"Miért nem engedi az állam, hogy dolgozzak?"

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) álláspontja szerint sem a hazai kiskereskedelem, sem a magyar fogyasztó nem tart igényt arra, hogy az Országgyűlésben és a sajtóban időről időre felbukkanó vasárnapi nyitva tartás megszüntetéséről szóló kérdések napirendre kerüljenek. A Szövetség véleménye szerint a vasárnapi nyitva tartásáról szóló viták és kérdések kizárólag politikai indíttatásúak, miközben a kérdéskör merőben szakmai jellegű.

A VOSZ, a szakmaiságot szem előtt tartva, valamint úgy a nemzetközi láncok, mint a magyar tulajdonban levő kis- és közepes vállalkozások zöme a hét utolsó napján történő nyitva tartás mellett foglal állást, hiszen a vásárlói szokásoknak köszönhetően a kiskereskedelmi üzletek a hét utolsó napján is képesek nagy forgalmat, ezáltal jelentős nyereséget elérni - áll a VOSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A jelenlegi nyitvatartási rendszer sok embernek biztosít munkát, az államnak pedig számottevő többlet járulék- és adóbevételt jelent. A tervezett korlátozás a helyi adók fizetésére, illetve nagyságára is kedvezőtlen hatást gyakorolna.

A VOSZ felhívja a figyelmet arra, hogy aki a vasárnapi nyitva tartás megszüntetésére törekszik, azok a kereskedelmi alkalmazottak ellen dolgoznak, semmibe véve a fogyasztók szabad választási jogát, és rá akarnak erőszakolni a többségre egy, a kisebbség által propagált igényt.

Eltűnne egy életstílus

Vasárnaponként (egész évre vetítve) nem csekély, 400 milliárd forint forgalom keletkezik a kiskereskedelemben. Ez a hétköznapok forgalmának 30 százaléka, a heti forgalomnak pedig 5-6 százaléka. Az üzleti megfontolásokon túl a vasárnapi nyitva tartás komoly társadalmi pozitívumokkal is bír a VOSZ szerint, hiszen a bolti struktúra és a vásárlási szokások megváltoztak: az emberek többnyire sokáig dolgoznak, és már csak a hét végén van lehetőségük bevásárolni.

Ha vasárnap zárva tartanának az üzletek, akkor a családi beszerzést este kellene elintézni, ami sok ember számára megoldhatatlan - állítja a szövetség. A bevásárlóközpontok hétvégén nemcsak kényelmes bevásárlási lehetőséget nyújtanak, de szabadidő-eltöltési javaslatokkal szolgálnak, programokat nyújtanak (mozi, étkezés, tematikus kiállítások, gyerekrendezvények), végső soron életstílust kínálnak.

Áremelkedést okozna

Felmerül az a kérdés is, hogy érett-e a kiskereskedelem arra, hogy a vasárnapi forgalomtömeget átterelje péntekre és szombatra? A VOSZ úgy értékeli, a magyar kiskereskedelem erre sem infrastrukturálisan, sem munkaerő szempontból nem alkalmas. Számításaik szerint - kedvezőtlen esetben - az alkalmazottak 5-10 százalékát kellene elbocsátani, miközben irreálisan nagy infrastrukturális beruházást kéne végrehajtani ahhoz, hogy a péntek és szombatra terelődő forgalmat zökkenőmentesen tudják lebonyolítani. A fejlesztések egy részét a fogyasztó fizetné meg, amely továbbgyűrűző áremelkedést okozna.

Társadalmi oldalról is támogatást élvez a bevett gyakorlat, azaz a hét utolsó napján elérhető üzletek rendszere. A kis- és közepes vállalkozások 90 százaléka értékeli úgy, hogy a vasárnapi nyitva tartás (bármilyen) korlátozása a vállalkozási szabadság megsértését jelentené a kiskereskedelmi piacon, és a fogyasztók 58 százaléka szintén nem ért egyet a vasárnapi nyitva tartás megszüntetésével.

Ez nem véletlen a VOSZ szerint. A vasárnapi vásárlásnak komoly hagyományai vannak kultúránkban (vasárnap = vásárnap = piacnap), másfelől valós megoldást kínál a hét közben dolgozó ember által támasztott igényekre, alkalmazkodik a lakosság megváltozott életstílusához, meghagyva az egyén számára is fontos szabad választás lehetőségét. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy a hétvégi nyitva tartás eltörlése kedvezőtlen hatással lenne a gazdaságunk számára egyre fontosabb turizmusra is - hívja fel a figyelmet a szövetség.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo