Minden debreceni ingyen bulizik

A július 24-27. között megrendezendő zánkai BalaTONE Fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy egy igazán vendégszerető hagyományt indítanak el, s eztán minden évben vendégül látnak egy-egy várost - az összes lakójával együtt.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az ötlet értelmében az adott település lakcímkártyájával rendelkezők ingyenesen vehetnek részt a fesztiválon. A szervezők elsősorban olyan városok lakóit kívánják meghívni, melyek távolabb esnek a magyar tenger partjától, s így az ott született, bulizni, fesztiválozni vágyó fiatalok számára négy nap a Balatonnál még értékesebb ajándék. Idén a választás Debrecenre esett.

Idén minden debreceni lakcímkártyával rendelkező vendég ingyen vehet részt a rendezvényen, és a lehetőség nem csupán egy-egy napra, de akár a teljes fesztiválra is szól. A debrecenieknek a bejutáshoz mindössze fényképes igazolványukat és lakcímkártyájukat kell majd felmutatni a pénztárnál. Így tehát a hajdúsági nagyvárosból érkező fesztiválozóknak mindössze az útiköltség - és persze az elfogyasztott szilárd és folyékony üzemanyag - árába kerül majd egy négynapos, "meghangszerelt" balatonparti nyaralás, ahol a strandon és a zenén túl számos sportolási lehetőség és extrémsport-bemutató várja a lazulni vagy pörögni vágyó fiatalokat.

A fesztivál egyik legizgalmasabb programja minden bizonnyal a Fundango Waterjump lesz, de az ország egyik legnagyobb bringás megmozdulása, a Kona Kerékpáros Találkozó is a fesztivál része idén. Ami pedig a zenét illeti, a külföldiek közül fellép majd a Beatsteaks (D), a Noisia & Teebee (NL), a The Real McKenzies (USA), a Killa Kela (UK), DJ Vadim (UK), DJ Hyper (UK), a Cagedbaby (UK) a Freeform Five (UK) és a Zion Train (UK), a hazai bandák közül a Quimby, a PASO, a Kiscsillag, a Kowalsky Meg A Vega, a Belga és a Zagar is.

Az idei fesztiválnak különben számos debreceni vonatkozása van, hisz kevés hazai fellépéseinek egyikeként a Tankcsapdát itt láthatja majd a közönség, de a Debreceni Triál Klub kerékpárosain túl is számos debreceni produkció színesíti a rendezvény kínálatát. A fesztivál teljes programja a www.balatonefesztival.hu oldalon található.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo