Van egy szektor, ahol a vitás helyzetekre nem volt hatással a járvány

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan esetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki.

Az építkezések és felújítások gyakori velejárója a késedelem, a hibás teljesítés, a szavatossági probléma, és az azzal járó jogi, pénzügyi vita. Mivel az építőiparban sokszor nem egyszerű utólag megállapítani egy-egy probléma okát, a felek már a munkák során próbálnak bizonyítékot szerezni a maguk igazához.

A közjegyzőktől évről évre többen kérik előzetes bizonyítás elrendelését, igazságügyi szakértő kirendelését. Tavaly a pandémia miatt ugyan kismértékben, mintegy tíz százalékkal csökkent az igazságügyi szakértői kirendelések száma, az idei első félévben azonban már időarányosan elérte a 2019-es szintet. Az előzetes bizonyítások száma viszont még 2020-ban, a pandémia alatt is nőtt 2019-hez képest, az idei első félévben pedig időarányosan tovább emelkedett majdnem tíz százalékkal.

(Fotó: Pixabay)

Egy közjegyző többféle eljárással is közre tud működni egy építőipari vitánál. Előzetes bizonyítás keretében alkalmazhatók mindazok a bizonyítási eszközök, amelyek a bírósági eljárásban is, azaz például tanúkat hallgathat meg, szemlét tarthat, okiratot tekinthet meg. Kirendelhet igazságügyi szakértőt, aki meg tudja határozni, mi idézete elő az adott problémát, például miért ázik a fal. A közjegyzői eljárásban elkészült igazságügyi szakértői vélemény pedig perdöntő lehet. Emellett ténytanúsítást is végezhet közjegyző, amelynek keretében leírást, fényképet, hang- vagy videofelvételt készít az általa tapasztaltakról, és azt közokiratba foglalja. Például rögzítheti, hogy egy adott pillanatban álltak-e már a falak vagy még csak az alapozás készült el – ezt összevetve a szerződésben vállalt ütemtervvel egyértelműen látható, hogy időben vagy késve húzták-e fel a falakat.

A közjegyzői eljárásokban készült okiratok egy bírósági eljárásban komoly bizonyítékként használhatóak fel. Ráadásul a gyakorlat azt mutatja, ilyen esetekben nagy esély van arra, hogy a vitában álló felek megegyeznek, és nem húzódik el az ügy.

„Tapasztalataink szerint az építkezések kapcsán megindított közjegyzői eljárásokkal gyakran elkerülhetőek a hosszadalmas perek, nő a hibásan vagy késve teljesítő fél megegyezési, fizetési hajlandósága. A közjegyzői okiratokat és a szakértői véleményt látva ugyanis belátja, nincs értelme egy hosszú perbe bocsátkoznia, amelynek a végén még annak költségeit is neki kell állnia” – mondja Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.
Igazságügyi szakértő kirendelését gyakran kérik építőipari vitákban vagy balesetek okának megállapítására, de az élet számos területén, például termékminőséggel kapcsolatban és egészségügyi kérdésekben, valamint akár olyan extrém esetekben is hasznos lehet egy független szakértői vélemény, mint egy versenyló termékenységének megállapítása. Előzetes bizonyítás elrendelését szintén gyakran kérik az építőiparban, de egyéb károkozásnál is, például mezőgazdasági vadkár esetén. Ténytanúsítást az építkezéseken kívül számos más helyzetben kérnek a közjegyzőktől, például készülhet tanúsítvány pályázatok bontásakor, zaklató sms-ekről, testületi ülésekről, sorsolásról, közgyűlésekről.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo