Friss cikkeink
Elektronikus számlázás: fel vagyunk készülve?
A magyarországi hiteles elektronikus ügyintézéssel foglalkozó vállalat, a NetLock Kft. szerint itt a lehetőség, hogy hazánk is hozzájáruljon az Európai Unió 243 milliárd eurós megtakarításához és példaként szolgáljon a többi tagország számára.
Erősödik a hazai bioetanol-gyártás
Biomassza-erőművel kombinált környezetbarát bioetanol-gyártást szabadalmaztat a Magyar Bioenergetikai (Mabio) Zrt., amely partnercégekkel Magyarországon két, Romániában pedig egy ilyen üzemet tervez felépíteni összesen 300 millió eurós beruházással.
Fenyítsük meg a miniszterelnököt is!
A tavaly október óta tartó sztrájkokkal és az azokkal való fenyegetések stratégiája után a VDDSZ (Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) az eredménytelen tárgyalásokat látva, úgy tűnik, előremenekül: frontot nyit a kormánnyal szemben.
Férfiak uralják a világot
Egy most közzétett jelentés szerint az utóbbi 10 év pozitív tendenciája ellenére a legfontosabb pozíciókban még mindig jelentősen alulreprezentáltak a nők.
Javult a kockázati tőkéhez jutás
A világgazdasági recesszió ellenére továbbra is javul a magyarországi vállalkozások kockázati- és magántőkéhez jutási lehetősége - derül ki a Közgyűlésen kiadott Magyarországi kockázati- és magántőke-ipar ötéves fejlődése című tanulmányból.
Komplex HR-rendszert keresnek a cégek
A cafeteria rendszerek folytatódó térnyerését, és a komplex, integrált humánügyviteli szoftverek térhódítását várja az idei évtől a piacvezető NEXON, mely 2007-ben 2,6 milliárd forintra növelte bevételeit.
Elmúlt 30, és nincs megtakarítása?!
Harminc valahány, megtakarítások nélkül, röviden HVMN generáció tagjainak számítások szerint mostantól évente több mint 283 ezer fontot kellene keresnie ahhoz, hogy a 64 éves nyugdíjkorhatárt elérve tisztes megélhetése legyen öregkorára.
Tarthatunk az indiai nőktől?
A női szakembereknek mindössze 43 százaléka érzi magát kellőképp felkészültnek ahhoz, hogy a jövőben sikerrel vegye fel a versenyt a gazdasági szférában, derül ki az Accenture felméréséből, amelyet a Nemzetközi Nőnap alkalmából jelentetett meg.
Kéményen elfüstölt forintok
Jelenleg a magasabb szintű jogszabályok több eleme nincs összhangban az alacsonyabb szintűekkel, amely miatt szinte lehetetlen kiserőműveket építeni. De horizontálisan is egymásnak ellentmondó szabályozások készülnek. Ellentmondásos a támogatások elosztásának módja is. Ami épülne, az meg pazarol.
Hányan mennek el vasárnap szavazni?
A népszavazási kampány hevében talán keveseket érdekelnek a szakma módszertani problémái, pedig az ezekkel való szembesülés nélkül nehéz bármi értelmeset kiolvasni a március 9-ei referendum előtt közölt felmérésekből. Abban minden kutatóintézet egyetért, hogy a népszavazáson döntő fölénybe kerülnek az igenek, ám ez a helyzet paradox módon még nehezebbé teszi az előrejelzést, hisz épp azt a tényezőt teszi főszereplővé, amit a közvélemény-kutatások alapján nem lehet pontosan előre látni: a részvételt. - írja a Medián elemzése.
Újra itt a márka
A Márkák Évében ismét lesz Superbrands, már az üzleti márkáknak is. A legkivállóbbakat keresik. A társadalmi felelősségvállalást is díjjazni fogják.
Robbanás előtt a hazai keresőmarketing
Az Arcus Search keresőmarketing ügynökség 2008 februárjában együttműködési megállapodást kötött az AdGooroo-val. Nemzetközi színvonalú versenytárs vizsgálatával ügyfelei részére újabb értéknövelt szolgáltatási csomagokat vezet be 2008 márciusától.
Bambusz került a Coca-Colába
Az Amerikai Zöld Építészeti Tanács arany környezetvédelmi minősítéssel jutalmazta a Coca-Cola új épületegyüttesének energia- és vízhatékonyságát.
Amikor a diák oktatja a diákot
Másfélszeresére növelte a nyári időszakban a számlázott tételeinek értékét a gyermekoktatással foglalkozó Diáktanító.hu. Idén ötven százalékos árbevétel növekedést várnak.
Az építésügyet is elérte a reform
Új intézkedésekkel igyekszik gyorsítani a kiemelt építési beruházásokat az ÖTM. Az elképzelések között szerepel, hogy csökkentenék a bürokráciát, visszaszorítanák a feketegazdaságot, illetve több építőmunkást képeznének. A lépésekre szükség van, de nem mindegy, hogyan visszük végig a reformot.
Akikről példát vehetünk
Sportiskola alapítója, szótárat készítő rádiós újságíró, valamint utcagyerekek és árvák önzetlen segítője a Pannon Példakép Alapítvány kitüntetettjei között.
Uniós analfabéta a GKM?
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nem vette figyelembe az Európai Unió szabályait, amikor az új útberuházásokról döntött - állítja a Levegő Munkacsoport.
Brüsszel a kormány reformja mellett
Az Európai Bizottság (EB) alelnöke szerint a bizottság a legteljesebb mértékben támogatja azokat a reformokat, amelyeket Magyarország kíván megvalósítani a közeljövőben. Günter Verheugen szerint makrogazdasági kiigazítás, stabilitás nélkül Magyarország nem tudná végigvinni reformjait.
PM: "Rémhír a válság!"
Rémhírnek minősítette Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője azt a piaci információt, hogy válságtanácskozásra ültek volna össze a Pénzügyminisztérium, a jegybank és az ÁKK képviselői a másodlagos állampapír-piaci fejlemények miatt, hasonlóan nyilatkozott Iglódi-Csató Judit, az MNB kommunikációs vezetője is.
Sok százezret spórolhatunk ingatlanvásárláskor
Ingatlanpiaci kutatások szerin a külföldi lakásvásárokon megjelenő vendégek többnyire befektetési szándékkal vásárolnak és csak másodsorban saját maguknak, míg a magyarok többsége saját lakást szeretne venni a börzéken. A lakáshoz való viszonyunkat jól mutatják a számadatok is. Berlinben például mindössze a lakók 13 százaléka lakik saját lakásban. Magyarországon viszont a családok 92 százaléka saját otthonnal rendelkezik.
Mire költ Demján évi 200 milliót?
Demján Sándor, Alapítványán keresztül 2007. szeptemberében a szegény sorsú gyermekek és fiatalok taníttatásának segítése céljából 5 éves időtartamra, évi 200.000.000 forint támogatást ajánlott fel Nyírbátornak és térségének valamint a határon túli, Nyírbátorral szomszédos 5 településnek.
Hova menjünk kávét inni?
A Kávéházak.hu portál idén ötödik alkalommal teszi közzé a legjobb kávéházak listáját. A legjobb 100 magyarországi kávéház mellett a portál idén három díjat osztott ki. Az "Év Kávéháza 2007" díjat a budapesti Gerlóczy Kávéház nyerte el.
Hova menjünk kávét inni?
A Kávéházak.hu portál idén ötödik alkalommal teszi közzé a legjobb kávéházak listáját. A legjobb 100 magyarországi kávéház mellett a portál idén három díjat osztott ki. Az "Év Kávéháza 2007" díjat a budapesti Gerlóczy Kávéház nyerte el.
Ki fizeti meg a kárt?
A felelősség alól csak az mentesíti a késedelemben lévőt, ha a kár a késedelemtől függetlenül is bekövetkezett volna.
Új elnököt választottak
A legnagyobb hazai alternatív távközlési vállalatokat tömörítő ATSzE tisztújító közgyűlésén megalakult az egyesület új vezetése. Az ATSZE elnöki tisztségét továbbra is Szathmári Géza, a GTS-Datanet ügyvezetője tölti be, a társelnöki posztra pedig dr. Orbán Miklóst, a BT Limited Magyarországi Fióktelepének regionális szabályozási igazgatóját választották. Az egyesület új alelnökei Horváth Pál, az Actel vezérigazgatója és Pórffy András, az Externet vezérigazgatója.
A vállalkozóknak itt a tavasz
Az legújabb agrár hitel azoknak kedvező, akik már belekezdtek, vagy terveznek beruházást, de a vállalkozás működtetéséhez is szükségük van forrásra.
Levadászható a vevők pénze!
A jól kialakított boltbelső, a jó látható termékek egyre inkább képesek a vásárlókat előre nem tervezett, úgynevezett impulzusvásárlásra csábítani. Egy tanulmány szerint a megkérdezettek saját bevallásuk szerint kihasználják az akciókat és árkedvezményeket.
Eltűnt milliók
A visszajelzések alapján zökkenőmentes volt a búcsú az egy- és kétforintos érméktől. Az átállás nem okozott problémát. A karitatív gyűjtés még tart.
Viharkár: gyorssegély önkormányzatoknak
Előleget kaptak az országban a múlt hét végén tomboló vihar során legtöbb kárt szenvedett települések; a Győr-Moson-Sopron megyei Nagyszentjános és a Békés megyei Dévaványa 28 millió forint működési támogatásban részesült - jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
Merre terjeszkedhet a hazai lízingpiac?
A régióban működő lízingcégek adóelőnyeit helyezte középpontjába a mai "Lízingreggeli" elnevezésű konferencia, amelyet a Deloitte és a Magyar Lízingszövetség közösen szervezett, neves nemzetközi adó- és lízingszakértők részvételével.
Bérautó a netről? Miért ne?
Egyre többen bérelnek autót a netről, a cégek közül pedig egyre többen választják a tartós bérletet. Az Opel, a Ford és Volkswagen a legkeresettebb modell.
Építészettel a jövőért
Rekordszámú magyar pályázat érkezett a Holcim 2 millió dolláros fenntartható építészeti pályázatára, a Holcim Awardsra. Míg az első kiírás alkalmával (2005-ben) tizenketten nyújtották be a fenntartható építészet által ihletett pályamunkáikat, idén már huszonhatan indultak hazánkból a rangos nemzetközi versenyen.
"Az Apehről ne is beszéljünk!"
A TNS Hungary által végzett, reprezentatív, telefonos közvélemény-kutatás szerint az emberek több mint negyede megengedhetőnek, de legalábbis szükséges rossznak tekinti a hétköznapokban felbukkanó korrupció különböző formáit. Az állam szolgáltatásait pedig a legjobb esetben is közepesnél gyengébbre értékelték a megkérdezettek.
"Harmadával csökkent a hálapénz a vizitdíj miatt"
A vizitdíj bevezetése harminc százalékkal csökkentette a hálapénz összegét - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
A Gazprom meghátrált?
A Gazprom feltétel nélkül megadta magát Ukrajnának a gázvitában, miután Kijev kilátásba helyezte, hogy az orosz monopólium Európába irányuló - ukrán területen áthaladó - gázszállítását leállítja, mutatott rá csütörtökön a Kommerszant című orosz gazdasági lap.
Fodor: hóvirágot ne!
Hóvirág helyett nárcisszal, jácinttal, tulipánnal, vagy más, virágüzletekben, kertészetekben kapható, nem védett növényekkel lepjük meg a hölgyeket Nőnap alkalmából - javasolja a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A hóvirág ugyanis 2005. szeptembere óta az Európai Unióban veszélyeztetett növények közé tartozik, s mint ilyen, védett.
Optimistán leszünk sikeresek
Optimista emberekkel érdemes körülvenni magunkat, ha azt akarjuk, hogy sikeresek legyünk a vállalatvezetésben - mondta a CEU Business School Weekend MBA kurzusának keretén belül tartott előadásában Batara Sianturi, a Citibank Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az alkalmazottak elvárják, hogy tájékoztassák őket a vállalat ügyeiről, erre a célra minden kommunikációs eszközt be kell vetni.
Megtorpant a faktoringpiac
Megtorpant a faktoringpiac korábbi dinamikus fejlődése. A tavalyi 50 százalék feletti növekedés után 2007-ben egy számjegyű maradt a bővülés.
Új szoftver segíti az ORFK-t
A Montana Zrt. működés közben, élőben mutatta be saját fejlesztésű tudásmenedzsment rendszere, az Infovadász legújabb alkalmazását, amelyet a Jedlik Ányos kutatás-fejlesztési pályázat keretében fejlesztett ki az ORFK részére.
700 millió erdőművelési közmunkaprogramra
700 millió forint támogatást kapnak, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntése alapján, az állami erdészeti társaságok azért, hogy részt vegyenek az idei erdőművelési célú közmunkaprogramban.
A jövő és a pénz közötti présben
Fizetni, fizetni, fizetni... manapság egyre gyakrabban találkozunk ezzel a szóval, miközben reálértéken csökken a fizetés és nincs olyan számla, amely ne mutatna nagyobb összeget, mint egy évvel korábban. Most már a tanulásért is fizetni kell. Megéri?
295 milliárd forint a tudatlanság ára
Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL) Magyarországon 10 éve van jelen. Hivatalosan is átadták a 300.000-ik ECDL vizsgakártyát.
Apeh-vizsgálat Orbán ellen: 137 ezer forint visszajár
Sajtóértesülések szerint lezárult az Fidesz elnöke ellen még tavaly indított vagyonosodási vizsgálat. A revizorok nem találtak semmit, sőt Orbán túl is fizetett.
Havi ezer forintért netezhetünk
Egy éves hűségnyilatkozattal mindössze havi 990 forintért rendelhetünk internet elérést a Pannontól. Két hónapunk van.
Könyebb hitel a kkv-knak?
Javítaná a kkv-k hitelhez jutásának esélyeit, ha a Hitelgarancia Zrt. sikerrel járna, és most benyújtott pályázatával ingyenes viszontgaranciát nyerne el az EU erre a célra létrehozott Versenyképességi és Innovációs Keretprogramjából (CIP). A pályázatot várhatóan tavasszal bírálja el a 3,6 milliárdos keretet kezelő Európai Befektetési Alap.
Irány Románia!
Február végén rendezték meg a II. Erdélyi Roadshow-t, ahol Magyarország és Románia környezetvédelmi együttműködése volt a fő téma. A lehetőségek adottak a hazai cégek előtt.
Átalakul az alkalmi munkavállalás
Megszűnhet az alkalmi munkavállalói könyv, az egy napos foglalkoztatást is jelenteni kell majd. Reform előtt áll az alkalmi munkavállalás intézménye.
Orkán: közel 3800 kárbejelentés az Allianznál
Az Allianznál ma indult be igazán a kárbejelentés a hétvégi vihart követően. Délelőtt 11-ig összesen közel 3800 db kárbejelentés érkezett, a becsült kárráfordítás 270 millió forint körül van.