Egyre inkább a kisboltok felé fordul a magyar

A fogyasztói szokások hosszú távú változása a gazdasági válság hatására erősödni látszik - derül ki a GfK Hungária adataiból. Csökken az élményszerű nagybevásárlások aránya, helyette többször ugyan, de kevesebb értékben vásárolunk.

Az országosan reprezentatív mintán alapuló, több mint 15 éve folyamatos háztartáspanel felmérés adatai alapján elmondható, hogy az elmúlt másfél évben a fogyasztói szokások lassú változása figyelhető meg, amely a válság hatására erősödni látszik. A nagy alapterületű, széles választékkal rendelkező hiper- és szupermarket csatorna esetében az élményszerű nagybevásárlások aránya csökken, helyette gyakoribb, de kisebb kosárértékkel rendelkező bevásárlások lépnek. A 2008-as évet vizsgálva megállapítható, hogy a hipermarketek esetében 5,3 százalékkal nőtt a vásárlások gyakorisága, ezzel párhuzamosan pedig az átlagos kosár értéke 3,2 százalékkal csökkent 2007 teljes évhez képest.

2009 első negyedévében a hipermarketek mellett már a szupermarket csatornánál is csökkenő kosárméret tapasztalható, a 2008 első negyedévében mért 1 684 forint kosárátlag 1 641 forintra esett vissza. Eközben gyakrabban, 23 alkalommal vásárolt egy átlagos magyar háztartás szupermarketben az év első három hónapja során, a tavalyi év, hasonló időszakában mért 21 alkalommal szemben.

Hasonló tendenciáról ad számot a GfK Hungária Shopping Monitor és Shopping Missions kétévente készülő felmérése is, amely a fogyasztói attitűdökről, preferenciákról, többek között a boltválasztás szempontjairól szolgál részletes információkkal. A megkérdezettek elmúlt években adott válaszai alapján elmondható, hogy a lakosság egyre kisebb arányban vallja azt, hogy a hipermarket csatornában költi el a legtöbb pénzt élelmiszerre. Ezzel párhuzamosan pedig egyenesen nőtt a kisebb, önkiszolgáló boltok említésének aránya. A tavalyi évben a válaszadók 32 százaléka vallotta, hogy a kisboltokban költötte el a legtöbb pénzt élelmiszerre és ez az arány meghaladta a korábban egyértelműen vezető hipermarketek említését. Ugyancsak 2008-ban a válaszadók 27 százaléka említette a hipermarket csatornát fő beszerzési forrásként, míg ez a szám 2005-ben 32 százalék volt. A boltválasztás legfontosabb szempontja továbbra is a minőség, vagyis, hogy az áruk frissek és jó minőségűek legyenek, míg az árszínvonal 2003 óta folyamatosan a második helyen áll.

Véleményvezér

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.
Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo