Friss cikkeink
Negatív kritikát kapott az ország
Az utóbbi évben Ausztria, Hollandia és Észtország haladt leginkább előre az unió által kijelölt gazdasági reformok útján. Hazánk rosszul teljesít.
A tervezettnél kisebb a hiány
Az előzetes becsléseknél kisebb lett a külkereskedelmi termékforgalom hiánya tavaly. A forgalom volumene mindkét irányban kisebb ütemben bővült.
Kiaknázzuk az állami szinergiákat
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága, a Magyar Turizmus Zrt. és a magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, az ITD Hungary vezetőinek tavaly megkezdett tárgyalásai eredményeként a két szervezet szorosabbra fűzte együttműködését.
Új szereplő a mikrohitel-piacon
Márciustól egyszerűen hozzáférhető kedvezményes szolgáltatáscsomagot ajánl kis- és középvállalkozásoknak a K&H, melyek az Európai Uniós források maximális kihasználásához is segítséget nyújthatnak.
"Márkanév lett a Szépművészeti"
Baán László: "Ami piaci megközelítésben fő törekvésem volt, megvalósult: a Szépművészeti Múzeum valódi brand, márkanév lett".
Szatellit reneszánsz
A televíziózás új korszakának számító digitális műsorszórás már itt kopogtat az ajtónkon és pár éven belül ugyanolyan része lesz mindennapi életünknek, mint az internet vagy a mobiltelefon.
Ezer kegyleső egy helyen
Négy nap alatt 65 ezren voltak az Utazás kiállításon és társrendezvényein. Debrecen és Székesfehérvár megjelenése nyerte el a vendégek tetszését.
Elkezdtük felhasználni a gáztartalékot
Európába zavartalan a földgázszállítás annak ellenére, hogy a Gazprom összesen ötven százalékkal csökkentette kedden estére gázszállítását Ukrajnának.
Nem érdekli a fiatalokat a pénz
Kellemes munkahelyi légkör, előrelépés és a továbbképzés lehetősége szerepel első három helyen a közgazdászhallgatók számára fontos dolgok között.
Zavarosba kényszerített beruházók
Nehezen átlátható a kisebb kapacitású erőművek körüli jogi szabályozás - állítják szakemberek. A befektetők számára mindez nagy kockázatot jelent. A megújuló energiaforrások alkalmazását is szabályozó előírások a mezőgazdasági, vidékfejlesztési, valamint az ipari érdekek ellen hatnak és a gazdaságfejlesztés, befektetés ösztönzés céljait is gátolják.
Gyorsabban hajthatunk néhány szakaszon
A KRESZ tavalyi módosítása megteremtette annak a lehetőségét, hogy a sebességhatárt külterületen, a közúthálózat egyes részein is megemeljék a 90 km/h-ról.
Álmodja meg saját honlapját!
Egy magyar fejlesztők által létrehozott weboldalon, mindenki személyes ízlésének megfelelően változtathatja meg a külcsínt, illetve a tartalmat.
A környezetért és a pénztárcánkért
Két hónap alatt 200 kilógrammnyi műanyag palack gyűlt össze egy káposztásmegyeri panelban, miután egy közösségi kézi prés szereltek az épületbe. A szerkezet rendkívül népszerű, így szelektív gyűjtéssel a lakóközösség jelentős összeget spórolhat a szemétszállítási díjból. Az FKF-el azonban még meg kell állapodni.
Napjaink velejárója a stressz
Tízből nyolc magyar felnőtt saját bevallása szerint rendszeresen stresszben él - állapította meg a GfK LHS HealthCare legutóbbi felmérése. A negatív hatások jellemzően munkahelyi túlterheltség következtében jelentkeznek, tartós fennállásuk esetén pedig - egyebek mellett - idegességet, gyomorproblémákat okoznak. A stressz hatásait a többség testmozgással, így sporttal és sétával igyekszik levezetni.
Megújuló Családi Csomag a Pannonnál
A Pannon, a családi csomag koncepciójának megalkotója és bevezetője a nagy sikerre való tekintettel kiterjeszti a csatlakozási lehetőséget, és mostantól bármely lakossági előfizetőjének elérhetővé teszi.
Cebit: itt az ötödik forradalom?
Az ötödik számítógépes forradalom előtt áll a világ, ez az átalakulás pedig forradalmasíthatja a tudományt is - mondta Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója Hannoverben, a világ legnagyobb információtechnológiai és telekommunikációs kiállítása, a CeBIT megnyitóján.
Jobb, mint az ingatlanhitel?
Bérlet vagy vásárlás? Alighanem több hazai kis- és középvállalkozásban is megfogalmazódott már hasonló dilemma, hiszen a bérleti díjat többen ablakon kidobott pénznek tekintik, míg vásárlás esetén azonnal a vállalkozás saját tulajdonát képezheti az ingatlan, még ha hitellel terhelten is. Ám ha a vétel mellett voksol a társaság, akkor mindjárt újabb válaszút elé kerülhet: a finanszírozás bankhitelből vagy lízingből történjen?
Változás az ingatlanadózásban?
A január elsejétől hatályos új áfatörvényhez benyújtott pénzügyminisztériumi módosító javaslat egyebek között változtatna az ingatlanok bérbeadására és az ingatlanokhoz köthető fordított adózásra vonatkozó szabályokon.
Többé nem tévedünk el!
Többet nem tévedünk el, és a közeljövőben talán már arra sem hivatkozhatunk, hogy a dugó miatt késtünk egy órát. A műholdas helymeghatározó segítségével pontosan tudjuk, hol vagyunk, és merre megyünk, s ha mégsem, egy kellemes női (vagy férfi-) hang időben figyelmeztet. A GPS már ma is dollármilliárdos üzlet, és a továbbiakban még nagyobb lesz: a térképen ugyanis az összes fontos és nem fontos hely tájékoztatni fog minket arról, hogy hol van leértékelés, mikor van hivatali fogadóóra, vagy éppen mit játszanak a moziban.
Minőségellenőrzött vírusok
A Panda Security jelentése szerint egyre többször fordul elő, hogy a vírusírók komoly tesztelésnek vetik alá a vírusaikat, mielőtt "piacra dobnák" őket.
Iveco-sikerek
Az Iveco magyarországi képviselete rendkívül jó eredményekkel zárta a 2007-es évet, a versenytársak évről-évre erőteljesebb piaci jelenléte ellenére. Az Iveco hazánkban, valamint Közép- és Kelet-Európában is növelte piaci részesedését a könnyű-, a közép- és a nehézkategóriás járművek területén egyaránt.
Vizitdíj: kifehéredett köpenyek?
A magyarok nem igazán viselik el a sorban állást. Ez derült ki akkor is, mikor vérvételen voltunk a János kórházban. A bejáratnál található vizitdíj automatánál tíz méteres sor. Tíz percig vártunk, mire sorra kerültünk. Az automata leginkább a fémpénzt szerette, a papírt kevésbé, hiszen abból vissza sem adott. A tíz perc alatt legalább kétszer emlegették a szerencsétlen közelben tartózkodó portás felmenőit, akinek ugye semmi köze nincs az automata működéséhez, s mi több pénzt váltani sem tud.
Viharkár: ingyenes szakember a bajban
Az OTP Garancia Biztosítóhoz március 3-án 14 óráig több mint ezernyolcszáz kárbejelentés érkezett a hétvégén tomboló vihar után. Az összes kárbejelentés meghaladhatja az ötezret, a károk összege pedig elérheti a félmilliárd forintot.
Adóparadicsom magyarokkal?
Az APEH még múlt csütörtökön felvette a kapcsolatot a német adóhatósággal. A szóvivő szerint egyelőre nem tudni, hogy a pénzüket a liechtensteini adóparadicsomba utalók között van-e magyar polgár.
Nem mindegy, ki mit vállal
Több EU-ország környezetvédelmi minisztere vitatta hétfőn Brüsszelben az Európai Bizottság klímaváltozási javaslatainak egyes elemeit. A 27-ek legtöbbje támogatásáról biztosította az általános célokat, de az egyes országok konkrét kötelezettségeiről már több kifogás hangzott el.
Dőlnek a milliárdok az Észak-Alföldre
Az idén szeptember 30-ig fejeződnek be az Észak-Alföldön azok a beruházások, amelyeket a 2004-2006 közötti időszakban indítottak az NFT első ütemében.
Egyre többet vásárolunk a neten
Nem változott drasztikusan az elmúlt években az interneten vásárlók aránya: a 2005-ben mért 14 százalékról 2007 második félévére 20 százalékra nőtt a Nemzeti MédiaAnalízis kutatássorozat eredményei alapján.
Stabil az IT-szektor
Német döntéshozók szerint egy esetleges világméretű gazdasági-pénzügyi válság sem rengetné meg alapjaiban az európai IT-szektort. Elstartolt a CeBIT.
Szavak hiányoznak az új törvényből
Szakmai viták nem előzték meg, és kevés idő is volt az új áfa törvény megértésére. Két hónap után már módosítani kell. Így jobb lesz, de nem az igazi. Nincs például szabályozva, hogy mit kell tenniük azoknak, akik az év eleje óta az új törvény szerint számláznak. Amelyből az sem derült ki, hogy mit kell érteni ingatlan alatt.
Egymást etetik a betegek a kórházban
Kevesebben gyógyulnak meg a korházakban, ha nem lesz napidíj? Nem kell egymást etetniük a betegeknek, ha lesz? Nehéz helyzetben a korházak, de miért?
Hiába a nagyobb kedvezmény
A nagyobb járulékkedvezmény ellenére a Start Plusz kártyához képest még feleannyian sem váltottak ki Start Extrát. Ez pedig azt mutatja, hogy az ötven év felettiek, az alacsony iskolai végzettségűek még ilyen nagy járulékkedvezménnyel is jóval nehezebben mobilizálhatók, mint a fiatalok.
"Hazánkban droghelyzet van"
Magyarországon a Csillagok az Életért Drogellenes Alapítvány közéleti személyek, művészek, zenészek és a bűnmegelőzés szakembereivel, tenni akaró szimpatizánsok csatlakozásával, a figyelemfelkeltő felvilágosítás, az egészséges életmódra nevelés eszközeivel száll harcba az önpusztítás ellen. Ennek érdekében az Alapítvány prevenciós előadást és tájékoztatót tart március 4-én a Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola Szakiskola és Gimnáziumban.
Kijövünk a gödörből
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint 2008-ban a magyar gazdaság kijön a 2007. évi "gödörből", az első fél-, s különösen negyedév növekedése azonban még minimális lesz. Az infláció csak nehezen lassul, a belső és külső egyensúly azonban jelentősen tovább javul, s a reálkeresetek, ha igen szerényen is, de emelkednek.
Éjszakai razzián az APEH
Az APEH éjszaka ellenőrizte a vendéglátóhelyeket Békéscsabán, a Kikelet Hadművelet részeként. Milliós mulasztási bírság és üzletbezárás az eredmény.
Ugyanazok kapják a pályázati pénzeket?
Van, aki úgy látja, hogy a vidékfejlesztési, mezőgazdasági pályázatok egy szűk csoport számára jelentenek felemelkedési lehetőséget.
Videó: mit választunk?
Kevésbé szennyező kocsit, megújuló energiaforrásokat, a fák ültetését, vagy a globális felmelegedést és annak hatásait?
Csak minden negyedik film eredeti
A feketegazdaság visszaszorítása érdekében megalakítják a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet (HENT). A filmek 73, a szoftverek kb. 40, a lemezpiacnak pedig a 35 százaléka kalóz termék.
Népszerűek a vidékfejlesztési tenderek
Jól startolt tavaly az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP), azt követően ugyanis, hogy az Európai Bizottság a múlt év szeptemberében egyhangúlag elfogadta, már az uniós pénzekre pályázók közül sokan forrásokhoz is jutottak - tájékoztatott Forgács Barnabás, az agrártárca e területért felelős szakállamtitkára.
"Magyarországnak nincs miért aggódnia"
Az ukrán kormányfő szerint Oroszország hétfőtől nem csökkenti a gázszállításokat Ukrajnába annak ellenére, hogy pénteken ezzel fenyegette meg Ukrajnát a Gazprom orosz gázipari cég a kifizetetlen adósságok és a folyó évre vonatkozó gázszerzés hiánya miatt.
Múlt heti fonákság - Jakabinus inflációval
A váratlan téli tavasz nem csupán az időjárást, hanem az időérzékünket is megzavarta, még a kormány-közeli sajtó is kapásból belekötött a kormányfő új tehercsökkentő programjába.
KRESZ: teljesen felesleges!
A magyar autósok többsége nem tartja be a KRESZ szabályait - derült ki a Goodyear felméréséből. A veszélyesen előzőktől és az elalvóktól rettegünk.
Ötszörösére bővült memória
Tavaly összesen 720 ezer memóriakártyát értékesítettek Magyarországon. A piacvezető márka a riválisainak rovására tudott növekedést felmutatni.
Videó: túlélni a Földet
Az alábbi kisfilm látványosan mutatja be mi okozza bolygónk halálát, illetve mi az, amit tehetni lehetne ennek elkerüléséért.
Igen, igen: Gyurcsány mondjon le?
Az igenek várható győzelme nyomán a többség szerint Gyurcsánynak menni kellene, de maradni fog - derül ki a Gallup felméréséből.
Nagyot nőtt az AXA profitja
Az AXA, a vezető nemzetközi és a legnagyobb francia biztosítótársaság, az AXA csoport Magyarország anyavállalata, 2007-es gyorsjelentése alapján 4,9 milliárd euró eredményt ért el, ami 27%-kal haladja meg a 2006-ban teljesített 3,919 milliárd eurós értéket.
Az energia számít!
"Zöldmérő" címmel indított környezettudatossági kutatássorozat második felmérésének eredményeit tette közzé a Sun Microsystems. A GKIeNet Kft. közreműködésével közép- és nagyvállalatok körében készített reprezentatív felmérés ezúttal azt vizsgálta, hogy a hazai cégek számára mit jelent a környezettudatosság fogalma, mennyire tartják versenyképességi tényezőnek saját iparágukban, illetve összeegyeztethetőnek tartják-e a környezettudatosságot és a költséghatékonyságot.
Viharos szél közeleg
Az időjárás-előrejelzések szerint szombaton egy viharciklon vonul át az ország területén - ilyen erősségű szél évente átlagosan 2-4 esetben fordul elő hazánkban.
Unja asztali képeit? Itt a digitális fotókeret!
A Toshiba, a számítástechnikai és elektronikai megoldások gyártója és forgalmazója bemutatta első digitális fotókeretét, amely egyszerű és stílusos lehetőséget kínál kedvenc képei megjelenítésére.