Friss cikkeink


A CBA bezárná a nagyobb versenytársakat vasárnap

A CBA bezárná a nagyobb versenytársakat vasárnap 

Magyarország egyik vezető élelmiszer kereskedelmi láncaként a CBA Kereskedelmi Kft. az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozását szorgalmazza.

Félretájékoztatás - trendszerűen 

Az is csak kitaláció, hogy 2009-től 10 millió forint lesz az ingatlanadózás induló értéke - cáfolja a Fidesz-politikus állítását a PM.

Megújulók a szén helyett 

Tisztulási folyamatot indít el Kína, növelve érdemben a megújuló energiaforrások hasznosítását főleg a szén ellenében - közölte a kormány illetékese.

Oroszország újabb kincsei 

Nyugat-Szibériában új olajmezőt talált annyira gazdagnak a kutatásokat végző angol cég, hogy hamarosan helyben épít finomítót a feldolgozásra.
Büntetnék a kormányfőt, a pénzügyminisztert

Büntetnék a kormányfőt, a pénzügyminisztert 

A képviselők ne hozhassanak az ország rövid és hosszú távú érdekeit súlyosan sértő, irreális törvényeket - üdvözli a tervet a VOSZ.
Terjeszkedik a bürokrácia

Terjeszkedik a bürokrácia 

Az EU legutóbbi bővítései után jelentősen megnövekedett az unió brüsszeli állománya, ezzel kíván lépést tartani a Bizottság legutóbbi javaslata a brüsszeli infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatban.
Jön az első nagy kínai...

Jön az első nagy kínai... 

Több mint nyolcszáz munkahely jön létre közel 18 millió euró (5 milliárd forint) beruházással a Magyarországra települő Livan Biodegradable Product Co. Ltd. nevű kínai cégnek köszönhetően, jelentette be csütörtökön Sanghajban Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és Rétfalvi György, az ITDH magyar befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség vezérigazgatója.
Finisben a biogáz-üzem építése

Finisben a biogáz-üzem építése 

Finiséhez érkezett a biogáz-üzem építése a Magyar Cukor (MC) Zrt. kaposvári gyárában, a hónap végén indul a próbaüzem - közölte Szeles Zoltán igazgató.
Sok ezer cég megússza...

Sok ezer cég megússza... 

Jövő évtől hatályos törvény jelentősen csökkenti a könyvvizsgálatra kötelezett cégek számát: kikerülnek ebből a körből a 100 milliós árbevételt el nem érő és az 50 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások. Nagyjából 25 ezer cégnek jövőre így a könyvvizsgálat már nem okoz fejfájást.
Kórházakat büntettek

Kórházakat büntettek 

Háromezren keresték meg a januárban megalakult Egészségbiztosítási Felügyeletet az elmúlt hónapokban. Az érdeklődők többsége az ellátásokról tudakozódott, ám ezer alkalommal tettek panaszt az egészségügyi szolgáltatók eljárása miatt - olvasható a Világgazdaságban.

Felszámolják a Finn italnagykert 

Elindult a felszámolása a Finn Kereskedelmi Kft.-nek, az egyik legrégebbi magyar tulajdonban lévő ital-nagykereskedelmi cégnek. A társaság legnagyobb tulajdonosa és ügyvezetője a bankját okolja - olvasható a Népszabadságban.

Játékosok kellenek! Van rá néhány milliárdunk! 

Az angol labdarúgó klubok a nyári átigazolási szezonban több mint 500 millió fontot költöttek játékosvásárlásra, ez 2/3-al magasabb összeg, mint az előző csúcs,amikor 2006 nyarán 300 millió fontot költöttek el a csapatok - derül ki a Deloitte elemzéséből.

Ami a magyaroknak nem megy... 

A tíz éve zajló osztrák közigazgatási reform eredményeit látva kiderült, hogy amiről mi még csak álmodunk, náluk már valóság: sógoraink már interneten keresztül tudják intézni az egészségügyi, közigazgatási vagy éppen az adóügyeiket. Mindemellett évente majd harmincmillió eurót, azaz nyolcmilliárd forintot spórol az osztrák költségvetés.

Hol újítanak utat ősztől? 

A költségvetési céloktól nagyobb matricabevételekből mintegy 5,8 milliárd forintot fordítanak a fő- és mellékút-hálózat burkolatának felújítására az idén - közölte Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára.

Nem félünk az árvíztől! 

Amennyiben a meteorológiai előrejelzésekben várt csapadékmennyiség lehullik az elkövetkező napokban, árhullám levonulása lehetséges a Hernád, Sajó és a Bodrog folyón, valamint a Rábán. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter tájékoztatása szerint a vízügyi szervek megkezdték a szükséges felkészülést. Védekezési munkálatokra azonban egyelőre nincs szükség, erre csak a ténylegesen lehullott csapadék és magas vízszintek kialakulása esetén kerül sor.

Ha a Hankook kapott, mi is kaphatunk! 

Soron kívüli megbeszélést kért Kaposvár polgármestere, Szita Károly (Fidesz) Sergei Detchevtől, a Coats Magyarország Kft. ügyvezetőjétől, miután tudomására jutott, hogy a cég a kaposvári gyárában dolgozók elbocsátását tervezi.

Gyalog vásárlunk a legtöbbször 

A kiskereskedelem évek óta tartó koncentrációja tovább folytatódott 2007 első félévében - derül ki a GfK Hungária Kereskedelmi Analízisek tanulmányának idei első hat hónapot elemző felméréséből.

Monstre mobilper: 3,5 milliárd a tét 

Három és fél milliárd eurót követel kártérítésként a német Deutsche Telekom mobilszolgáltató cége, a T-Mobile Lengyelországban a francia Vivendi cégtől. Utóbbi bűne az, hogy az Elektrim Telekomunikacja céggel létrejött lengyelországi távközlési vállalkozása, a Telco akadályozta a németek felerészt birtokolt lengyel távközlési vállalkozásának, a PTC-nek a tevékenységét.

Építse vállalati kapcsolatait az interneten! 

A Mobil Show 2007 információs és mobil-innovációs kiállításon és vásáron mutatkozik be a magyar kis- és középvállalatok számára készült ingyenes kapcsolatépítő és szolgáltató portál, a NEGO.hu.

Bővülhet az önéletrajzok gyűjteménye 

Könnyebben találhatja meg a HR-es a cége igényeinek megfelelő munkatársat az önéletrajz sablon segítségével összeálló gyűjteményben.

A luxus 100 milliónál kezdődik 

Marad minden a régiben - már ami a luxusadó értékhatárát illeti. A PM-ben az 50 millióra csökkentésről nem gondolkodnak.

Egyetemi beiratkozásban és tárgyfelvételben segít a Pannon 

A vezető mobilszélessáv-szolgáltató Mobil Internet Kávézókat hozott létre több egyetemen.

Gyógyító informatika 

Számos osztrák kórházban bevezetik a rádiófrekvenciás azonosítási technológiát és az ingyenes internet-hozzáférést is - segítendő a gyógyítást.

Ön példás munkáltató? 

Bizonyára Önnek is fontos, hogy a nagyobb figyelmet igénylő dolgozók is a legtöbbet hozzák ki magukból. Talán Ön is példás munkáltató, akitől sok más munkáltató, szakértő szívesen tanulna! Amely cég nevéhez minél szélesebb körben kapcsolódhatna az érzés: "ez egy rendes cég, figyel a munkatársaira is".

Kibújnának az útépítők 

Az útépítő cégek egyszer már fizettek bírságot kartell miatt, így szerintük a kártérítés jogalap nélküli - írja a Világgazdaság.

Újabb Microsoft-Yahoo nász pletyka 

Ismét híresztelés kapott szárnyra arról, hogy a Microsoft bekebelezné a Yahoo amerikai internetes óriáscéget; a hírre a Yahoo részvényei iránt kedden kiemelkedő érdeklődés mutatkozott.

Siófok kimarad? 

A leghatározottabban tiltakozom amiatt, hogy a dél-dunántúli régió területén csak a megyei jogú városok fejlesztési programjai számíthatnak kiemelt támogatásra - nyilatkozta Balázs Árpád, a Balatoni Szövetség elnöke, Siófok polgármestere.

Marad a 100 milliós limit 

Az Európai Bizottság (EB) Verseny Főigazgatósága jóváhagyása alapján a jelenlegi feltételekkel folytathatja a kis cégeket segítő tevékenységét a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. (KvfP), azaz továbbra is maximum 100 millió forintot fektethet különböző fejlődőképes kis- és közepes vállalkozásokba a cég 2013. december 31-ig - mondta Arató Krisztina vezérigazgató.

4 milliárdnyi szolidaritás Magyarországnak 

Hosszas előkészítés után az unió a napokban átutalja azt az összeget, melyet a tavaly áprilisi árvízkárok után az Európai Unió Szolidaritási Alapjából kárenyhítésként hazánknak megítélt. Az összegből az árvízvédelemben és katasztrófavédelemben érintett szaktárcák mellett elsősorban az árvízzel sújtott települések önkormányzatai részesülnek.

Fel és le azonos sebességgel 

A T-Com augusztus 1-jétől Szimmetrikus DSL üzleti szolgáltatást kínál a kis- és középvállalatok számára. A szolgáltatás előnye, hogy azonos fel- és letöltési sebességet biztosít, továbbá átalánydíjért vehető igénybe felhasználási időtől és internetforgalomtól függetlenül.

Hagyjuk az olajat! Itt az atomerőmű! 

A klímaváltozásért elsősorban felelős üvegházhatású gázok 80 százaléka az energiafelhasználásból származik. Ezért mind az európai uniós, mind a magyar új energiapolitikai koncepció egyik - ha nem a - legfontosabb feladata az energiamegtakarítás és az összes energiafelhasználáson belül a megújuló energiák részarányának a növelése. A jövő energiaforrásai kiválasztásának a szempontjából meghatározó, hogy az uniós bizottság leszögezte: a nukleáris energia arányának növelése a fosszilis energiahordozók kiváltásának az egyik lehetséges módja.

Jön az eMagyarország 2.0! 

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) jelentős társadalmi igényre hivatkozva az eMagyarország pontok további működése mellett döntött, és pályázatot írt ki - közölte a tárca kedden.

Magyarít a Google 

Újabb magyar nyelvű szolgáltatásokat nyújt az Google: az oktatási intézmények, cégek, szerveztek és magánszemélyek ingyen vehetik igénybe egyebek mellett a webes levelező, üzenet és fájlküldő szolgáltatást, a napirend tervezőt, a szövegszerkesztőt és táblázatkezelőt, valamint az online képmegosztó rendszert.

Sok pályázat érkezett kerékpárútra 

Legkevesebb 72 pályázat érkezett a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) által korábban kiírt és augusztus 31-én lezárult kerékpárút építési pályázatra - közölte Varga Zoltán, a tanács társelnöke.

Milliárdos fürdőfejlesztés Szegeden 

Több mint 6 milliárd forintos fejlesztéssel Magyarország egyik legnagyobb és legkorszerűbb fürdő-wellness komplexumát hozzák létre Szegeden a Liget fürdő helyén - jelentette be Botka László polgármester.

Felülvizsgálják Vásárhelyi-tervet 

Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta Turi-Kovács Béla fideszes képviselő önálló indítványát a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztési programjának felülvizsgálatára keddi ülésén.

A magyarok is rabszolgák? 

Az 508 lengyel és litván munkavállaló körében elvégzett kérdőíves vizsgálat egyebek mellett azt mutatta ki, hogy a kelet-európaiakat sokszor heti 60 órát meghaladó munkaidőben dolgoztatják, a túlóradíjat azonban különböző levonások címén megtagadják tőlük, sőt gyakran a rendes munkaidőre járó, óránkénti 5,05 fontos (1900 forintos) törvényes minimálbért sem fizetik ki nekik.

A zuglói beruházónak otthon megy igazán 

A varsói tőzsdecég, mely a budapesti Bosnyák tér átépítője lesz, igen jó jövedelmet mondhat magáénak a bevásárlóközpontok bérbeadásából is.

Elindult a gázár-inga? 

Prágában egyszerre számolnak a gázár drágulásával és azt követő mérséklésével, majd egy januári újabb drágulással. A piac fő szállítója óvatos.

Cukornád kontra kukorica 

Legyőzhetetlenül olcsóbb a Brazíliában cukornádból előállított bioüzemanyag, az USA ezért is igyekszik vámokkal védeni gyártóit a konkurenciától.

GE Energy-Sondex frigy 

A GE Energy és a Sondex összeolvadása - melyet most jelentettek be - az energetikai piac egyik legerősebb óriásvállalkozásának létrejöttét jelenti.

Vendég a konkurencia 

Európa borászainak ellenfeleit, a dél-afrikai és az argentín kollégákat is vendégül látják az 5-én nyíló fesztiválon a magyar borászok.

Illetékből kaszált az APEH 

Az év első hét hónapjában 73,241 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből 12,446 milliárd forint júliusban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatsorokból.

Félszocpol: viszik használt lakásra is 

Évek óta először fordult elő, hogy csökkent az újonnan felvett lakáshitelek összértéke, aminek egyik nyilvánvaló oka, hogy a megszorítások miatt egyre több háztartás számára jelent vállalhatatlan terhet a hiteltörlesztés. A BG Hitel & Lízing (BGHL) elemzése azokat a lehetőségeket mutatja be, amelyekkel csökkenthetőek a törlesztőrészletek, illetve a szükséges önerő.

Ismer példaértékű műsort? 

A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) hatodik alkalommal hirdeti meg pályázatát, melynek célja: elismerni a társadalmi összefogás és felelősségvállalás példaértékű bemutatását.

Feldarabolják a kormánystratégiát 

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia részeként környezeti vizsgálatot végeztet. A vizsgálat során a tervezők biztosítják a nyilvánosság széleskörű részvételének lehetőségét.

Gyurcsány a kínaiak támogatását kérte 

Nagyszabású magyar-kínai gazdasági ügyletekről folynak előrehaladott tárgyalások Pekingben, vált ismeretessé a pekingi látogatáson lévő magyar kormányküldöttség köréből.

Állami mankó a pékeknek 

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kormányzati segítséget ígért a magyar pékeknek amiatt, hogy a szélsőséges időjárás következtében rendkívüli módon megemelkedett az alapanyagár számukra.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár 

Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei.

Cégblog

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek  

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme.

Gazdaság

Trump alkut ütött: dobják az orosz olajat, cserébe jön a vámkedvezmény Indiának

Trump alkut ütött: dobják az orosz olajat, cserébe jön a vámkedvezmény Indiának 

Az Egyesült Államok megszüntette az Indiára az orosz kőolaj importja miatt korábban kivetett büntetővámot.

Infokom

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak 

Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo