Közlekedésre és vidékfejlesztésre költjük a legtöbbet

Régiónkban az uniós források 2007 és 2013 között rendelkezésre álló keretének lehívása az időarányosan várható ütemnél lassabban halad. A régió országai közül Magyarország élen jár a források lehívásában - hazánk a rendelkezésre álló forráskeretek több mint egynegyedét már lekötötte, szemben a régió 11 százalékos átlagával. Többek közt ez derül ki a KPMG 2007-13 időszakra vonatkozó, „EU Funds in CEE - Progress Report 2007-08" című összehasonlító tanulmányából, amely tíz kelet-közép-európai ország - Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia - együttműködésével készült.

A régió országai összesen mintegy 266 milliárd euró lehívható kerettel rendelkeznek, melynek nagy része a Strukturális, kisebb hányada pedig a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési, valamint Halászati Alapokból származik. Ennek több mint felével Lengyelország és Csehország gazdálkodhat, Magyarországgal és Romániával kiegészülve pedig közel 80 százalék áll ezen országok rendelkezésére.

A régió országai a rendelkezésre álló 266 milliárd eurós forráskeretből összesen csaknem 30 milliárd eurót, vagyis a források több mint 11 százalékát kötötték le 2007-08-ban. Magyarország a felhasználható keret 25 százalékát kötötte le, ami egyedülállóan magas érték a közép-kelet-európai régióban. Hazánk mellett Csehország és Szlovénia halad jól a források lekötésével, 23-23 százalékos lehívási aránnyal. Az átlag alatt marad azonban Lengyelország és Románia 3 illetve 9 százalékkal.

„A dokumentum rávilágít arra, hogy milyen lényeges különbségek vannak a régiónkban az egyes országok uniós forrásfelhasználásai között. A tény, hogy hazánk élen jár a források lekötésében bizakodásra ad okot - azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy bár csak az elköltött forrás képes gazdasági hatásokat előidézni, mégis fontos az, hogy az uniós pénzek a stratégiai szempontból megfelelő helyen és hatékonyan kerüljenek felhasználásra" - állapítja meg Várnai Éva, a KPMG EU és kormányzati tanácsadásért felelős regionális partnere.

Mire költjük a támogatásokat?

A vizsgált időszakban a régióban a közlekedés-, valamint a környezeti és humánerőforrás-fejlesztés tartoztak a főbb fókuszterületek közé - a régió országai e három területre fordították a rendelkezésre álló keret több mint 50 százalékát. Ezt kiegészítve a negyedik és ötödik legnépszerűbb fejlesztési területtel (gazdaság- és vidékfejlesztés) 83 százalékra emelkedik a lekötött összeg aránya, ami csaknem 25 milliárd eurót jelent. Magyarország a legtöbb forrást a közlekedés-, a gazdaság- és a vidékfejlesztés területén használta fel 2007-08-ban, összesen mintegy 6,5 milliárd euró értékben.

A vizsgált 10 ország ezidáig az egészségügyi és energetikai beruházások támogatására fordította a legkevesebbet - igaz, hogy a legszűkebb forrás is ezeken a területeken áll rendelkezésre. Magyarország az egészségügyre fordítható keretek közel felét már lekötötte, és energetikai beruházásaink is előrehaladottabbak, mint a régió legtöbb országában. Várnai Éva szerint Magyarországon a források lekötésének ütemét elsősorban a kutatás-fejlesztés és a humánerőforrás-fejlesztés terén kellene felgyorsítani.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo