Útlevél mellé oltási könyv

A koronavírus elleni oltásokkal legalább felcsillant a halvány remény arra, hogy nyáron már újra lehet majd utazni. Kérdés, hogy addig ki marad talpon.

Míg 2020-ban minden arról szólt, hogy hogyan ne kapjuk el a koronavírust, mikor és mennyire lehet lezárni az országokat, addig 2021-ben a járvány következő szakaszába léptünk, most az a legnagyobb kérdés, hogy hányan hajlandóak beadatni maguknak a koronavírus elleni védőoltást, illetve mikor lesz elegendő vakcina. Ettől függ ugyanis, hogy mikor lehet feloldani a hazai és a nemzetközi korlátozó intézkedéseket, és indulhat újra az élet, így a turizmus is – olvasható a Piac & Profit februári számában.

Általános meggyőződés az ágazatban, hogy járványügyi korlátozások megszűntetése után belföldön gyorsan élénkülhet a turizmus, ahogy történt ez tavaly nyáron is az első hullám után.

"A nehéz idők ellenére is, a tavaszi óvatos újranyitásnak köszönhetően soha nem látott eredményt produkált a belföldi turizmus tavaly. A júliusi és az augusztusi belföldi vendégszámok jelentősen meghaladták a 2019-es értékeket. Ez a megélénkült belföldi forgalom ősszel is folytatódott, egészen a lezárásokig" – válaszolta a Piac & Profit kérdésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Abban bíznak, hogy a teljes turizmus nyáron újraindul. Az MTÜ-nél úgy látják, hogy a belföldi turizmus visszaépülése hetekben lesz mérhető, a nemzetközi forgalom helyreállásához viszont hosszabb időre lesz szükség.
"Bízunk benne, hogy a vakcinák elérhetősége, az oltási kedv növekedése és ezzel párhuzamosan a járványügyi helyzet javulása minél hamarabb megengedi szállodáink nyitását és újra fogadhatjuk vendégeinket. A kényszerű üzemszünetet megpróbáljuk minél jobban kihasználni, ezalatt is dolgozunk a lehető legjobb vendégélményért, nagytakarítást, karbantartási munkálatokat végzünk el ebben az időszakban" - válaszolta a  Piac & Profit kérdésére Labossa Lajos.
A Hunguest Hotels Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója azt is elárulta, hogy több mint 50 százalékos forgalomcsökkenést szenvedtek el 2020-ban, a szállodáik ugyanis több hónapon át nem tudtak bevételt termelni és a külföldi vendégeik száma is jelentősen visszaesett.

A Hunguest biztos anyagi lábakon áll, így garantált a jövője, ellenben biztosan lesz olyan szálláshely, amelyik nem fog tudni újra kinyitni a vírusválság után. Nem véletlen, hogy a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) már megkongatta a vészharangot. Ágazati körlevelükben jelezték, hogy a szállodáknak fel kell készülnie arra, hogy a járványügyi korlátozások akár pünkösdig érvényben maradhatnak. Úgy látják, hogy ez az időszak még a mostani támogatások emelésével is nagyon nehéz lesz, mivel a zárva tartó szállodák is költségekkel járnak, és a szakképzett munkaerő megtartása is költséges. A szövetség szerint az állami támogatásokkal is csak a károkat tudják enyhíteni, teljes segítséget ezek sem jelentenek. Ugyanakkor szokatlan jelenség volt, hogy miután a kormány felelőtlen rémhírnek nevezete a körlevelet, az MSZÉSZ visszavonta azt.

Jelenleg ahány ország, annyi beutazási szabály nehezíti a turisták életét. Átmeneti megoldás lehet az úgynevezett vakcinaútlevél, de az új fogalommal még csak most kezdenek ismerkedni az uniós döntéshozók. Még nem lehet tudni, hogy miként és milyen körülmények között alkalmazhatók az ilyen tanúsítványok. Bevezetéséhez ugyanis az oltási művelet rendkívüli összehangoltságára, elismerésére, és a teljes oltási folyamat szigorú ellenőrzésére lenne szükség. Ahogy haladunk bele az évbe, egyre-másra derülnek ki, hogy milyen nagy nemzetközi események maradnak el a világban: elmarad idén a világhírű Rio de Janeiró-i karnevál, ezúttal is elmarad a Glastonbury fesztivál, de nagy sportesemények sorsa (labdarúgó Európa-bajnokság, olimpia) is bizonytalan. Egy biztos, minden az oltásoktól függ - olvasható a Piac & Profit februári számában.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo