza.cz a.s. ellen lefolytatott eljárásokra. E folyamat nem zárult le, hiszen nyilvános információk is igazolják, hogy további eljárások vannak folyamatban. Ahogy azt a GVH korábban – például középtávú digitális stratégiájában – deklarálta, és amint azt a kiszabott bírságok mértéke is jelzi, a GVH az online piacterek jelentőségét kiemelkedőnek értékeli.

Fontos változás a kártérítésknél - ez még a cégeket is érinti 

Életbe lépett a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított pert bevezető jogszabály. Ahogyan arra a törvény címéből is következtethetünk, ennek lényege, hogy a bűncselekmények áldozatai mielőbb kártérítéshez, sérelemdíjhoz juthassanak. Dr. Bognár Alexandra, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda ügyvédje segít megérteni az új szabályokat.

Közösségi finanszírozás: lendületet adhat a kkv-knak az EU-s rendelet 

A koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés a kkv- és start-up szektorban is érezteti hatását, az induló vállalkozások számára a forrásszerzési lehetőségek ebben az időszakban még korlátozottabbak lehetnek. A Kapolyi Ügyvédi Iroda úgy látja, hogy az Európai Unió közösségi finanszírozásra (crowdfunding) vonatkozó szabályozásának jelenlegi státusza hazánkban is lendületet adhat az innovációval foglalkozó vállalkozások finanszírozásának, és új munkahelyek létrejöttét is elősegítheti.

Jelentős döntéseket hozott meg a kormány - hogyan változnak a csődeljárások? 

A csődeljárások hatékonyabbá tételét szolgálja az a változtatás, amelyet 131 igen szavazattal, 40 nem ellenében és 20 tartózkodás mellett fogadott el a parlament július 3-án. Kántor Gergely, a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédje kommentálta a módosítást.

Jó hír a lakáshiteleknél - jelentősen csökkentek ezek a díjak 

Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal csökkentek az államilag támogatott lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak az egy évvel korábbi állapothoz képest a közjegyzők tapasztalatai szerint. A díjak csökkenésében a közjegyzői díjrendelet kedvező módosítása, valamint az annak nyomán részben átalakuló banki gyakorlat is szerepet játszott. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerint sok piaci és támogatott lakáshitel esetében még kedvezőbbek lehetnének a közjegyzői díjak, ha az összes bank rövidebb tervezetet készítene, illetve, ha elfogadnák az ügyfél számára kiadott közokirat elektronikus kiadmányát.

Veszélyhelyzet után: mi változik a munkában? 

Az országgyűlés elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, amely június 18-án lépett hatályba. A korábban bevezetett különleges munkajogi szabályok megszűnnek, de egy részük még július 1-ig alkalmazható. A jogszabályváltozásokat Dr. Óváry-Papp Nóra és dr. Lieszkovszky Helga, a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda jogászai foglalják össze.

Sok minden változik az új tb-törvénnyel júliustól 

Július 1-től él a társadalombiztosítási ellátásokat és ezen ellátások fedezetét szabályozó új jogszabály. A fontosabb változások között van a saját jogú nyugdíjasok általános járulékmentessége, az egyéni járulékkötelezettségek összevonása, a járulékfizetési alsó határ, a társas és egyéni vállalkozók járulékalap korrekciójának megszüntetése, valamint a hátralék miatti TAJ kártya inaktiválás. A fentiek mellett a szociális hozzájárulási adó mértéke 15,5 százalékra csökken.

Új világ kezdődött: mi változott Magyarországon? 

Megjelentek a veszélyhelyzet megszüntetéséről és az ezzel összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvények

Komoly buktatókat állít a járvány a cégek elé 

A járványügyi helyzet miatti távolságtartás, valamint a személyes érintkezések hiánya miatt számos olyan helyzettel kell szembesülniük a vállalkozásoknak, amelyek kérdéseket vethetnek fel és akár kockázatot is jelenthetnek az általános forgalmi adóval kapcsolatban, legyen szó például a kiszállítás igazolásáról közösségi ügyletek esetén, a papír alapú számlák elektronikus továbbításáról, vagy akár behajthatatlan követelések kapcsán az elektronikus úton közölt fizetési felszólításról.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Jogi kisokos téma
heti hírlevelére

Pénzszerzés

A hitelpiacon sem csak a húszéveseké a világ

A hitelpiacon sem csak a húszéveseké a világ 

Inkább az 50 év feletti korosztály veszi fel az ingatlan értékének mind nagyobb részét hitelként.

Cégblog

Itt van, mit kell tenni a becsődölt utazási iroda ügyfeleinek

Itt van, mit kell tenni a becsődölt utazási iroda ügyfeleinek 

Megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását a Colonnade biztosító.

Gazdaság

A hitelpiacon sem csak a húszéveseké a világ

A hitelpiacon sem csak a húszéveseké a világ 

Inkább az 50 év feletti korosztály veszi fel az ingatlan értékének mind nagyobb részét hitelként.

Társadalom

Cicciolina bekeményített, milliárdokat követel

Cicciolina bekeményített, milliárdokat követel 

Staller Ilona tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől életjáradékának csökkentése miatt.

Infokom

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?  

Mára a hétköznapi emberek is egyre gyakrabban fordulnak különböző nyelvi modellekhez.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo