Miért veszítjük el a kontrollt a munkahelyen?

Hiába szeretnénk hinni, hogy viselkedésünk teljesen racionális és elménk irányítása alatt áll, gondolataink és tetteink mozgatórugói mégis gyakran azok az élmények és szerepek, amelyek gyermekként rögzültek bennünk a családon belül - állítja Sylvia Lafair amerikai pszichológusnő nemrégiben kiadott könyvében.

Nyomás alatt aztán hajlamosak vagyunk visszanyúlni a régi mintákhoz. "Ha egyik munkatársunk hülyének próbál beállítani minket, hirtelen úgy érezzük, mintha bátyánkkal állnánk szemben, aki mindig letromfolt minket. Vagy ha a főnökünk azt követeli, hogy csökkentsük a kiadásokat, a szigorú szülőt látjuk benne" - magyarázza Lafair, hozzátéve, hogy a reakciók ezredmásodpercek alatt mennek végbe, kiváltójuk pedig általában a stressz. Ahogy nő a szorongás, úgy csökken az embernek az a képessége, hogy felnőtt módjára válaszoljon a helyzetre.

A szerző tizenhárom, általa beazonosított személyiségtípust ír le a könyvében - többek közt az üldözőt, a kitérőt, a bohócot, a mártírt, a rebellist -, és elmagyarázza, mi tette őket azzá, amik. Részletesen feltárja azt is, miként tudhatjuk meg, hogy múltunkból hoztunk-e valamit, ami veszélyezteti karrierünket - közölte a Time amerikai hetilap online kiadása (www.time.com).

"Persze el lehet jutni az üzleti világ csúcsára anélkül, hogy szembenéznénk belső démonainkkal, és akad is jó pár bolond a befolyásos emberek között. A hosszan tartó siker alapja azonban az önismeret. Illúzió csupán, hogy önelemzés nélkül tartósan magas pozíciót érhetünk el" - érvel Lafair.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo