A tűzzel játszanak az alkalmazottak levelezését ellenőrző cégek

Roppant érzékeny területen jár az a vállalat, amely arra kíváncsi miről is levelezik munkavállalója, s ezt ellenőrzi. Az alkalmazott fiókjának revíziója ugyanis nagy körültekintést igényel. Ez különösen abban az esetben igaz, ha engedélyezett számukra a magánhasználat.

A munkáltató nem ellenőrizheti a privát leveleket, ha ezt mégis megteszi, majd ezek tartalma alapján jogellenesen szünteti meg a munkavállaló jogviszonyát, akkor ezért kártérítést, a személyiségi jogok megsértése miatt pedig sérelemdíjat is követelhet a munkavállaló – hívja fel a figyelmet act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.

Fotó: Pexels.com / Sora Shimazaki

Ma már szinte minden vállalat biztosít munkavállalói számára céges e-mail fiókot, ám ezek ellenőrzése és az ezekhez való hozzáférés biztosítása számos kérdést felvet, ráadásul sokak előtt a kontroll körülményei nem is ismertek. Az ugyanis nem működik, hogy a vállalat vezetői csak úgy belenéznek egy dolgozó levelezésébe. Az ellenőrzés igen érzékeny folyamat, amely során rendkívül körültekintően kell eljárni. Maradéktalanul be kell tartani a jogszabályi előírásokat, különös tekintettel a munka törvénykönyvében és a GDPR-ban foglaltakra.

„A munka törvénykönyve szerint ugyan a munkavállaló ellenőrizhető a munkájával összefüggő magatartásával kapcsolatban, ám kizárólag a munkaviszony miatt használt számítástechnikai eszközön és azon is csak a munkaviszonnyal kapcsolatos adatok megismerése lehetséges. Fontos kitétel, hogy amennyiben nincs más megállapodás, akkor a munkavállaló nem használhatja a céges e-mail fiókját és a céges számítástechnikai eszközöket magáncélra” – mutat rá dr. Markóczy Réka, az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás jogásza.

Lépcsőzetes ellenőrzés

Mindegy, hogy a magánhasználat engedélyezve van-e vagy sem, a kialakult adatvédelmi gyakorlat alapján az e-mail fiókok ellenőrzését mindenképpen lépcsőzetesen kell elvégezni. Első körben a munkáltató csak a küldő e-mail címét és a levél tárgyát ismerheti meg. Ezekből kell kikövetkeztetnie a levelezés természetét. A cég részéről csak abban az esetben ismerhetik meg a levél tartalmát, ha az előbb említettekből nem derül ki, hogy az összefügg-e a munkaviszonnyal vagy sem. Amennyiben ez nem egyértelmű, ám már az első mondatból világossá válik, hogy nem a munkaviszonnyal kapcsolatban írott levél van a képernyőn, akkor annak további tartalmát a foglalkoztató nem ismerheti meg.

A munkavállalókat ráadásul előzetesen tájékoztatni kell az ellenőrzésről, annak céljáról, a résztvevő személyekről, a revízió lépéseiről, sőt, az adatkezeléssel kapcsolatos jogaikról, de még a jogorvoslati lehetőségeikről is. E mellett rendkívül hangsúlyos szabály, hogy az ellenőrzést csak az alkalmazott jelenlétében lehet megtenni.

Az egészen rendkívüli kockázatot hordoz magában, ha a foglakoztató jogsértő módon szerezte meg a munkavállalóhoz köthető információkat - például a magánlevelezés tartalmát ellenőrizve - és ezek alapján például bizalomvesztésre hivatkozva felmond dolgozójának. Az alkalmazott ekkor akár pert is indíthat a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt. Erre akkor is van lehetőség, ha a munkáltató felmondásának van egy világos és valós oka, de valójában a munkavállaló magánleveleiben kifejtett véleménye áll a munkaviszony megszüntetésének hátterében. Ráadásul nem csak kártérítésre, de a magántitokhoz való jog megsértése miatt még sérelemdíjra is igényt tarthat a cég egykori dolgozója.

A polgári perrendtartás szabályai ráadásul kimondják, hogy a jogsértő bizonyítási eszköz főszabály szerint nem is használható fel a per során. A bíróság az eset összes körülményét, különösen a jogsérelem sajátosságát és mértékét, egyéb bizonyítékok súlyát, illetve a jogsértő bizonyíték felhasználásának a felderítésére gyakorolt hatását mérlegelve azonban mégis dönthet úgy, hogy figyelembe veszi az ilyen bizonyítékokat is. Ez alapján pedig a bíróság már dönthet arról, hogy a munkáltató által jogszerűtlenül megszerzett leveleket is vizsgálja a per során.

 

Véleményvezér

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.
Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk

Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk 

Meddig megyünk lefelé a gödörbe?
Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz

Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz 

Lassú, de legalább rázós a magyar HÉV élmény.
Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo